2012. december 16., vasárnap

Hétköznapi harcok

Vannak? Vannak. Sokszor nem is kevés. Biztosan egy formálós időszak kellős közepén vagyunk.

Nevelési kudarcok. Vannak. Istenem, hogyan bízhatsz még többet rám, ha kettővel sem bírok? Fegyelem vagy kegyelem? Szigorúság vagy elengedés. Állandó harcok. Édesapa így tenné, én másképp. Kinek van igaza? Itt is a határaimhoz érek hamar.

Az utóbbi időben egyre inkább úgy élem meg Isten kegyelmét, hogy sokat vár rám. Én már magamon érzem a fegyelmező kezet, de még mindig kérlel, még mindig biztat, még mindig csitít. Én ezzel szemben hamar előveszem az adósaimat és leszámolok velük. A mi Urunk nagyon hosszútűrő Isten.
Egyre kevésbé tartom biblikusnak az "egyszóra"  nevelés elvét. Ez a módszer nem Isten eszköztárából származik. Én egy jó ideje tanulmányozom az Igét, de ezzel nem találkoztam még.  Olvasd végig az Ószövetség fényes és sötét oldalait, Izráel engedetlenségét, Isten könyörgő szavait, jó útra terelgető tanácsait! A fenyítés nem marad el, amit Isten megígért, azt beváltja. De már olvasás közben is kérdem magamtól, miért vár még, miért nem csap oda?
"Miért öntöd ki a vizet? Miért ejted már megint le a kenyeret? Miért mész neki?"- hallhatják a gyermekeim nap mint nap. És én? Egy perccel utána miért seprem le a poharat az asztalról, miért borítom fel a szárítót,...? Mert talán én is olyan suta és darabos vagyok. Akkor miért nem nézem el a másiknak?

Türelem? Inkább türelmetlenség. "Mikor lesz már rend? Csend? Mikor tanulod már meg? Miért nem kéred szépen? Miért nyafogsz mindenért? Mikor leszel már elég nagy lány, hogy...?"  A türelem egy rendrakásnál azonnal mérlegre kerül.
Ezekben a helyzetekben nem csak a mérleg nyelve lendül, hanem az Isten formáló iskolájának újabb leckéje is terítékre kerül. Nehéz. Én ezt nem tudom megtanulni, dobnám vissza sokszor az elém adott anyagot. De szükség van rá. Létszükség. Nincs borzasztóbb, mikor egy édesanya elvesztve a fejét elkezdi rángatni a gyermekét, közben artikulálatlan hangokat hallat. Uram, ments meg ettől! A némán, ki nem mondott, szavakba nem öntött bosszankodásoktól is. Hiszen nem csak a rángatás, de egy ideges odébb lökést is jól érzékel a gyermekek szeizmográfja.
Az időben való közbeavatkozás, fegyelmezés sok könnyet, türelmetlenséget megfékezhet, megelőzhet. Inkább kapjon a gyermek két célzott fenekelést, mint elborult aggyal, meggondolatlanul, maradandó sérüléseket okozó ütlegelést vagy dühkitörést, amely a lelket csonkítja meg.

Az én édesanyám is átment türelem próbáló helyzeteken. Kilenc gyermek nyúzta- húzta idegrendszerének sérülékeny szálait. Kibírta, sőt az Úr megerősítette a gyenge szálakat, megacélozta. Nem mondom, hogy nincsenek már gyenge pontok. A megpróbált hit értékesebb a tűzben megpróbált aranynál.
Ebben a formáló kézben hiszek én is.
Ja, a  pisis gatyók is ebbe a témakörbe tartoznak. "Miért nem tudsz szólni? Miért csurran be még?"
Minek ezt kérdezgetni minden alkalommal? Úgyis átöltöztetem, tiszta ruhát adok rá. Akkor minek húzom fel magamat ezen is? Ebben a leckében is léptem már előrébb. Csak kicsit lassú felfogású vagyok. Főleg, ha efféle tanulnivalókról van szó. Milyen jó, hogy már nem kell pelus, hogy nem kellett várjunk a gyermek 4 éves koráig! Hihetetlen, de éjszaka NINCSENEK ilyen gondjaink. Ez számomra is felfoghatatlan. Persze, egyszeri hólyagürítés kötelező. Nem merem elhanyagolni a várható, vélhető következmények miatt.

Hisztis napok. Jó hogy vagytok! Eddig úgy gondoltam, hogy legalább a lánykám kezelési útmutatójával tisztában vagyok. Most már ebben sem vagyok olyan magabiztos. Azt hittem, hogy a lányok sokkal könnyebb esetek. A mi lánykánk nagyon korán megtanulta a legfontosabb tiltószócskának a jelentését. Hamar felfogta a következményeket is. Na, most ez az ok- okozati következtetés már nem megy ilyen simán.
"Ha azt mondod: Anya, töröld meg az orrom!"- "Segítek". Helyette? Nagy sírás, orra mutogatás. Ha már csorog, akkor növekszik a hangerő is. "Miért nem kérsz még mindig kicsi lány? Hát nem érted, akkor azonnal jön a segítség!"
Végre a lányka számlájára is kerülnek a pontok, nem csak a legény a mindig értetlen, ellenszegülő gyermek.

Lefekvéses hercehurcák. Miért kell mindig komoly fegyelmezési beavatkozással végződjön? Miért nem sikerül lefeküdni, és élvezni édesanya simogatását? Miért kell kiszaladgálni  és hallgatni a rosszalló megjegyzéseket? Ezt én soha nem értettem.
Akkor sem, amikor én voltam kicsi, és élveztem, hogy ha még fenekelés is van kilátásba helyezve, én kiosonok, meglesem szüleimet, ahogy a konyhában még mindig serénykednek. Ennek az izgalma még mindig bennem van.
Az éjszakai küzdelmek a saját ágyban maradásért. "Anya, én veled akarok aludni!" "Majd velem aludhatsz, ha édesapa felkelt, és elment dolgozni." Ez nem elég.
Mennyire kellemes, mikor éjszaka 4-5- ször is megszólal a sziréna, és egy követelőző hang! Hányszor beszéljük meg még? Meddig fog ez tartani? Persze az elveinktől nem tágíthatok. Sok helyen befészkeli magát a gyermek a szülői ágyba, elvéve azt a kevés meghitt együttlétet is a szüleiktől, ami még megmaradt a gyermekek megszületése után. Nem. Helye van mindennek. Akarom mondani, mindenkinek! De ez nálunk nem megy harcok nélkül. Én meg nem akarok egy fészkelődő gyermek mellett félálomban aludni egész éjszaka. Nincs ennél kényelmetlenebb pozíció. Édesapa pedig az én férjem. Ezt is sokszor tisztáztuk.

A nemszeretem ételek. "Nem szeretem a káposztát, vagy azt a zöld micsodát,..." Még jó, hogy a frankfurtiban van virsli, meg krumpli is, amelyeket ki lehet szemezgetni a főzelékből. Mindennel (mármint minden ehetővel) korai életszakaszban szembesítettük a gyermekeinket. Nem is volt gond. Rágták nyersen a zöldhagymát leszedetlenül a kertben, marékszámra ették a paradicsomot. Most meg? " A paradicsomot szeretem, de most nem kérek." (Ez megy heteken keresztül:) "Nem szeretem a pillét." Lehet hogy csak édesapa kellene. Ő meg tud mindent etetni a gyermekekkel a legkülönbözőbb összetételben is. Ez az ő titka, én ehhez nem értek.
Nem engedhetjük meg gyermekeinknek a válogatást. Ez luxus. Hálátlanság. A férjem ma is figyelmeztetett. "Csak nem fogod azért elvetni a gombapörkölt ötletét, mert nem rajonganak érte a gyermekek?" Ez van, ha nem tetszik, nem eszed, de nincs más sem! Egy kanállal kötelező. A kóstolós módszer sok nem kívánatos ételt tett kedvenccé. Soha nem gondoltam volna, hogy a zöld mángold is a kedvencek közé fog tartozni. Én soha nem rajongtam érte. Az előző évek szükségei engem is sok mindenre megtanított illetve Isten gondoskodott egy olyan férjről, aki mindent minden formában megeszik. Engem is rávett már sok újdonság megkóstolására, kipróbálásra.

Elég mára. Emésztgetem én is ezeket. Néha gyomorrontásom lesz tőle, de aztán újra helyreáll az emésztésem.
Kegyelem, ez mára is elég.
Elég legyen nekem is.

3 megjegyzés:

  1. Kedves nagnus!

    Köszönöm ezeket a gondolatokat! Szívemből szóltál és megérintett az őszinteséged. Olyan pontokra tapintottál, ami nálam is gyenge pont. Mi öt gyerkőccel (négy fiúval, meg egy kislánnyal) tanuljunk a kegyelmet és a fegyelmet itthon. Én is úgy érzem, hogy az azonnali szófogadás nem várható el ridegen, katonásan, szeretet nélkül. De mégis szükség van az engedelmességre is, mert anélkül békétlenség és káosz alakul ki. Engem is szelíden tanít az Úr arra, hogy kegyelemmel és szeretettel teljesen, gyermekre szabottan, Őrá figyelve lehet csak a szófogadásra nevelni. Nem könnyű, de nem a gyerekek, hanem a felnőttek (elsősorban az anyukájuk) gyarlósága miatt. Én is gyakran a fenyítő kezet várom már magamra, amikor elbukom triviális dolgokban (békesség, kegyelem, szemükbe nézve utasítani, együttérezni): Istennek nyilvánvalóan van még formálnivalója rajtam.

    Nagnus, megáldottál ezzel a poszttal, mert megfogalmaztad, ami eddig csak gondolatmorzsákban volt jelen bennem. Még egyszer köszönöm.:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Eszti!
    De jó, hogy nem vagyok egyedül:) És az is nagy áldás, hogy az életünknek nem csak ez a harcos oldala létezik. Arról sem szeretnék megfeledkezni. Békességet kívánunk nektek az ünnepekre!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés