2016. július 10., vasárnap

Eltelt 9 év

Eltelt. Sok értékes tapasztalattal, élménnyel lett megtöltve ez a 9 év.
2007. 07. 07-e jeles esemény volt az életemben. Ezen a napon kötöttem össze az életemet Kedvesemmel. Egy percét sem bántam meg, nagyon hálás vagyok a megtett útért.
Sok mindent tanulhattunk meg egymásról, egymástól. És még így is sokszor megjegyzem magamban, hogy oly kevéssé ismerem. Mindig tud meglepetéseket okozni. (Csak a tegnapi paradicsom- palánta felkötését kellett volna látni! Ez csak egy sok közül. Remélem, olvasod te is Kedves! :)

Olyan sok mindenben különbözünk (jellem, temperamentum), mégis olyan sok az egyezés is (főleg gondolkodás terén). Természetesen minden egyező gondolat fizikai kivetülése teljesen más formát ölt a férjem keze nyomán. Ebből erednek a súrlódások. Amit meg kellett értsek a 9 év alatt, hogy minden más kivitelezés, ami nem az én elgondolásom szerint zajlik, sokszor igen jó. Kezdve a gyermekek reggeliztetésétől a lefektetéséig, a kert rendezésén át az építkezés levezetéséig.
Nagyon kedves társat kaptam Kadosa személyében, akivel nagyon jó beszélgetni, szeretem hallani a hangját, kikérem a tanácsát. Érzékeny a problémáimra is (ami nem általános egy férfinél), éles látásával minden belső indulatomat leleplezi. És tényleg, azt érzem, amit mond!! Csak én ki sem merem mondani.
Egyedi megoldásait még mindig nem tudtam megszokni, de milyen jó, így nem unjuk meg egymást soha! (Nem szereti a megszokottat, a bevált módszereket, mindig egyéni kivitelezésen jár az agya.)

A minap olvastam Müller Péter gondolatait, aki annyira jól összegezte a múló évek dilemmáját, amikor a megszokás, a romló egészség, a külső szépség megfakulása veszélyezteti a kapcsolatunkat. Nem állítom, hogy ezekkel nekünk még nem kell szembenézni.

“Megmondom mi a nagy gond a feleségünkkel.
Erről ritkán beszélünk, pedig ez a legnagyobb gond.
Hogy mindig ott van.
Ott van reggel, délben, este. És ott van mellettünk éjszaka az ágyban.
Ott van tavasszal, ősszel nyáron, télen, és ha elutazunk egy idegen országba, kikapcsolódni, rendszerint jön velünk: hiába új a táj, még a felhők is – a feleség ugyanaz, reggel, délben, este.
Jön velünk.
Mindig. (...) Előtte kezd hullani a hajunk. És lát minket kopaszon, csúnyán. Lát kora reggel, álmosságtól bedagadt szemekkel, kábán, és szerethetetlenül vacak állapotban – mert mindig ott van. És lát minket lelkileg is csúnyának. Lát gyáván, ijedten, idegesen, sőt hisztérikusan üvöltve is. (...) A párkapcsolat földi jelentését pedig a házasság szavunk mondja ki: azt, hogy hazamegyünk egymásba."



(A teljes cikk itt olvasható.)

"Hazamegyünk egymásba" lehet hatalmas áldás, de szenvedés is. Köszönöm az Úrnak, hogy én a társban az áldást kaphattam meg. (Hiszem, hogy aki követi Isten útmutatását, annak sem lesz másképpen.)
Hálás vagyok, hogy akkor is szerethetjük egymást, mikor lelkileg csúnyák vagyunk. Sokszor oldódott fel az indulat egy bocsánatkéréssel pillanatok alatt. Ez egy hatalmas ajándék: a megbékülés, amely ismét rendezi a kapcsolatot, a félrebillent lelki diszharmóniát egyenesbe hozza. A megbocsátás által minden újra a régi lesz, a szó áldásos értelmében. Mélyebb, tartalmasabb, kipróbáltabb.

Isten három gyermekkel ajándékozott meg bennünket, akik nagy felelősséget rónak ránk, de nagyon sok örömet is adnak. Hálás vagyok, hogy közösen, terhet megosztva nevelhetjük őket.

A mai kificamodott világunkba szeretném belekiabálni: áldás a házasság, férfi és nő kapcsolata (!), jó ez az Isteni terv, miért kéne meghamisítani?

Igei útravalóm volt 10 évvel ezelőtt a társkérdésre nézve: "Jobban boldoguk kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van." (Prédikátor 4,9.)
Ezt a harmóniát csak az Isten segítségével tapasztalhatjuk meg! Mi emberek ehhez kevesek vagyunk, készleteink hamar kimerülnek, de "akik az Úrban bíznak, azoknak az erejük megújul..." (Ez igaz a szeretetre is.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése