Szülői együttműködés

A fejlesztő foglalkozások végén mindig küldök haza feladatot. A célom több szempontú:

1. Szeretném a szülőket bevonni egy közös alkotói tevékenységbe, ahol a gyermek fejlődése a cél. Mindketten a gyermekekért vagyunk.

2. A felelősséget nem szeretném a szülő válláról átvenni a gyermek fejlesztését illetően. Nem csak a pedagógus feladata a gyermek oktatása. Minél kisebb a gyermek, a szülőnek annál nagyobb a felelőssége, feladata e téren. 

3.  A közös munka során ismeri meg a szülő a gyermek képességeit, erősségeit és lemaradásait.

4. Szeretnék ötletekkel szolgálni, hogyan lehet egyszerűen gyermekeinket tanítani az alapvető ismeretekre. Otthon, sokszor minimális eszközszükséglettel, segíthetjük a gyermekeink fejlődését.

5. Az otthoni gyakorlók irányítják a szülőt a fontos, elsajátítandó ismeretekre. Iránymutatást kapnak, hogy milyen ismeretekkel kell gyarapítaniuk a kis utódokat.

Nagyon szeretném kérni a szülőket, hogy tegyék félre az okoseszközöket, tabletet, laptopot, televíziót a gyermekek fejlődése érdekében. Tudom, tudom, hogy nagy harc. Én is benne vagyok. De ezek az eszközök gátlásként hatnak a gyermek valós ismereteinek növekedésére.

Egy autóban utazunk (szülő-pedagógus), egy a cél (a gyermek fejlődése),

 még ha nem is látjuk pontosan a végét és hogy mi vár ránk az úton. (Bárna-ősz)

Számtanpélda vs szövegértő-soha sem elég?

 Minden nap van matek óra. Értem. Fontos. Számolás életünk alapja. (Legalábbis azt hisszük.) 

Minden nap van magyar óra. Értem. Fontos. Enélkül nem lehet boldogulni. Mivel ilyen fontos, ezért a tesi helyett, a szabad foglalkozás idején és felzárkóztatón is számolunk és szöveget értelmezünk. Mármint a gyermekeink. A továbbtanulás szempontjából fontosabb a sok szöveg elolvasása, értelmezése, mint a friss levegő, mozgás, szabadjáték. Igen, a továbbtanulás szempontjából.

De mikor lesz szempont a gyermek is? Az egészsége, lelki jó közérzete?

Én nem hiszek az ezer megoldott példában. Egyszer értse meg, de feltétlenül érte meg az összeadás lényegét. Aztán kapjon megerősítést jó néhány feladattal. De nincs szükség ezer példafeladatra. Egyetértek, hiszen én is ebben dolgozok, hogy akinek képességbeli elmaradásai vannak, annak többet kell gyakorolnia. Több oldalról meg kell közelíteni. Tevékenységbe kell ágyazni. Ez az, amit nagyon hiányolok. Egy tálentumos gyermek azonnal megragadja a tört lényegét. De, aki kevesebbet tud ebből befogni, annak át kell ültetni a gyakorlatba a tanultakat. Valahogy erre meg nincs idő. Pedig a gyermekeink 8 órát ülnek a padban. És ez szó szerint értendő. Ülnek és írnak. 

Ha már iskolában kell lenni 16 óráig, akkor legyen idő mérőszalaggal körbemérni az iskola kerületét. Ha már nem mehetnek haza, akkor legyen idő eljátszani az olvasottakat. Ha kötelező az iskolaotthon, akkor legyen idő játékra, ujjtornára, logikai készletre. Nem a mennyiség, a tudás minősége számít. Nem kell minden feladatot kitölteni a munkafüzetben, minden érdekességet elolvasni. (Ha érdekes, akkor a diákok úgy is azt részesítik előnyben. Hamarabb elolvassák, mint a tananyagot. Ha meg nem érdekes, felesleges információ.)

Döbbenetes a számomra, hogy akikkel foglalkozok mennyire nem értik a tanultakat. Szeretném, ha ezen tudnánk változtatni. A gyakorlatba átültetett ismeret az igazi tudás.

Madártávlat-kellő magasságból talán jobban összeáll a kép, kitűnik a lényeg

(Bárna)

Minden a helyesírás?

 Egy édesanyával beszélgettem ovis gyermeke ügyében. Éppen a Pedagógiai Szakszolgálatnál jártak gyermekük elmaradó fejlődése miatt. Azért hajtott a kíváncsiság, hogy mi hozta őket ide, hiszen az éveleji szűrésen nekem volt szerencsén felmérni a legénykét, és kiemelkedően jó teljesítményt mutatott a teszt. Ez nagy meglepődést váltott ki az óvodapedagógusból, aki úgy adta át a gyermeket, hogy "ez nem tud semmit, nem beszél, nem kapcsolódik be a csoportos tevékenységekbe, felmérhetetlen a tudása." Hálás voltam, hogy megtaláltam a kulcsot a gyermekhez, és nekem megnyílt és engedett betekintést rejtett világába, mélyben rejtőző tudásába. Ilyen kellemes tapasztalatom még nem volt.

De mi is volt a probléma? Először is, hogy a gyermek nem szeret ceruzát venni a kezébe, minden ehhez kapcsolódó tevékenységből kivonja magát. Ez tényleg probléma egy iskolába készülő gyermeknél. Vagy ez nem kizáró tényező? Az iskolarendszerünk szemszögéből ez egy megbocsáthatatlan hiányosság. Hiszen az írás alapja a helyes ceruzafogás, jó grafomotoros (írásmozgás) képesség. 

Két évvel ezelőtt dőlt meg az a tézisem, hogy a jó finommotorikájú gyermek szépíró is lesz. Ezt az elképzelésemet leánykám zúzta szét. Jó kézügyességgel megáldott, kreatív teremtés, aki néhány éves kora óta mindent vág, ragaszt és firkál. A vágás nyomást fellelhettem a függönyön, de az ágynemű lyukas textíliáján is. A kis nevét pedig belevéste minden könyvbe, párnahuzatra és a testvérek kártyajátékára is. Kiskorától sütötte velem a mézest, keverte a muffint,... Gondoltam, az írás meg se fog kottyanni neki. DE, egy kicsit megviselte. Talán nem is őt, mint inkább pedagógusait és édesanyját. Görbe betűi sehogy sem akartak szépen sorba állni. Kiradíroztam háromszor is, de a rakoncátlan betűknek eszük ágában sem volt kihúzni magukat, dőltek jobbra, feküdtek balra.

Ennek ellenére jól hallja a szóhatárokat, a szavakat alkotó hangokat pontosan felismeri, és elfogadhatóan le is írja.

Nem ír szépen. Ééés? Összedőlt a világ? Nem. Szépen halad a megfelelő kerékvágásban (mármint a gyermek világa).

Ma a helyesírás fontossága ütött szöget a fejembe. Vajon ezen múlik a jövőnk, sikeres boldogulásunk? Talán igen, ha magyar tanárok, esetleg könyvlektorok vagy valami ehhez hasonlóak szeretnénk lenni. És mi van, ha engem nem ezek a pályák hoznak lázba?

Mindig küzdöttem a helyesírással gyermekkoromban. A férjem sem volt ezzel másképp. Szegény gyermekeink, vajon mit kaptak kis batyujukba a boldogulásukhoz! Rossz helyesírást. Minden nap szembesülnek vele. Kijavított dolgozataik piros jelrendszerekkel vannak tarkítva. Értem én, egy fogalmazás dolgozatban nyomon követjük a helyesírás alakulását, de a töri dolgozatban ez számít valamit? Persze, hogy számít, megértem kedves kollégáimat, hiszen egy tagolatlan, ékezetek nélkül sorakozó szóegyvelegből, amiből hiányzik jó néhány lényeges betű is, nehéz kihámozni a lényeget. De azért lehet, csak egy kis jóindulat kell.

Lehet, hogy nem minden szó van leírva helyesen, de jó kézügyességgel áldott meg a Teremtő. Ha körbenézek, látom a nappaliban a megvarrt függönyöket, a saját tervezés alapján készült függönykarnisokat, kalaptartót, kabátakasztót. Boldogulunk? Naná. Ennek a helyesírás sem szabhat gátat.

Ne is csüggedjen el egy édesanya sem! Minden gyermekben vannak rejtett képességek, kincsek, csak felszínre kell hozni. Lehet nem az iskola által preferált képességek ezek, de a boldogulásunk útját segítik. Ezt tanultam a mai napon.

Életre nevelés-készül az almás sütemény

Új napirend

Az otthontanulásnak is megvannak az áldásai.
1. Sok időt töltünk együtt (persze néha elegünk vagy egymásból:)
2. Hamarabb végzünk az előírt tevékenységekkel, nem kell 8 órát a tanulással foglalkozni.
3. Az otthoni teendőket meg lehet osztani. A mai napon az alsó szinten 4-en fél óra alatt végeztünk az ablakmosással.
4. Nagyobb önállóságot kíván ez a munkarend. (Van, akinek fel is adja a leckét.)
5. Sok finom ebédet, süteményt készíthetünk el együtt. Tegnap a keksztekercshez Imolánk elkészítette az öntetet, Máténk a Kata-szelet tésztalapjait sütötte ki hozzá kekszalapnak.
6. Hálás vagyok, hogy én is home office-ban végezhetem a munkám, így tudok segíteni a leckeírásban.
Jó abban bizakodni, hogy a helyzet átmeneti, hiszen már nagyon hiányoznak az osztálytársak, barátok, a foci és egyebek, amit itthoni körülmények között sem lehet pótolni.
(Igyekszünk a korai kelést és fekvés rendjét tartani, hogy ne essünk ki az egészséges ritmusból.)

(Máté nem kívánt a kamera elé kerülni:)

Miért nem igénylem?

Az egyik szomorú megállapításom, hogy nincs nagy választási lehetőségünk. Iskolaotthon vagy iskolaotthon. A törvényben felkínált napközis alternatíva sok helyen csak elméletben létezik. Hiába a szóbeli megegyezés, hogy mi szeretnénk az iskolaotthont mellőzni, a gyakorlatban a gyereknek a kötelező órák miatt majdnem az egész napot a padban kell töltenie, nem tud (már sajnos, nem is akar) hamarabb hazajönni.

Miért ellenzem annyira ezt az iskolarendszert?

1. Mert korán kiveszik az édesanya kezéből a gyermeket. A nevelést és a felelősséget is levéve a válláról. Már nekünk nem is kell közös családi programokat szerveznünk, mert minden hétre jut valami nyalánkság. Persze csak fizessük ki, vagy írjuk alá az "igényelem/engedem" szónál.

2. Egy 6 éves gyermek közel 8 órát dolgozik, amire a szervezete teljesen alkalmatlan. Az enyém is.

3. Sokat ülnek, keveset mozognak. Hihetetlen jó irodisták lesznek belőlük. És a húgom sem panaszkodhat, lesz munkája a jövőben is, hiszen szaporodik az ülőmunka miatt a gerincsérv, -problémák.

4. Sok órában lekötik, irányítják a tanulók figyelmét. Kevés az önállóság, a saját elfoglaltság. Még jó, hogy nem tanulják meg elfoglalni magukat a gyermekek.

5. Van házi alkalmanként. Hiába ígérték, hogy nem lesz. Persze, nem lehet mindet osztálykeretek között megtanítani. (Nem is kell!!) De akkor miért maradjon ott 16 óráig?

6. Nem tudom, hogy hol tart a gyermekem, mit tudom, mit tanulnak. Áprilisban esik le nekem is csak igazán, hogy hármasra áll angolból. Egy szójegyzéket, egy nyelvtani szabályt sem láttam.

7. A szabad foglalkozások, önálló tanulás valójában nyelvtan, matematika, szövegértés és ehhez hasonló tanórák. Szóval több órája van, mint ami a kerettantervben elő van írva.

És miért nem igénylem felsőben sem a tanulószobát?

1. A gyermekem önállóan tud közlekedni, haza tud jönni egyedül is, nem kell érte menjek.

2. Rengeteg ötlete van, hogyan kösse le magát, sokszor bele sem fér a napba.  (Mesét ír, vagy éppen illusztrál, képzeletbeli gyerekeket tanít a matematika fortélyaira, görkorcsolyázik, olvas, sütöget,...) Nincs szüksége az állandó babusgatásra.

3. Van feladattudata, felelősségérzete a feladatok elvégzéséhez. (Bár jó volna, ha még fejlődhetne ezekben, hogy ne csak külső szorításokra végezze el a feladatát).

4. Itthon sokkal hatékonyabban tudok segíteni az egyszemélyes helyzetekben. (Legalább tudom követni, hogy hol tart!)

5. Sokkal több ideje marad azokra a tevékenységekre, amit ő maga szeretne választani.

Tudom, hogy az iskolának ez a tanítási forma a leggazdaságosabb, legkényelmesebb. De én nem ehhez szeretném igazítani a családi életünket. És amíg választhatunk, választani is fogunk!

Óvoda, iskola áldásai

Meglepő a cím, tudom, hiszen én magam is sokszor negatívan nyilatkozom a közoktatási intézményekről. A férjem és én is pedagógusok vagyunk, és van 2 iskolás gyermekünk, így mindkét oldalról van belelátásunk a jelen helyzetbe.
Most szeretném még is számba venni mindazt, amiben áldásként érkezett hozzánk az óvoda és iskola által.
Néhány évvel ezelőtt kóstoltunk bele a köznevelésbe. Szívem mélyén inkább otthon tartottam volna a gyermekeimet, így minden óvoda- és iskola előnyeit firtató pedagógust kicsit kétkedve figyeltem.
Emlékszem, mikor beléptem az óvoda kapuin, úgy éreztem, hogy mindenki valami olyat akar ránk erőltetni, amivel én nem is értek egyet. Azóta nagyon sokat változott a véleményem. Sokat nevelt, tanított az Úr is ebben a kérdésben.

1. Nehezen tudom beosztani az időmet. Különösen a felkelés és lefekvés okoznak gondot a számomra. Én külső kényszer nélkül nem kelek korán. Gyakran bújtunk ki későn az ágyból, mikor nem kellett az időnkkel elszámolni senkinek.
Aztán jött az óvoda, majd az iskola, meg kellett érkezni 8 órára. Engem csak ez tudott rávenni, hogy a napomat kora reggel kezdjem el.

2. Elengedés. Rábízni másokra. Én akartam mindent kézben tartani, gondolva, hogy én tudom, mi a legjobb a gyermekeimnek. Jó volt látni, ahogy a gyermekeim sok mindent megtanultak jó pedagógusok munkája nyomán.
Nemcsak a szakmai rész vagy a nevelés, hanem a fizikai elengedés is fontos. Nem azért engedem el 1 hétre a nagyszülőkhöz a gyermekeimet, mert meg akarok tőlük szabadulni, hanem mert mindenkinek szüksége van erre. A nagyszülőnek, aki az unokáival tölthet el néhány felejthetetlen napot, a gyermeknek, akik nagyon szeretnek a sámsoni nagyszülőknél időzni, és valljuk meg őszintén, nekem is felüdülés ez az idő. Kezdetben még én pityeregtem, amikor meghallottam a hangjukat a telefonban, mondtam is, nem kell telefonálgatni, mert nekem nehezebb így. Most már annyira ki tudok kapcsolni, minden lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy élvezni tudom minden percét, hogy csak a férjemmel kettesben lehetek.

3. Szocializáció. Erről is úgy hittem, hogy a legtökéletesebben csak a családban sajátíthatja el a gyermekem. Lassan értettem meg, hogy a családi szocializáció teljesen más mint a nagyközösségi, társadalmi szocializáció. Ezt a gyermekeim viselkedéséből tudtam lemérni. Míg itthon sokat harcolunk, állandóan emlékeztetem őket a szabályokra, tanítgatom őket az egymással való viszonyulásra, addig az óvodában-iskolában példásan viselkednek. Mindent alkalmaznak abból, amit otthon megtanultak, nincs probléma a viselkedésükkel. (Hangsúlyozom, azt alkalmazzák, amit megtanultak, megtanítottunk itthon nekik) Nincsenek dühkitörések, engedetlenségek, visszaszájalás, egymás sértegetése, agresszió. Vajon miért nem?
Mások a közösség szabályai. Más erők érvényesülnek. Hatalmas hála töltött el, amikor először visszajelzést kaptam a pedagógusoktól a gyermekeim reakcióit illetően. Itt tudtam lemérni a nevelésünk eredményeit. Ha otthon maradtak volna, csak annyit látnék belőlük, amit a mindennapos harcainkból szűrtem volna le. Sokkal negatívabb képem lenne róluk. A gyermekeinknek egyre inkább meg kell tanulni ebben a közegben HELYESEN élni. Igen, nem csúfolódhatnak, ha körülöttük mindenki azt tesz, nem használhatnak csúnya szavakat, ha körülöttük mindenki csúnyán beszél, nekik nem hullik az ölükbe a tablet, még ha a fél osztály azzal dicsekszik is, ... Úgy alakul ki bennük az immunitás, hogy éri őket sokféle hatás. Steril környezetben nem dolgozik a szervezet védekezőképessége. Féltem a gyermekeimet, nagyon. Kivonnám őket minden rossz hatás alól. Biztos, hogy kimaradnának bizonyos kérdések az életünkből: mehetünk-e farsangra, szülinapi buliba elengedem-e őket, elmehetnek- e minden múzeumpedagógiai előadásra (ahol alkalomadtán hagymából jósolgatnak őrizve nem túl dicsőséges hagyományainkat),...?
Ezekre a kérdésekre előbb vagy utóbb úgy is választ kell adjunk. Sokkal jobb a fokozatosság, mint a mélyvíz. Nem mindig könnyű venni a kanyart nekünk sem!

Még egy dolog: a pedagógus szava megkérdőjelezhetetlen. Az én szavam annál inkább a gyermekeink szemében. Én hiába bizonygatom, hogy pedagógus vagyok, én is tanítottam, ... Ha a pedagógus mondja, akkor azt meg kell csinálni. Ez is döbbenetes a számomra, hogy mennyire képesek alárendelni magukat a felnőttnek. 

4. Kudarcok, nehézségek. Vannak. Egy leuraló osztálytárs, bátortalankodás, ... Sok okos, jó képességű gyermek között elvegyül az én jóeszű gyermekem is. Nem ő a legjobb, legokosabb, első mindenben. Nem őt küldik el a mesemondóra, mert van jobb is. Ilyen az élet is. