2019. április 24., szerda

Kották

Szebben szól, ha csak a "Mennyből jöttél közénk" sortól lép be a furulya.

Tavaszi élmények

Végre elérkezett a tavaszi szünet. Rövidsége miatt 1 napos kirándulást terveztünk. A férj szíve hazahúzott, így végül Erdélyben kötöttünk ki, Vársonkolyosra (Királyerdő) utaztunk. Gyönyörű időt kaptunk. Szurdokvölgyben meneteltünk, közben többször kellett a patakon átkelni. Viszonylag szárazon megúsztuk, bár édesapa egyik lába megmerült a vízben. A változatos táj miatt nem lehetett panaszszót hallani, a gyermekek jól bírták a kiképzést. A Bíró Lajos barlangot tűztük ki célul, de mikor a 1,5 órásra jelölt útból már megtettünk 2 órát, nem mertük az apró lábak miatt folytatni a keresést. (Hiszen visszafele is meg kell tenni ugyanezt a távot!) De a barlangélményt nem szerettük volna kihagyni, ezért a térképen jelölt Izvorului barlang után nyomoztunk, amely szintén az utunkba esett. Tábla nem jelölte, de egy apró hasadék felkeltette magára a figyelmet, így édesapa felmászott, hogy közelebbről szemügyre vegye. Közben a szemfüles lányunk sziklára festett jeleket fedezett fel, én pedig felismertem a barlang és a forrás jelöléseket. Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy hol lehet a barlang bejárata. Édesapa felfedező útra indult, hamarosan rá is lelt. Meredek hegyoldalon kellett óvatosan megközelítenünk a barlang száját, amelyen csak kúszva lehetett bejutni. Egy kisebb teremben találtuk magunkat, ahol különleges fehéres, ásványokban gazdag víz csordogált a lábunk alatt.
Élményekben gazdagodva tértünk haza. Kár lett volna kihagyni a barlangot!

 Függőhíd a Sebes-Körös fölött


 Átkelőhely a patakon

Zseblámpák fényénél készült barlangfotó

Húsvétra

Nagyok számára:

Ha a kövek beszélni tudnának

A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lukács 19, 39-40.)

Kövek (sírkő):
Egy férfi fekszik élettelen,
teste lepelbe tekerve,
kezén-lábán szegek helye.

Vajon mit követhetett el,
hogy kereszt lett a végzete,
ezért kezén-lábán szegek helye?

Tanítványai azt suttogják:
ártatlan,
mások vétkét vállalta.
Most teste lepelbe tekerve,
kezén-lábán szegek helye.

Hirtelen megremegtem,
minden mozgott körülöttem.
Elgördített Isten keze,
amin láthatók a szegek helye.

Feltámadt Jézus- én is hirdetem,
mily nagy az isteni szeretet,
erre emlékeztet átszegzett keze.

De most szóljanak a fiak, akik megszabadultak:

Fiak:
Én is élettelen feküdtem,
a bűn kötelékével körbekötve,
magamtól szabadulni nem tudtam,
szellemileg halott voltam.

De láttam egy kezet,
melyen látszott a szegek helye,
letépte rólam köteleim,
nem tartanak fogva most már bűneim.

Új életre támadtam fel,
Isten gyermeke lettem,
mert megmentett átszegzett keze.

Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”
(2. Korintus 5,17.)

Azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!” (Róma 6,11.)
Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül.” (Kolossé 3,1.)

Kicsik számára:

Vlagyimir Szutyejev: Kispipi és Kisréce

Húsvét margójára

Kisréce: Megszülettem!
Kispipi: Én is!
Kisréce: Sétálni megyek .
Kispipi: Én is!
Kisréce: Kapirgálok egy kicsit!
Kispipi: Én is!
Kisréce: Gilisztát találtam!
Kispipi: Én is!
Kisréce: Fogtam egy lepkét!
Kispipi: Én is!
Kisréce: Fürödni fogok!
Kispipi: Én is!
Kisréce: Már úszom is!
Kispipi: Én is . Segítség!
(Kisréce kihúzta Kispipit a vízből.)
Kisréce: Megint fürödni megyek egy kicsit.
Kispipi: De én nem!

Narrátor:
Hiába cselekszel úgy, mintha Krisztus követője lennél,
ha nem hiszel abban, akinek átszegezték kezét.
Gyülekezetbejárás, tized, buzgó misszió,
mit sem ér, ha nem Jézus az alapod.

Sok minden lemásolható,
de az örök élet mással nem pótolható.
Ha véget ér életed,
vajon örökséged lesz a Mennyekben?

Aki pedig hallja beszédeimet, de nem cselekszi, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult.” (Lukács 6, 49.)

Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát, az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni.” (1. Korintus 3, 10-13.)


(Összeállította és írta: nagnus)

2019. január 2., szerda

A három fenyőfa-jelenet


Három fenyőfa

Szereplők: Mesélő, 3 fenyő, Madárka, Nagyapó

Mesélő: Három fenyőfa állt egy dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
Kicsi Fenyő: - Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. (sóhajtva)
Mesélő: - Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
Legnagyobb Fenyő: - Bárcsak eljönnének értem és elvinnének karácsonyfának !
Kisebbik Fenyő: - Bárcsak engem vinne !
Kicsi Fenyő: - Bárcsak engem választana !
Mesélő: - Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
Madárka: - Kedves Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ?
Legnagyobb Fenyő: - Nem lehet ! Nem engedhetek madarakat az ágaim közé, mert éppen karácsonyfának készülök.
Madárka: - Pedig úgy fázom.
Mesélő: - Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
Madárka: Kedves Kisebbik Fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ?
Kisebbik Fenyő: - Nem ! Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Mesélő: - Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
Madárka: - Kedves Kicsi Fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ?
Kicsi Fenyő: - Hogyne maradhatnál kismadár! Búj csak az ágaim közé, én megmelegítelek!
Mesélő: - A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
Nagyapó: - Nagyapó vagyok. Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
Legnagyobb Fenyő: - Vigyél engem !
Kisebbik Fenyő: - Engem vigyél! (nyújtózkodik)
Mesélő: - A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
Nagyapó: - Te nem szeretnél eljönni ?
Kicsi Fenyő: - Dehogynem ! Nagyon szeretnék, de hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
Nagyapó: - Kicsike fa! Te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Mesélő: - Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...

( Régi angol mese nyomán fordította : B. Radó Lili )

Üzenete: Sokszor úgy gondoljuk, hogy a karácsonyt ünnepelhetjük Jézust nélkül is. Készülünk a karácsonyra, mint a legnagyobb és a kisebbik fenyő, és éppen annak nincs hely, akiért vannak az ünnepek. A kismadárka Jézust szimbolizálja. A történet végén értékelést kapunk erről a hozzáállásról. Nagyapó a kicsi fenyőt dicséri meg, aki befogadta a madárkát.

2018. december 7., péntek

Hálaadónapra

Elhangzott a Püspökladányi Baptista Gyülekezetben:


Eleanor H. Porter: Az élet játéka- részlet
(átdolgozta: nagnus)

Szereplők: Polyanna és Nancy, az alkalmazott


Mesélő: Az árva Polyanna gazdag nagynénjéhez költözik. A szép kúria kis padlásszobájában kap helyet. Polyanna az élet nehézségei között tanulta meg a játékot, amelyre- a párbeszéd során- bennünket is biztat. A vacsoráról elkéső Polyannát, Nancy, a mindenes ezekkel a szavakkal fogadja:

N: Szegény báránykám! Bizonyára már alaposan megéhezett! Attól tartok, hogy most már… most már csak tejet és kenyeret vacsorázhat, borzasztóan sajnálom!

P: Miért? Én nagyon örülök neki!

N: Örül? Ugyan minek?

P: A tejnek és a kenyérnek. Nagyon szeretem mind a kettőt. Meg aztán annak is örülök, hogy magával vacsorázhatom!

N: Úgy látszik kisasszonyka, maga a világon mindennek tud örülni.

P: Hát persze, hiszen erre megy a játék!

N: Miféle játék?

P: Hát… az örömjáték. A papa tanított rá. Akkor kezdődött, amikor a mankók érkeztek a missziós hordóban…

N: Mankók…?

P: Igen. Tudja, annyira szerettem volna egy babát. Papa kérte is, hogy küldjenek, de amikor megérkezett a hordó, egy pár kis mankó volt benne. Akkor kezdtük játszani a játékot.

N: No, én aztán igazán nem értem, mi játszanivaló van egy pár mankóval?

P: Éppen ez az érdekes benne. Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk.

N: Hogy lehet örülni annak, ha az ember babát szeretne és mankót kap helyette?

P: Ó, hát annak örültem, hogy nincs szükségem rá! Később is mindig játszottuk. Mennél nehezebben megy, annál érdekesebb.

N: Polyanna kisasszony, ugyan én nem értem egészen, amit itt magyarázott, és nem is vagyok valami ügyes a játékokban, de magával játszom, ha addig élek is!