Elérkezett a szeptember. Nagy izgalommal készültünk az óvodába. Nyáron megvarrtam az ovis-zsákokat, beszereztük a benti cipőket is. Boglárka az előző nap során mindenkinek a félelmeiről beszélt, az újtól való riadalmáról. Máténak ott volt a nővérkéje, egy biztos pont a bizonytalanban.
Megkezdődött az ovi, a lelkesedés, izgalom apadni kezdett. A legnagyobb problémaként a "barátkérdés" jelentkezett. Nem a tervek szerint sikerült ápolni a kapcsolatokat. Annyira elhúzódott ez a probléma, hogy már óvodába sem akartak menni. Kapóra jött az őszi szünet, egy kis pihenés.
Sokat imádkoztunk közben a barátokért. A szünet után valahogy kezdett megnyílni a gyermekeink szeme. Észrevették azokat a társakat is, akik korábban kiestek a rostán. Rájöttek, hogy a kisebbekkel is lehet jót játszani.
2 havi mérleg:
Hátrányait még nem tapasztaltuk a közösségnek, nagyon jó szemléletű óvónőik vannak.
Egy jövevényszavuk van: "Ez a játék nagyon UNI (unalmas) már!" Ne is legyen több!
Előnyei:
Bár nagyon merev szabályrendszerbe kell beleilleszkedniük, mégis beépülnek nagyon jó szokások a mindennapjaikba
Az állandó kontrollból bőven elég 4 óra, ezért ebéd után haza hozom őket. Fél óra átállás után (ezalatt hangoskodás, ugra-bugra, egymás hergelése zajlik-minden, amit a délelőtt folyamán vissza kellett fogniuk magukat) ismét megszelídülnek, szépen játszanak.
Boglárka szeretett volna egész napra maradni. De megbeszéltük, hogy akármilyen jól érzi magát az óvodában, szükséges, hogy együtt legyen a család, időt töltsünk egymással is. Egy egész napos távollét után már csak két fáradt, kimerült, ingerült gyermek jönne haza, akiket meg kell vacsoráztatni és le kell fektetni.
Máténak jót tett a szobatisztaságára nézve az óvoda, sokkal jobban figyel magára, nem csorgat be, hamarabb elmegy a mellékhelységbe is. A legénykénk ceruzafogása is sokat javult.
Ami csodálatos, hogy amikor megyek értük, akkor két boldog gyermek fut felém tárt karokkal. Máté minden alkalommal ezekkel a szavakkal fogad:- Már nagyon vártalak, anya! Szeretlek!
Ezzel szemben a reggeli felkelés nehézkes. Nehezen bújnak ki az ágyból. Máté minden reggel nagy meglepődéssel megkérdezi: -És hova megyünk, anya?
Minden reggel tudok meglepetéssel szolgálni:)
Az autót vissza kellett adjuk a nyár végén, így a gyermekeket kerékpár-utánfutóval szállítottam az óvodába. Ez nagyon szépen hangzik, de aggodalommal töltött el, hogy mi lesz, ha beköszönt az esős évszak, majd a hideg tél. Messze van az óvoda, és még szélmentes időben is nehéz tekerni a plusz 50 kg-ot. (100000000000000000000000000000000000-Imola helyesbített míg nem figyeltem:)
Nagyon imádkoztam autóért. Ha az Úrtól van, akkor tudjunk vásárolni egyet. Hosszas keresgélés után rá is találtunk az igényeinknek megfelelő járműre, édesapa haza is szállította. De miután hazaért vele, valamilyen oknál fogva az indításgátló aktivizálta magát, és nem tudott attól a perctől indulni. (Úgy éreztem a lelkemben, hogy az indításgátlás nem véletlenek összjátéka. Az Úr keze van a dologban. Szeretné még bennünket tanítani, türelemre inteni, megpróbálni a hitünket.)
Egyik szerelő a másikat követte, de mindenki széttárt karral értetlenül állt a probléma előtt.
Végül egy szerviz bevállalta a problémát. Hosszas keresgélés után (közel 1 hét múlva) nagy örömmel értesítettek, hogy megtalálták a gócpontot, kijavították a hibát. Nagy hálával vettük át ismét az autót.
Így most már az óvodába járásunk is könnyebbé vált.
"Köszönjük, Urunk, hogy mindig velünk vagy, megerősítesz, átsegítesz élethelyzeteinken!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése