2018. január 17., szerda

Építkezés lépésekben

December 6-a. Nekünk ez a nap más oknál fogva is nevezetessé vált, ezen a napon kaptuk meg a lakhatási engedélyünket, így hivatalosan is birtokolhatjuk új otthonunkat. Hála érte! De sokat álmodoztunk erről a pillanatról!

A telek megvásárlásáról már írtam ebben a posztban. Csodaként éltük meg, ahogyan Isten kijelölte új otthonunk helyét.
Eljött a nagy nap, mikor elkészültek a tervek és kijelölésre került az alap. Isten a kezdetektől kirendelte számunkra a segítséget. Itt olvashatsz mindezekről.
Az aljzatbeton kiöntése után a nagy melegben mindenki segédkezett az öntözésben. Az unokatestvérek sem maradhattak ki belőle.


Ezután egy izgalmasabb szakasz következett az életünkben, amit próbának is nevezhetünk. Nagy hálaadással számoltunk be a vályogtégla vásárlásáról. Hatalmas leszervezések után végre megérkezett az első szállítmány. Míg rakodtak lefele, közben derült ki, hogy olyan silány a minősége, hogy nem alkalmas beépítésre. A férjem azonnal intézkedett, a következő kört lemondta. Anyagi veszteség sem volt elhanyagolható, de lelkileg is megviselt. Honnan vegyünk vályogot, ki fogja kivetni nekünk, mennyi idő alatt készül el? Csúszott is rendesen emiatt a folytatás, de sikerült találni egy mestert, aki vállalta, hogy kiveti a szükséges mennyiséget. Itt volt a szép idő, de az építkezés mégis szünetelt egy időre. (Várakozás, várakozás, sokszor nekem ez igen nagy próba volt) De elkészült a fal alapanyaga végül, és megindult a falazás. Feladta a leckét a mesterembereknek! A vályogtéglák között nem sok egyforma volt. :)


Míg emelkedtek a falak, addig mi a födém gerendáit, deszkáit készítettük elő. Hatalmas munka volt egyesével megcsiszolni az irdatlan mennyiségű faanyagot. (Sokszor úgy éreztem, hogy soha sem érünk a végére! De megérte. Mindezt azért vállaltuk be, mert ezeken lehet ám százezreket spórolni!)





A megcsiszolt gerendákat, deszkákat egyesével favédő szerrel is le kellett festeni. Ebben kaptunk némi segítséget a családtagjainktól is. (Minden segítség sokat ér!! Sokszor lelkileg is.)

A gerendák szépen a fal tetején sorakoztak, a deszkák is a helyükön pihentek már, mikor elkészült a koszorú kiöntése és az aljzatbeton is.


A falak épültek tovább, hiszen tetőtér beépítését terveztük. Végre elértük a kívánt magasságot, ismét egy koszorúval zárták a falak tetejét. Erre került rá a talpszelemen, majd a cserepeket tartó szarufák. Fóliázás, lécezés és a cserepezés követték egymást. (Az építkezés tökéletes a szókincs fejlesztésére is. Tanultunk néhány új kifejezést. Azóta tudom megkülönböztetni egymástól a gerendát, szarufát, pallót, deszkát és a lécet :)





A cseréphordás végeláthatatlan munkáját is sikerült néhány nap alatt teljesíteni. Minden elismerésem azoknak a szakembereknek, akik ezt a munkát végzik nap mint nap. Lehet nekem nem olyan jó a monotóniatűrésem, de legalább edződtem ezen a téren is. Néhány tonnát megmozgattunk ezekben a napokban.

Az építkezés nehézsége az anyagszerzés területén is gyakran jelentkezett. Megrendelni, utána járni, beszerezni. Sokszor voltunk tanácstalanok. De gyakran emlékeztettem az Urat az ígéretére: "Tanácsot adok...!"

Rákerült a cserép a házra, és ezzel le is zártuk az építkezésünk első ütemét. A pénzünk, erőnk is igencsak megfogyatkozott. Hagytuk, hogy ülepedjen a vályog. (1 év alatt ülepedett is rendesen, 2-3 cm különbségek több helyen is mérhetőek voltak.)

Nem tudtuk, hogyan fogjuk folytatni az építkezést. Eredeti terv az volt, hogy szép komótosan összegyűjtögetjük a rávalót, és minimalista stílusban évek alatt befejezzük. De az Úr másképp tervezett felőlünk. Következő év elején jelent meg a CSOK, amit elsők között tudtunk igénybe venni! Ez teljesen átformálta a terveinket. Nagyon hálásak vagyunk ezért a támogatásért, amely lehetővé tette az intenzív folytatást.

Ahogy beköszöntöttek a jó idők, elkezdődtek a belső munkálatok. A falat kellet előkészíteni a vakolásra. Az egyenetlenség miatt baltával kellett először is kiegyengetni, síkba hozni a falakat. Közben a villanyszerelő is elkészítette a vezetékelést. Megkezdődött a tapasztás. Ez ellen is kézzel-lábbal hadakoztam. Közel 200 m2 várt reánk. A tapasztásban teljesen tapasztalatlanok voltunk. De a férj nem adta fel olyan könnyen. Kísérletezett. Egyre jobban érezte az arányokat. Először a vályogot kellett vízben megáztatni, majd törekkel és homokkal keverni. Ezt a műveletet rajtam kívül mindenki nagyon élvezte. Még kedves barátaink is beálltak közénk. (Ahogy ők mondták: Jöttek kosz és kvártély fejében segédkezni.)







