2020. április 5., vasárnap

Józsué

Józsué könyvét olvastuk esténként. Egy kis feladatsor, hogy teszteljük, ki mennyire emlékszik a hallottakra?

2020. március 25., szerda

Áldás a bezártságban

Hogy is telnek a hétköznapjaink a digitális oktatás mellett? Beszéljenek a képek!

 Tesióra

Segítségeim, hihetetlen sokat jelent a munkájuk 
(Ilyenkor látom, hogy minden harcot megért 2 éves koruktól kezdve 
nevelni őket és bevonni a takarításba, persze ők nem mindig így érzik:)



 Egy újabb időtöltés: a varrás (Ez a tolltartón a 6 éves munkája)- Végre van idő erre is!




 Máté egyedi tervezésű tolltartója





 Nagyon szeretnek segíteni a konyhában, készül a bolognai

Készül anya tortája, készíti a leánykája

2020. március 23., hétfő

Frissít

Sokat jelent ez a dal a napokban, az Ararat után szabadon kottáztam.
Eredeti hangnemben:
F dúrban, kicsit kellemesebb hangmagasságban:

A dal meghallgatható itt.

2020. március 18., szerda

Új napirend


Az otthontanulásnak is megvannak az áldásai.
1. Sok időt töltünk együtt (persze néha elegünk vagy egymásból:)
2. Hamarabb végzünk az előírt tevékenységekkel, nem kell 8 órát a tanulással foglalkozni.
3. Az otthoni teendőket meg lehet osztani. A mai napon az alsó szinten 4-en fél óra alatt végeztünk az ablakmosással.
4. Nagyobb önállóságot kíván ez a munkarend. (Van, akinek fel is adja a leckét.)
5. Sok finom ebédet, süteményt készíthetünk el együtt. Tegnap a keksztekercshez Imolánk elkészítette az öntetet, Máténk a Kata-szelet tésztalapjait sütötte ki hozzá kekszalapnak.
6. Hálás vagyok, hogy én is home office-ban végezhetem a munkám, így tudok segíteni a leckeírásban.
Jó abban bizakodni, hogy a helyzet átmeneti, hiszen már nagyon hiányoznak az osztálytársak, barátok, a foci és egyebek, amit itthoni körülmények között sem lehet pótolni.
(Igyekszünk a korai kelést és fekvés rendjét tartani, hogy ne essünk ki az egészséges ritmusból.)


(Máté nem kívánt a kamera elé kerülni:)

2020. március 5., csütörtök

Az okoseszközök hatása

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar szembesülni fogok mindazzal, amit eddig csak az újságcikkekből ismertem meg: az okoseszközök hatását, amit a szülői nemtörődömség még tovább ront.
A gyógypedagógiai munkám során nagyon komoly elmaradások írhatóak ezen eszközök számlájára.

1. A fantázia, érdeklődés korlátozottsága, motiválatlanság
2. A bennünket körülvevő világ hiányos ismerete
3. Szókincs beszűkülése (összetett mondatokat, utasításokat nem ért meg)
4. Finommotorika, grafomotorika (kézügyesség, írásmozgás) komoly elmaradása, eszközhasználatban való járatlanság (pl. olló, kés,...)
5. Figyelem rövid ideig való fenntarthatósága
6. Szociális készségek hiánya (kérem, köszönöm helyett akarom, ...)
7. Önállótlanság (pl. öltözködés területén)
8. Testkontroll hiánya (akkor beszél, amikor éppen eszébe jut valami, nem tud lassan menni, rohan, izeg-mozog...), motoros nyugtalanság
9. Kitartó, precíz munka helyett felületes, gyors, elnagyolt munkavégzés
10. Engedelmesség hiánya, ami nélkül nincs tanulás (hiszen, ha nem követi a tanító minden egyes utasítását, nem tudja megtanulni a betűalakítás menetét), = nincs fejlődés

A válogatás nélküli, kontrollálatlan, felügyelet nélküli médiahasználat testi és lelki károkat is okoz egyaránt. Az óvodás gyermekek többsége nincs felkészülve az iskolában rá váró feladatokra. Nincs előkészítve a tudása, hiányosak az alapjai. Gyakran csüggedek el a foglalkozások végén mindezt látva. Ezen mi pedagógusok sem tudunk segíteni, nem tudjuk ezt az óriási űrt kitölteni. Ami a szülő dolga, az a szülő dolga. Nem tudjuk, nem is akarjuk átvenni.

Televíziózás közben nem dolgozik a gyermek agya, keze-lába, szája. Nem gondolkodik, nem beszél, nem jár a keze, nem mozog. Passzív "elszenvedője" az őt ért vizuális ingereknek. Sokszor nem is érti, mit néz, nem is dolgozza fel igazán. Hiába a sok vizuális inger, hihetetlen gyenge a vizuális differenciáló (látási megkülönböztető) képességük. Nem veszik észre a szembetűnő különbségeket sem két rajz között.
Sok minden megtapad a látott információkból, de annak 90 %-a haszontalan ismeret. Nem segíti a gyermeket a hétköznapi teendők között való eligazodásban.

Kedves Szülők! Szeressétek annyira a gyermekeiteket, hogy törődjetek velük! A munka, az elfoglaltság semmire sem indok. A gyermekeink fejlődéséért elsősorban mi vagyunk a felelősek. (NEM a pedagógus!)

Sokat harcolok én is a gyermekeimmel. A szombati takarítás során mindig felmerül, hogy miért kell nekik takarítani, amikor kortársaik egész nap nem csinálnak semmit.
Miért nem lehet okostelefonjuk? (Nekünk sincs, így könnyebb a magyarázat:)
Miért nem nézhetnek több mesét, játszhatnak a gépen?
Miért nincs televíziónk? (Bár ez régi kérdés, mára teljesen természetes hogy nincs, hisz soha sem volt)
...

Összegzésképpen elmondhatom, hogy minden harcot megér minden egyes perc, mert ...
a gyermekeink nagyon önállóak,
egyedül közlekednek (a 6 évest természetesen még kísérjük),
megbízhatóan kitakarítják a szobájukat és a közös helységeket (igen, a 6 éves is),
önállóan tanulnak, nem kell noszogatni őket,
szeretnek olvasni, érdeklődnek a világ dolgai iránt,
a süteménysütésben igazi segítségek (egyedül is elboldogulnak egy palacsintasütéssel, de Imolánk is elkészíti a muffint),
hihetetlen kreatívak (Máté külön nyelv- és jelrendszeren dolgozik hetek óta),
sokat játszanak és veszekednek együtt :)...

... és ez nem csak a gyermeknek, hanem nekem is nagy áldás (segítség)!!

Isten áldását kívánom minden egyes nap minden egyes harcához! Hiszen a jövő nemzedéket neveljük!

Nem érhető el leírás a fényképhez.
És itt derül ki csak igazán, mit ér a tudásunk, mennyire vagyunk kreatívak : )
(Erdély-Jád-völgye 2018.)

Új terepen

Az elmúlt tanévben egyre inkább úgy éreztem, hogy már nem vagyok a helyemen. Egyre inaktívabbá váltam, nem volt kedvem kimozdulni sem. Imában kérdeztem az Urat, hogy hol a helyem, mi a feladatom. Tudtam, Imolám szeptembertől kezdi a sulit, még kevésbé lesz otthon rám szükség.
Tavasszal, mikor a logopédiai foglalkozás végét vártam a Pedagógiai Szakszolgálat folyosóján, rám tört az az érzés, hogy szívesen dolgoznék ezen a munkahelyen. Az elgondolást tettek követték, beadtam az önéletrajzomat a vezetőségnek. Az első beszélgetés során kiderült, hogy éppen van egy kismama, akinek a helyén szükség lesz a szakember utánpótlására. Nem sokkal később arra is fény derült, hogy egy kolléga, nyugdíj előtt áll. Csodáltam az időzítést. Teltek a hetek, hónapok, de semmi biztosat nem ígértek a számomra a Tankerülettől. Elérkezett 2019. szeptembere, ahol újabb döntéseket kellett hoznom. Folytatom-e a hittanoktatást és a lelkigondozói szolgálatot? Az Úrra bízva ügyemet, végül mind a két szolgálatot lezártam. Ezután jött csak az igazi bizalompróba. Felégettem mindent magam mögött, de mi lesz a jövő? Végre október elején megérkezett a várva várt hívás, hogy várnak a Szakszolgálatnál, október 15-én kezdhetem a munkát.

Sok kihívás elé állít a munkám, hiszen kiestem a gyakorlatból (10 év sok idő!), illetve a szakértői tevékenység is teljesen járatlan út a számomra. De itt is megtapasztalom, hogy bölccsé tesz az Úr, és megtanít azt az utat járnom, amelyet elkészített a számomra.
Ahogy telnek a hetek, hónapok, egyre inkább érzem, hogy mennyire eljött az ideje a váltásnak.
Hálás vagyok, hogy a saját városomban dolgozhatok.
Hálás vagyok a munkarendemért, amelyet teljes mértékben össze tudok egyeztetni a család szükségleteivel.
Hálás vagyok a kihívásokért, amelyek tanulásra késztetnek.
Hálás vagyok a kollégáimért, befogadtak, szeretnek.

Az elmúlt év tapasztalatait is teljesen be tudom építeni a hivatásomba. Minden nap harcolom azokat a harcokat, amelyekkel a szülők szembesülnek. Tanácsaim a hétköznapok harcmezején születnek.

Nekem az otthonáért élő nő elképzeléseit kellett újraértelmeznem. Mindig az otthonomban képzeltem el magam, aki a gyermekeiért él, aki minden percét az anyai hivatásnak szenteli. 
Istentől új szolgálati helyet kaptam. Szeretném a legnagyobb hűséggel végezni.

Képtalálatok a következőre: igés képek