2022. április 18., hétfő
Húsvét 2022.
Az idei ünnepünk rendhagyó módon telt. A gyermekek a nagyszülőkhöz utaztak, így kaptunk kettesben egy kis időt feltöltekezni. Élve a lehetőséggel, elutaztunk néhány napra Bárnára. Most erre a csendre, nagy túrákra volt a testünknek- lelkünknek szüksége. Hálás vagyok a lehetőségért!
Gyönyörű, éledő természet fogadott!
2022. március 22., kedd
Kimozdulás
Nagyon ránk fért már egy kis kimozdulás, a hétköznapok mókuskerekéből való kiszállás. Nagy szükségünk van ezekre a megállásokra, az együttlétekre. Sűrű az életünk. Kadosa portfóliózott, én meg utolsó félévemet töltöm az egyetemen, logopédiát tanulva. A kiruccanásra a testnek és a léleknek is szüksége van. A testmozgás nagyon beszűkült az én életemben is, így tudatosan kell keresnem a fizikai aktivitást. Így kezdtünk el hétvégente ismét nagyobb sétákat tenni. A kirándulás is ezt a célt kívánta megvalósítani.
Egyre nehezebben viselem, hogy sok mindent kell csinálni, ami a hiábavalóságra van ítélve. Egy jegyért annyi sok felesleges írásbelit kell leadni. Sok hűhó semmiért. Sajnálom rá az időmet. Az örökkévalóság szempontjából is szemétnek ítélem. Elvon a családomtól, a szolgálattól, a kreatív tevékenységeimtől. De az Úr vezetett erre az útra, így szeretnék hűségesen kitartani, megfutni a pályát, a célt elérni.
Március 12-én indultunk el Bárna felé, felkészülve a nagy hidegekre. Mikor elterveztük az utazást, nagyon jó idők voltak, de mire eljött az utazás napja, éjszakára komoly mínuszokat tapasztalhattunk. Gyorsan be is szereztünk ágymelegítőket, amely már a korábbi (őszi) utunkon nagyon nagy segítségnek bizonyult. 10-11 fokban nem túl komfortos a pihenés, hacsak a takaró alatt nincs megfelelő hőmérséklet. Az első nap az utazással, fűtéssel telt. Vasárnap ellátogattunk a Salgótarjáni Baptista Gyülekezetbe, ahol kedves testvérekkel ismerkedhettünk meg. Jó volt lelkitársakra akadni. Az alkalom után elmentünk a kishartyáni Kőlyukhoz. Érdekesség volt a számunkra, hogy a sziklabarlangnál megismerkedhettünk egy zarándokkal, aki 6 éve a természettel teljes egységben él. Igyekszik elcsendesedve keresni Istent és ha alkalom adódik, élni a szeretet parancsa szerint, szolgálni az embertársai felé. Hazaérve kiflit sütöttünk, készült a birkapörkölt és a fasírt is.
Hétfőn nagy útra szántuk el magunkat. Kedves barátaink invitálásának engedve vágtunk neki a Magas-Tátrának. Szánkóval felpakolva indultunk el az ismeretlenbe. Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar lesz lehetőségünk a gyermekeinkkel megosztani a magashegyi tapasztalatainkat, amelyeket a nyáron szereztünk. Szánkókkal vágtunk neki a hegyoldalnak. Mindent hó borítót. A porcukros hegycsúcsok különleges élményt nyújtottak a gyermekeink számára. Jó volt csodálni a teremtett világot és a Teremtő fenségét is. Felfele nehezen vettük az akadályt, de lefele annál nagyobb élmény volt a szánkókra ülve több km-en keresztül lecsúszni. Kifáradva, izomlázzal tértünk vissza a szálláshelyünkre, de annál boldogabban. Kedden összeszedelőzködtünk, tettünk egy kis sétát a Kálváriához, Békás-tóhoz, apa bújócskázott még egyet a gyermekekkel, míg csak el nem jött a búcsúzás ideje, és ismét felkerekedtünk, hogy visszatérjünk hétköznapjaink helyszínére, a családi otthonunkba.
Néhány képet megosztok ízelítőül:
2022. január 13., csütörtök
Alapozz!-munkafüzet
Az alábbi kiadványt küldöm haza a gyermeknek, hogy a hét folyamán a szülő felügyeletével gyakoroljon. A heti 1 fejlesztés kevés a gyermek fejlődésének elősegítéséhez, ezért nagyon szükségesnek látom, hogy a megkezdett munka otthon is folytatódjon. (Erről bővebben itt írtam.)
A munkafüzet az Alapozz! c. kiadványomhoz készült, ami itt rendelhető meg.
A képre kattintva letölthető!
2021. december 24., péntek
2021. december 21., kedd
Karácsonyi dalok
2021. november 1., hétfő
Az Úr hegyén a gondviselés
Jahve Jireh- az Úr hegyén a gondviselés. Ezt éltük át az őszi szünetben is.
A pihenés a gyülekezeti táborral kezdődött, Bogácson. Nagyon áldásos volt együtt lenni, Igét hallgatni, az élményeket közösen átélni.
Vasárnap éppen csak hogy hazautaztunk, már készültünk is a lovas táborra, Bárnára. Összeszedtük a cókmókunkat, és útnak eredtünk. A sötét hegy vonalai látszottak már, mire megérkeztünk szálláshelyünkre. Kadosa igyekezett gyorsan begyújtani, hiszen 10 fok alatt volt az épületben. Mennyire hálásak voltunk az ágymelegítőkért, amelyek a hűvös szobában, az ágyban is kellemes hőmérsékletet biztosítottak.
A gyerekeknek nagy örömére szolgált a 3 napos lovas tábor, ahol hűvös, de napos időben tölthették el a programokat. Hálásak voltunk a viszonylagos jó időért.
Közben a portán lenyírtuk a füvet, behordtuk a fát, összegyűjtöttük a hatalmas almatermést is, amelyet ismét a Gondviselő kezéből vehettünk át közvetlenül, hiszen mi ehhez a gazdag terméshez nem járultunk semmivel, csak élveztük a végeredményt.
Jó volt kenyér illatban, melegben, szeretetben együtt lenni.
Indulás előtt még eljutottunk a kazári Riolittufához. Nagyon szép volt, mesés. Jó kis erőpróba volt körbejárni, megmászni.
Az élmények mellett a színekkel is nehéz volt betelni. Pazar színárnyalat gyönyörködtette a szemet az őszi erdőben.
Pénteken hazautaztunk, és várt egy újabb kosár birsalma is, amelyet a szeretteink szedtek össze a telkünkről. Így már adott is volt a hétvége programja: befőzés. Almalekvár, reszelt alma, almás rétes, birsalmalekváros kenyér.
Utolsó napra jutott egy kis lambériázás is. Imola szobájába, amely egy közlekedőből lesz kialakítva, bekerült egy ablak. Kadosa most zárja le a nyitott tetőhéjazatot.
Sok élménnyel, feladattal telt el az őszi szünet. Volt benne aggodalom, de sok hálaadás is, hiszen az Úr hegyén a gondviselés, és mi ezen a magaslaton élhetünk.



















