2018. április 3., kedd

Húsvéti szolgálat

Az idei húsvéti jelenetünk váljon más számára is áldássá!


Szemtanú


Szereplők: Mária és az angyal, kis gyermekek

Mária (nagykendőben, kezében illatszer)

Szomorú a szívem nagyon,
Mesterem harmad napja halott.
Nem tudom, miért ítélték el,
hisz, semmi bűnt nem követett el?!
Keresztjét vitte Golgota hegyére,
bűneink hordozta a megmentésünkre.
Mi lesz velünk nélküle?! (kezeit ég felé tartva rázza)
Legalább a testét balzsamozzam be! (feltartja az illatszert)
De nézd csak, mi ez a szikrázó fényesség? (szemét eltakarva hunyorog)
Ez nem mindennapi jelenés!
Angyal ül a sírkövön,
örömhírrel üdvözöl:

Angyal (fehér lepelben széken ül vagy guggol)

Az élőt a sírban miért keresed?
Az Élet Ura nincsen odabent.
Most már nem kell félned,
megmentve az életed.
Ne lógasd az orrod tovább,
inkább szaladj és kiabáld:
Jézus él,
van remény! (minden szó hangsúlyos)
Hiszel-e ebben, kedves Hallgató,
vagy még kételkedsz a hallottakon?
Járj utána te is,
és szíven üt a hír:

Ovisok
„Én vagyok a feltámadás és az élet,
aki hisz énbennem,
ha meghal is él…!”
(János 11, 25.)


írta: nagnus

2018. március 30., péntek

Kedvenceink-könyvek

Az elmúlt hónapokban jó néhány regényen rágtuk át magunkat. Az esti rituálénk része a közös olvasás. Mikor mindenki lefürdött, fogat mosott, pizsamába bújt, kezdődhet az olvasás.
Szeretem azokat a könyveket, amelyeknek bibliai, lelki tanulsága is van.
Akkor jöjjenek a kedvencek:

A buyufa alatt (Paul White)

A dzsungeldoktor és a deformált arcú fiú-t most fejeztük be. Kezdünk megérni az élettörténetekre! Sokat tanultunk a népcsoport életéről, szokásairól, nyelvhasználatáról is-

Kötélhúzás + Történetek a vízilóról (Paul White)A dühös orrszarvú + Találkozás a Mongúzzal (Paul White)

Ezeket nem lehet megunni. Nagyon sok ismeretre tettünk szert az állatokkal kapcsolatosan is.

A dzsungeldoktor ellenségei (Paul White)  

 Patricia olyan izgalmasan fogalmaz, hogy nehéz letenni a regényeit.

És az a legjobb, mikor én már befejezem és elvonulok, Boglárka kézbe veszi és olvassa tovább a többieknek.

Boglárka kedvencei:

    

Ezeket már egyedül is olvassa minden olyan könyvvel együtt, ami lovakról szól!

2018. január 17., szerda

Építkezés lépésekben

December 6-a. Nekünk ez a nap más oknál fogva is nevezetessé vált, ezen a napon kaptuk meg a lakhatási engedélyünket, így hivatalosan is birtokolhatjuk új otthonunkat. Hála érte! De sokat álmodoztunk erről a pillanatról!

A telek megvásárlásáról már írtam ebben a posztban. Csodaként éltük meg, ahogyan Isten kijelölte új otthonunk helyét.
Eljött a nagy nap, mikor elkészültek a tervek és kijelölésre került az alap. Isten a kezdetektől kirendelte számunkra a segítséget. Itt olvashatsz mindezekről.
Az aljzatbeton kiöntése után a nagy melegben mindenki segédkezett az öntözésben. Az unokatestvérek sem maradhattak ki belőle.


Ezután egy izgalmasabb szakasz következett az életünkben, amit próbának is nevezhetünk. Nagy hálaadással számoltunk be a vályogtégla vásárlásáról. Hatalmas leszervezések után végre megérkezett az első szállítmány. Míg rakodtak lefele, közben derült ki, hogy olyan silány a minősége, hogy nem alkalmas beépítésre. A férjem azonnal intézkedett, a következő kört lemondta. Anyagi veszteség sem volt elhanyagolható, de lelkileg is megviselt. Honnan vegyünk vályogot, ki fogja kivetni nekünk, mennyi idő alatt készül el? Csúszott is rendesen emiatt a folytatás, de sikerült találni egy mestert, aki vállalta, hogy kiveti a szükséges mennyiséget. Itt volt a szép idő, de az építkezés mégis szünetelt egy időre. (Várakozás, várakozás, sokszor nekem ez igen nagy próba volt) De elkészült a fal alapanyaga végül, és megindult a falazás. Feladta a leckét a mesterembereknek! A vályogtéglák között nem sok egyforma volt. :)


Míg emelkedtek a falak, addig mi a födém gerendáit, deszkáit készítettük elő. Hatalmas munka volt egyesével megcsiszolni az irdatlan mennyiségű faanyagot. (Sokszor úgy éreztem, hogy soha sem érünk a végére! De megérte. Mindezt azért vállaltuk be, mert ezeken lehet ám százezreket spórolni!)





A megcsiszolt gerendákat, deszkákat egyesével favédő szerrel is le kellett festeni. Ebben kaptunk némi segítséget a családtagjainktól is. (Minden segítség sokat ér!! Sokszor lelkileg is.)

A gerendák szépen a fal tetején sorakoztak, a deszkák is a helyükön pihentek már, mikor elkészült a koszorú kiöntése és az aljzatbeton is.


A falak épültek tovább, hiszen tetőtér beépítését terveztük. Végre elértük a kívánt magasságot, ismét egy koszorúval zárták a falak tetejét. Erre került rá a talpszelemen, majd a cserepeket tartó szarufák. Fóliázás, lécezés és a cserepezés követték egymást. (Az építkezés tökéletes a szókincs fejlesztésére is. Tanultunk néhány új kifejezést. Azóta tudom megkülönböztetni egymástól a gerendát, szarufát, pallót, deszkát és a lécet :)





A cseréphordás végeláthatatlan munkáját is sikerült néhány nap alatt teljesíteni. Minden elismerésem azoknak a szakembereknek, akik ezt a munkát végzik nap mint nap. Lehet nekem nem olyan jó a monotóniatűrésem, de legalább edződtem ezen a téren is. Néhány tonnát megmozgattunk ezekben a napokban.

Az építkezés nehézsége az anyagszerzés területén is gyakran jelentkezett. Megrendelni, utána járni, beszerezni. Sokszor voltunk tanácstalanok. De gyakran emlékeztettem az Urat az ígéretére: "Tanácsot adok...!"

Rákerült a cserép a házra, és ezzel le is zártuk az építkezésünk első ütemét. A pénzünk, erőnk is igencsak megfogyatkozott. Hagytuk, hogy ülepedjen a vályog. (1 év alatt ülepedett is rendesen, 2-3 cm különbségek több helyen is mérhetőek voltak.)

Nem tudtuk, hogyan fogjuk folytatni az építkezést. Eredeti terv az volt, hogy szép komótosan összegyűjtögetjük a rávalót, és minimalista stílusban évek alatt befejezzük. De az Úr másképp tervezett felőlünk. Következő év elején jelent meg a CSOK, amit elsők között tudtunk igénybe venni! Ez teljesen átformálta a terveinket. Nagyon hálásak vagyunk ezért a támogatásért, amely lehetővé tette az intenzív folytatást.

Ahogy beköszöntöttek a jó idők, elkezdődtek a belső munkálatok. A falat kellet előkészíteni a vakolásra. Az egyenetlenség miatt baltával kellett először is kiegyengetni, síkba hozni a falakat. Közben a villanyszerelő is elkészítette a vezetékelést. Megkezdődött a tapasztás. Ez ellen is kézzel-lábbal hadakoztam. Közel 200 m2 várt reánk. A tapasztásban teljesen tapasztalatlanok voltunk. De a férj nem adta fel olyan könnyen. Kísérletezett. Egyre jobban érezte az arányokat. Először a vályogot kellett vízben megáztatni, majd törekkel és homokkal keverni. Ezt a műveletet rajtam kívül mindenki nagyon élvezte. Még kedves barátaink is beálltak közénk. (Ahogy ők mondták: Jöttek kosz és kvártély fejében segédkezni.)







De sokat énekeltük a munkafolyamatok közben: "Minden egyszer véget ér,..." Véget ért a tapasztás is egyszer, és rabicolás után (drótozás+ csirkeháló felrakása) folytathatták a mesterek a munkát. Egy előgyártott vályogvakolat került a tapasztás fölé, amely végre szép simává tette a felületet. (Sajnos, őszintén megvallva, nem hozta a várt eredményeket ez a vakolat, mert bár természetes volt, mégis nagyon drága és nem adott elég erős felületet).
A padlóba bekerültek a fűtéscsövek, majd ismét jött a betonozás.
Kívül is kapott szigetelést a ház. (Így értük el az 56 cm-es falakat, melynek előnyeit érezzük télen-nyáron.) Ablakok is bekerültek!! Egészen otthonos lett a kinézete. (Az ablakok bontottak voltak, de nagyon jó minőségűek. Ezzel is sikerült sokat megtakarítani) A teraszajtókat is kaptuk. Mindez a Gondviselő Istent dicséri!




Ekkor beköszöntöttek a hűvös évszakok, így a benti munkákat lehetett folytatni. Burkolás és a felső szint kialakítása következett. Könnyűszerkezetes falak kerültek az emeletre, mert ezzel is kímélni szerettük volna a fafödémet. Egyre szebb lett az otthonunk! Mertünk már álmodozni arról is, hogy egyszer még a végére érünk és birtokba vehetjük tágas fészkünket.

Elő az ecsetet és a festéket! Belekezdtünk a festésbe, amely hónapokig jó kis "kikapcsolódásnak" bizonyult. Lekötötte minden szabadidőnket. A testvéreim mellénk álltak, így közös erővel sokkal gyorsabban ment a szobák kifestése.
A gyermekeknek de sokat kellett hallaniuk: "Most szépen játszatok egyedül, segítsetek egymásnak, anyának most dolga van." Kicsúszott sok minden a kezemből ez idő alatt. A gyermekek felügyelete, ellátása, a takarítás rendszeressége,... Azzal vigasztaltam magam, hogy egyszer csak véget ér! (És igaz lett!)
A lambériázás után jött a szegélylécezés. Nem tudom hány száz métert szegeltünk fel! Megtanultuk a gérvágó fűrész használatát, amely nagyon hasznosnak bizonyult.

A mesterek lassan a munkájuk végéhez közeledtek. A nemesvakolattal véget is ért a küldetésük. Mi pedig meg kellett újuljunk, mert a falvakolat gyengesége miatt teljesen le kellett glettelnünk mindent, majd pedig lemeszelni. Ehhez is megkaptuk a bölcsességet. (De sokat aggódtam miatta! Hogyan fogunk glettelni?) Ráéreztünk, belejöttünk. Egyre gyorsabban haladt a munka. Közben sürgetett az idő. Mert tettünk egy felajánlást, hogy a gyülekezetünk által szervezett angol tábor tanárait az új otthonunkban szállásoljuk el. Ez jó kis határidő volt! Nem tudtuk volna teljesíteni, ha a gyülekezet tagjai meg nem jelennek és be nem állnak segíteni. Volt, aki glettelt (éppen jókor jött a segítség, mikor úgy éreztem, hogy a karomat sem tudom felemelni), volt, aki meszelt, volt, aki a víz bevezetéséhez ásta az árkot, volt, aki takarított vagy éppen a karnisokat fúrta fel. Készült a lépcső, a kapu. A villanyszerelő a lámpabúrákat tette fel. Minden egyszerre, szegény Kadosám, azt sem tudta hol a feje! Édesanyám eljött egy hétre, és biztosította a hátteret. Főzött, rendezte a gyermekeket, kiszolgálta a vendégeket. Hatalmas segítség volt ő is a számunkra! Ha egy rövid pillanatig úgy gondoltuk, hogy mi szolgálhatunk az otthonunkkal, akkor hamarosan rájöhettünk, hogy mi lettünk megáldva.
Bár a vizet nem vezették be hivatalosan (ilyen a bürokrácia, mikor egy aláíráson múlik minden), de a szülőktől, a szomszédból rá tudtunk kapcsolódni a rendszerre.

Nagyon kimerültünk a végére (volt, amikor az éjszaka közepén abba hagytuk a munkát, úgy ahogy voltunk, porosan bújtunk az ágyba, hiszen fürödni sem volt már erőnk). Mikor letettük az eszközöket, egy hétig szinte a feladatokra sem tudtunk nézni, minimális energiaszinten mozogtunk. Hetek kellettek, mire ismét visszanyertük az erőnket, kedvünket a folytatáshoz, hiszen mindig azzal vigasztalnak bennünket, hogy egy családi házban, soha sem ér véget a munka. :)

Nagyon sok mindennel gazdagodtunk az építkezés alatt. A legértékesebb minden tapasztalat közül az volt, hogy amit az Úr megígér, azt meg is cselekszi. Évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtuk volna, hogy hogyan teljesíti be az Úr a következő verseket:
"Evezz a mélyre és vesd ki a háló!" "De Uram, egész éjjel nem fogtunk semmit, de a Te szavadért... kivetem" Nagy zsákmány lett az engedelmesség gyümölcse.
Ezt az Igét mi szóról szóra láttuk beteljesedni.

2018. január 16., kedd

Építkezés-alapozás

Elkezdtük. (2015. nyara) Nem kis izgalommal indult a szervezés. Az alapásás napjára a következő bátorító igét kaptuk: "Dolgozzatok, mert én veletek vagyok." (Hag 2,4.)
A gyülekezetből és családból sok szorgos kéz adatott. Az idő nem mindig volt napfényes, de a fiúk kedvét semmi sem szegte, még az átázott pólók és sáros cipők sem állíthatták meg a munkát.
Az ásás után jöhetett a betonozás, amelyet már a kivitelező segítségével folytathattunk.
A lábazat feltöltése (föld hiánypótlása) a család összefogásával történt. Csodálatos volt látni, ahogy a kis csapat összeállt, és mindenki a saját erejével, képességeivel egy közös célt szolgált.
A föld tömörítését, a békázást, édesapa végezte. Megérezte estére a munkát!
A mai nap elkészült a vízcsövek behelyezése is, most már jöhet a aljzatbeton!


A mély verem egy sündisznót is megfogott.

Imola nagyon élvezte a kis tüskésbőrűt.

Zsalukő betonozása-készül a lábazat

Máté egy lapátfejjel hordta a földet...

...Boglárka kis lapáttal.

Imola sem maradhatott ki.

A békát nem volt könnyű mindig irányítani!

2018. január 6., szombat

2017. december 26., kedd

Karácsonyunk

Az idei karácsonyunk sok izgalmat rejtett magában. Már novemberben elkezdtem az ajándékok készítését, hogy minél több embert lephessünk meg az ünnep alkalmával. December 23-án szűk családi körben emlékeztünk meg Jézus születéséről, majd 24-én a Nagy családdal karácsonyozhattunk. Mindenki nevet húzott. Az angyalkáknak kellett a báránykáiknak ajándékot készíteniük. Sok meglepetéssel tértünk haza. Másnap a Karikó család gyűlt össze közös éneklésre, elcsendesedésre.

A legjobb, hogy az év minden napján lehet karácsonyunk, hiszen az isteni kisded, a mi Megváltónk, Immánuel, velünk maradt. (Immánuel= Velünk az Isten!) A szeretetünket, figyelmességünket mindenkor kifejezhetjük, kedveskedhetünk bármikor egymásnak, együtt lehet a család, a találkozásokkal sem kell az ünnepeket megvárnunk.


 Karácsonyfa-részlet (már az új otthonunkban-HÁLA)

 Díszek a fára (a nagy fához sok díszre volt szükség:)

 Díszek 2. (Vörösbegyek)

Otthonunk látogatója rövid ideig tartózkodott nálunk, mihelyst magához tért, el is röppent oly sebesen, ahogy érkezett. A kis széncinegék napról-napra tapasztalhatják Isten gondviselő kezét rajtunk és más embertársainkon keresztül.

2017. december 5., kedd

Gyermekeink és a divat

Egy konkrét esemény késztetett ennek a posztnak a megírására. Leánykánknak a minap az óvodában szegezte neki a csoporttárs öltözködés közben: "Rajtad minden olyan csúnya!" (A ruhájára célzott) Megdöbbenéssel hallgattam a leánykánk beszámolóját. Hogyan mondhat ilyet egy 4 éves? A következő gondolatom pedig az volt, hogy egy gyermek önmagától nem mond ilyet. Amit lát, hall az tükröződik vissza a megjegyzéseiben. A külső. Csak a ruha, a megjelenés. Ez kevés. Ha csak ez a fontos, akkor nagyon szegény az emberi lélek. Mindez olyan törékeny és mulandó.
A gyermekeinken nem azért nincs a legdivatosabb ruha, mert nem tudnánk megvenni nekik, hanem mert az értékrendjüket formáljuk azzal, hogy nem adjuk oda magunkat az állandóan változó divathóbortoknak, nem engedjük, hogy ide-oda rángassanak bennünket divatdiktátorok, bekebelezve a pénztárcánkat, időnket, értékrendünket. Mellesleg sokszor ízléstelen, harmóniát nélkülöző.

Éppen olvassuk a Kotró Matyi történeteit, és olyan szépen adja vissza az üzenet a következő igeverset: "Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van."
Leánykánknak csak annyit tudtam válaszul közölni: Mondd meg, ha még egyszer hasonlókat hallasz: "Hiába a szép ruha, ha a szíved nem kedves."