Kötelező?

Már több beszélgetés során szegezték nekem ezt a kérdést: "Hát nem kötelező az iskolaotthon, hogy hazaviszed a gyermekedet ebéd után?"
Az otthonovis időszakunkban nagyon szerettem volna az iskolai oktatást is családi keretek között megoldani. Már korábban írtam, hogy nem kaptunk erre  felhatalmazást az Úrtól. Elfogadtam. Így kezdtünk bele az óvodába, majd az iskolába. Nagyon sok jó tapasztalattal gazdagodtunk, teljesen meg voltam elégedve a gyermekeim óvodai nevelésével-oktatásával kapcsolatosan.

Három éve találkoztam egy édesanyával, aki minden délben jött a gyermekéért és hazavitte a tanórák után. Én éppen hittant tanítottam az iskolában, és megkérdeztem tőle, hogy nem kötelező a gyermekek egész napos iskolai oktatása? Akkor szembesültem először ezzel a lehetőséggel, hogy NEM.
Nekünk is elérkezett az iskola választásának ideje, fő szempont volt, hogy az iskola lehetőséget biztosítson az ebéd utáni hazamenetelre. Az iskolai ismerkedős délutánokon finoman puhatolóztunk. Nem kerteltünk, a vezetőség elé tártuk a kéréseinket. Az első perctől kezdve mind a vezetőség, mind a tanító nénik részéről teljes támogatást kaptunk. Biztosítottak, hogy megoldhatóvá teszik a délutáni szabad órákat. A hivatalos része mindennek az volt, hogy év elején nem írtuk alá a nyilatkozatot, melyben beleegyezésünket kell adni gyermekünk iskolaotthonos rendszerben való részvételére. A tanító nénik az órarend összeállításánál figyelembe vették kérésünket, így az első hat órában (melyben 1 tanóra mindig az ebéd) a kötelező órák lemennek. A házi feladatokat pedig hazavisszük. (Nagyon hálásak vagyunk mindezért!:)

A másik kérdés, amit rendszeresen nekem szegeznek: "Miért? Miért viszem el gyermekemet a jó kis közösségből, miért vonom el az iskolai programokról? Talán valami nem tetszik?"

1. Egyszerű, néhány szavas válaszomban ennyit felelek rá:  "Mert én családotthont szeretnék, nem iskolaotthont!"

Találó az elnevezés is: iskolaotthon. Ebben nincs mellébeszélés, kertelés, mindent leleplez. A gyermek legfőbb nevelési-tanulási színtere az iskola.
Igen, sokan így gondolják. Istentől kapott gyermekeink nevelése elsősorban ránk ruháztatott, szülőkre. Szeretjük ezt mi áthárítani az iskolára, a pedagógusokra, de ez mégis tőlünk lesz számon kérve.(Nagy hiba a pedagóguson leverni a mi nevelési hiányosságainkat!)

Ez csupán az egyik érv, amit válaszul adhatok.

2. Egy első osztályos gyermek, aki éppen most lépte át az óvoda kapuit, sem fizikailag, sem szellemileg nem képes 8 órai irányított (az önálló tanulás, a szabad foglalkozás is az) tevékenységben részt venni. Minden tiltakozik benne. Még bennünket, edzett felnőtteket is megterhel a 8 órás műszak. A szabad mozgást sem lehet mindennapos kötelező testnevelésekkel helyettesíteni.

3. érv: a gyermekem is minden ízében hazavágyik. Sokan elmondták, hogy csemetéik nagyon szeretik az óvodát, iskolát. Az enyéim azon kivételes csoportba tartoznak (szerintem minden gyermek ide szeretne tartozni:), akik nagyon szeretnek otthon lenni (együtt lenni a testvérrel), és ezért minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy együtt is lehessünk.

4. Hatékonyabb a tanulás. Amit délután 2-3 órában tanulnak meg a gyermekek, otthon, kétszemélyes helyzetben 45 perc alatt is elvégezhető. Egy tanórai foglalkozás lényegi része max. 15 perc alatt elsajátítható otthoni helyzetben. Ez azért nem utolsó érv!
Egy gyermekre a családban mennyivel több idő jut, mint egy osztályban, ahol 19 gyermekkel kell osztozkodni a tanító nénik figyelmén.

5. Most éppen megtehetjük. Otthon vagyok, mert ezt választottam. Igen, választottam. Személyesen nekem, a 3 év alatt, 3-4 munkalehetőséget is kínáltak fel, de Istentől kapott elhívásomban, az anyaságot választottam. Mindig azt a választ adom:"Tudom, a gyógypedagógusokra is nagy szükség van, de édesanyákra még inkább. A gyermekeimnek most van szüksége rám. Dolgozhatok még eleget!"
A nagyszülők háttérszolgálata elengedhetetlen a számunkra. (Ezt is mindig figyelembe kell venni.)
Tudom, hogy nem teheti meg mindenkit, mindez nem is nekik szól. Csak biztatni szeretném az anyatársaimat, hogy ha otthon vannak egy kisebb testvérkével, akkor a nagyobbtól se váljanak meg olyan könnyen.

(Szakirodalmi ajánlás)

Ez az iskolás rész. Van ennek egy megelőző szakasza: az óvoda. Az óvodai kötelező nevelést is levitték hároméves korra. Éppen, amikor a legnagyobb szüksége van még a gyermeknek az édesanyára, akkor adják be az óvodába. (Más eset, ha a szükség diktál.) Mivel otthon voltam a kisebbel, a nagyobbat sem szerettem volna az óvodába vinni. Imolánk jövő júniusban tölti a 3 évet. Jöhetne az óvoda, de lehet felmentést kérni. Szeretnénk ezzel is élni. (Erről a lehetőségről sem tudnak sokan!)
Máté fiúnkat is hazahozom ebéd után (kötelező napi 4 óra letelte után).
Így egyesül a családunk délután. Mindenkinek van ideje szusszanni, leereszteni, pihenni, játszani, hangosan veszekedni (a délelőtti fegyelmezett magatartás után otthon ezt mindenki be is pótolja).

Szeretnék mindebben hűséges maradni Isten erejével, és biztatni másokat is, hogy válassza a családot, amíg lehet!

Síkfőkút 2015.

Őszközelben

A hétvégén gondoltunk egy nagyot, és elutaztunk szeretett hegyeink közé, idén a Bükkbe. Egy kedves testvérnő felajánlásával élve, Síkfőkúton (Noszvaj) tölthettünk el három csodálatos és emlékezetes napot.
Nem kis izgalmat okozott amikor megtudtuk, hogy az indulás előtti napon megérkezett hozzánk is a bárányhimlő. (Két hetes csendes bujdosása után ütötte fel a fejét.) Isten kegyelméből, nem vetett gáncsot, Máté lázmentesen, viszonylagos jó közérzettel vehetett részt a családi eseményekben.
Úgy tűnik, minden utunknak megvan a maga próbája.

Pénteken reggel indultunk el tervezett célunk felé. Utunk napsütésben telt el. Ahogy közeledtünk a hegyek felé, a domb- és hegyoldalak fái egyre szebb levélruhában pompáztak. A zöldtől, a sárgán keresztül, a vörösön át, a rozsdabarnáig minden fellelhető volt egy helyen. Pazar színkavalkád, tökéletes összhang a világ első dizájntervezőjétől. (Ennél színesebb évszakot el sem tudok képzelni!)

Megérkezésünk után azonnal a cserépkályhát igyekeztünk beizzítani, hiszen már
a korábbi években szereztünk némi tapasztalatot a hideg hegyi éjszakáról. Míg az ebéd főtt, a csapat fagyűjtésbe kezdett. A legkisebb is kivette a részét a feladatokból. Mikor már ropogott a tűz a kályhában, elindultunk felfedezni a környéket.














Találtunk egy kis játszóteret, egy vízimalom -kereket és friss forrást is.

A hűvösödő alkonyat hamar beszólított melegedő hajlékunkba.

Másnap az egri várat tekintettük meg. Végre felnőttünk az efféle élményekhez. A gyermekek végre tudták értékelni a történelmi filmbemutatót, a kiállításokat. A várélmény egy kicsit lehangoló, de annál nagyobb történelmi ismeretre lehetett szert tenni.














A vasárnapunk lett a legemlékezetesebb. A kis házunk rendbetétele, takarítása után, az autó bepakolása következett. A feladatok után végre elindulhattunk az utolsó hegyi kalandunkra a Bükkben. A  gyönyörű kilátással nem tudtunk betelni, a gyönyörű színek leírhatatlanok. Répáshuta környékén (Bánya-hegyi parkoló)  álltunk meg és vágtunk neki a hegy meghódításának. Ez szó szerint értendő. Az első sziklás hegyoldalnak indultunk neki.

A gyermekek nagy lendülettel haladtak előre. Édesapa haladását megnehezítette a nyakában egyensúlyozó apróság. Imola csak csetlett-botlott ezen a göröngyös terepen. A hegycsúcsot elérve elfogyasztottuk estebédünket, majd elindultunk lefelé. Itt már kezdett fogyni Máté türelme, állandó biztatásra szorult. Mire leértünk, egészen besötétedett. Éppen leértünk az autónkhoz, mikor édesapa egy rókára hívta fel a figyelmünket. Még az autó reflektor fényei sem riasztották el, így teljes életnagyságban láthattuk. Ez szép megkoronázása volt a napunknak.










A hazavezető út feladta a leckét. Leszállt a köd, így sokszor csak araszolgatva haladtunk előre. A 2 órás utunk 4-5 órásra nyúlt meg. Nagyon hálás volt a szívünk, mikor végre befordulhattunk a kapunkhoz, épségben, élményekkel gazdagodva.
Istené a hála az Ő ajándékaiért!