De sokat énekeltük a munkafolyamatok közben: "Minden egyszer véget ér,..." Véget ért a tapasztás is egyszer, és rabicolás után (drótozás+ csirkeháló felrakása) folytathatták a mesterek a munkát. Egy előgyártott vályogvakolat került a tapasztás fölé, amely végre szép simává tette a felületet. (Sajnos, őszintén megvallva, nem hozta a várt eredményeket ez a vakolat, mert bár természetes volt, mégis nagyon drága és nem adott elég erős felületet).
A padlóba bekerültek a fűtéscsövek, majd ismét jött a betonozás.
Kívül is kapott szigetelést a ház. (Így értük el az 56 cm-es falakat, melynek előnyeit érezzük télen-nyáron.) Ablakok is bekerültek!! Egészen otthonos lett a kinézete. (Az ablakok bontottak voltak, de nagyon jó minőségűek. Ezzel is sikerült sokat megtakarítani) A teraszajtókat is kaptuk. Mindez a Gondviselő Istent dicséri!




Ekkor beköszöntöttek a hűvös évszakok, így a benti munkákat lehetett folytatni. Burkolás és a felső szint kialakítása következett. Könnyűszerkezetes falak kerültek az emeletre, mert ezzel is kímélni szerettük volna a fafödémet. Egyre szebb lett az otthonunk! Mertünk már álmodozni arról is, hogy egyszer még a végére érünk és birtokba vehetjük tágas fészkünket.

Elő az ecsetet és a festéket! Belekezdtünk a festésbe, amely hónapokig jó kis "kikapcsolódásnak" bizonyult. Lekötötte minden szabadidőnket. A testvéreim mellénk álltak, így közös erővel sokkal gyorsabban ment a szobák kifestése.
A gyermekeknek de sokat kellett hallaniuk: "Most szépen játszatok egyedül, segítsetek egymásnak, anyának most dolga van." Kicsúszott sok minden a kezemből ez idő alatt. A gyermekek felügyelete, ellátása, a takarítás rendszeressége,... Azzal vigasztaltam magam, hogy egyszer csak véget ér! (És igaz lett!)
A lambériázás után jött a szegélylécezés. Nem tudom hány száz métert szegeltünk fel! Megtanultuk a gérvágó fűrész használatát, amely nagyon hasznosnak bizonyult.

A mesterek lassan a munkájuk végéhez közeledtek. A nemesvakolattal véget is ért a küldetésük. Mi pedig meg kellett újuljunk, mert a falvakolat gyengesége miatt teljesen le kellett glettelnünk mindent, majd pedig lemeszelni. Ehhez is megkaptuk a bölcsességet. (De sokat aggódtam miatta! Hogyan fogunk glettelni?) Ráéreztünk, belejöttünk. Egyre gyorsabban haladt a munka. Közben sürgetett az idő. Mert tettünk egy felajánlást, hogy a gyülekezetünk által szervezett angol tábor tanárait az új otthonunkban szállásoljuk el. Ez jó kis határidő volt! Nem tudtuk volna teljesíteni, ha a gyülekezet tagjai meg nem jelennek és be nem állnak segíteni. Volt, aki glettelt (éppen jókor jött a segítség, mikor úgy éreztem, hogy a karomat sem tudom felemelni), volt, aki meszelt, volt, aki a víz bevezetéséhez ásta az árkot, volt, aki takarított vagy éppen a karnisokat fúrta fel. Készült a lépcső, a kapu. A villanyszerelő a lámpabúrákat tette fel. Minden egyszerre, szegény Kadosám, azt sem tudta hol a feje! Édesanyám eljött egy hétre, és biztosította a hátteret. Főzött, rendezte a gyermekeket, kiszolgálta a vendégeket. Hatalmas segítség volt ő is a számunkra! Ha egy rövid pillanatig úgy gondoltuk, hogy mi szolgálhatunk az otthonunkkal, akkor hamarosan rájöhettünk, hogy mi lettünk megáldva.
Bár a vizet nem vezették be hivatalosan (ilyen a bürokrácia, mikor egy aláíráson múlik minden), de a szülőktől, a szomszédból rá tudtunk kapcsolódni a rendszerre.

Nagyon kimerültünk a végére (volt, amikor az éjszaka közepén abba hagytuk a munkát, úgy ahogy voltunk, porosan bújtunk az ágyba, hiszen fürödni sem volt már erőnk). Mikor letettük az eszközöket, egy hétig szinte a feladatokra sem tudtunk nézni, minimális energiaszinten mozogtunk. Hetek kellettek, mire ismét visszanyertük az erőnket, kedvünket a folytatáshoz, hiszen mindig azzal vigasztalnak bennünket, hogy egy családi házban, soha sem ér véget a munka. :)

Nagyon sok mindennel gazdagodtunk az építkezés alatt. A legértékesebb minden tapasztalat közül az volt, hogy amit az Úr megígér, azt meg is cselekszi. Évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtuk volna, hogy hogyan teljesíti be az Úr a következő verseket:
"Evezz a mélyre és vesd ki a háló!" "De Uram, egész éjjel nem fogtunk semmit, de a Te szavadért... kivetem" Nagy zsákmány lett az engedelmesség gyümölcse.
Ezt az Igét mi szóról szóra láttuk beteljesedni.

2 megjegyzés:

  1. végreee!!!nagyon vártuk már, hogy elkészüljetek, meglegyen az engedély!veletek örülünk!!!jók a képek is. megyünk majd látogatóba, khmmm, nem tudom, mikor...:) Anna

    VálaszTörlés
  2. Várunk benneteket! Végre mindenki befér! :)

    VálaszTörlés