2017. április 25., kedd

Tanulom

Az utóbbi időben többször ért kritika egy olyan területen, ami nagyon fontos a számomra, amelyben próbálok fejlődni. Nem a kritika a fontos, hanem hogy hogyan állok hozzá.

Nekem nagyon fontosak a kapcsolatok, ezért felemészti a hasznos energiáimat, hogy ha valakivel nem tudok szót érteni. A másik, nagyon fontos az emberek véleménye.

Mások véleménye kell meghatározza a viselkedésemet? Miért nem az Úrhoz szabom, mérem magam?
Gal 1,10-ben olvassuk Pálról: "Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája."
Magam fordításában: ha embereknek akarok tetszeni, nem vagyok a Krisztus szolgája. Hiszen akkor a másik lesz a főnököm, gondolkodásom és viselkedésem mozgatórugója.
Kihez igazítom magam? Kinek a véleménye számít?

A másik (a kritizáló) sokszor a vádló bőrébe bújik, mely nem ismer kegyelmet és megbocsátást.
Nem ilyen a mi Urunk. Ő felemel, ha elbuktunk, megbocsát, újrakezdést biztosít.
Egy történet jutott eszembe: A farizeusok (a vádlók) Jézus elé cibálnak egy asszonyt, akit egy súlyos bűnben tetten értek. Haragos szavaikkal csak arra várnak, hogy lesújtson a törvény karja. Ez a nő büntetést érdemel!!! Minderre Jézus csak annyit mond: "Az vessen rá először követ, aki bűntelen közületek!" Hoppá! Van ilyen? Az írás ismerői szépen lassan eltűnnek, hiszen érintve érzik magukat. Később Jézus felnéz, az asszonyhoz fordul: "Hát senki sem ítél el? Én sem ítéllek el téged. Menj el és többé ne vétkezz!"

Ha az Úr nem ítél el bennünket, akkor mi miért tesszük?

Nagyon kedvessé vált ez az ének a számomra az elmúlt napokban:
Pintér Béla: Felemelhetem újra...

/:Felemelhetem újra tekintetem,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Felemelhetem újra a kezeimet,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem. :/2x
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem.

/:Hangod, ha hallom és arcod, ha látom,
szívem tudja, Te ott vagy, s rám vársz. :/3x
Megint tágas téren állok, újra tűz lobban bennem,
és csak áldom, áldom, áldom azt, aki lehajolt értem.
Felemelhetem újra tekintetem,
tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.
Tudom, a hegyeken Te ott vársz rám.

2017. április 17., hétfő

Szolgálatunk


Tavaszi hír

Hóvirág:
Hideg a tél, mindenki didereg,
a fagyos hótakaró mindent betemet.
Hiába bújnék, kemény a jég,
virágfejem még mindig beverem.
Sötét van nagyon idelent,
vágyok a fényre, új életre.
Szirmaim akkor is kibontom,
ha nem olvad a hótakaró!
Áttöröm a jeges páncélt,
hozom a jó hírt: itt a tavasz ismét!
Megújul minden, életre kel,
mit a tél eltemetett.

Szemtanú:
Hideg az éj, mindenki reszket,
a hideg szikla fogva tartja a testet.
A halál győzött volna,
Jézusnak ez lett a sorsa?
Sötét van a szívemben,
vágyok a fényre,
Világ Világossága miért nem lépsz színre?
Jézust nem tarthatja fogva a Sötétség!
A Föld megrendül, a kő elgördül,
angyal hangja dicsőn zendül:

Angyal:
„Mit keresitek a halottak között az élőt?
Nincs itt, mert feltámadt!” (Lukács 24, 5.)
Aki hisz, az megmenekül,
minden ítéletet elkerül.
A hóvirág is kibújt már,
örök élet vár most rád.
„Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” (1. János 2,8.)

írta: nagnus