2015. április 29., szerda

Kerékpározunk

A jó idő lehetővé tette, hogy kerékpárra üljünk. A takarékosság sem mellékes. Az óvodába pótkerekes biciklikkel indultunk el. Próbáltuk a kevésbé forgalmas kis utcákat megkeresni. Tanulgattuk a közlekedés szabályait. Közben türelmetlenkedtem is egy kicsit, mikor fognak a gyermekeink megtanulni önállóan kerékpározni. Az óvodában láttuk, hogy a 4 évesek is teljesen egyedül kerekeznek. Boglárkában is motoszkált már, hogy szeretne pótkerekek nélkül kerékpározni. Próbálgatta is, erőlködött többször. Sokféle tanácsot kaptunk. Voltak, akik a futóbiciklit preferálták, mások zsákutcának nevezték a pótkerekek használatát. Végül nem vettünk külön futóbiciklit és a pótkereket sem szereltük le, hanem szorgalmasan kerekeztünk tovább. Egyik reggel Máté teljesen feladta, és azt fontolgattam, nem erőlködünk tovább, délután autóval fogok értük menni. Éppen egy széles utcába fordultunk be, és Boglárkát figyelmeztetni akartam, hogy húzódjon le jobbra, amikor észrevettem, hogy a kerékpáron szépen egyensúlyozik, a pótkerekek zaja teljesen elnémult. Boglárka önállóan kerekezik! Csoda! Rögtön felvillanyozott a tény és sutba vágtam minden autós tervemet. Dehogyis ülünk autóba, most kell csak még kitartóbban gyakorolni!
Édesapa 1-2 nap múlva leszerelte a pótkerekeket, azóta, szépen, szabályosan nyomja a pedált a leánykánk.
Másnap Máté, a versengő legénykénk, nővére sikereit látva eldöntötte, hogy ő is megtanul biciklizni. Szinte sírva mondta el többször is, hogy ő aztán nagyon akar pótkerekek nélkül menni. Mondtuk, hogy ez nem mindig elhatározás kérdése, egyszer csak ő is ráérez. Már indulnunk kellett volna a gyülekezetbe, de ő csak hangoskodott, hogy biciklizni akar. Végre rászánta magát, ráült a kerékpárra. Én meg buzgón figyeltem, és egyszer csak látom, hogy ő is egyensúlyoz. Újabb csoda! Ez a legényke, semmiben sem maradhat le a nővérétől? Mekkora ereje van a példának, a kortárs példának!
Nálunk a hintázás is hasonlóan ment. Máté ráérzett a hintázásra, másnap Boglárka is hajtotta egyedül. Ennyi:)
Hiába anya magyarázkodása, példaadása.
Úgy látom, a kerékpározás is olyan, mint a szobatisztaságra való nevelés. Meg kell rá érni. Addig minden erőlködés hiába.
De azt is meg kellett tanuljam, hogy ne legyek túl kényelmes. Vegyem a fáradtságot, és igenis gyakoroljak a gyermekeimmel.


3 megjegyzés: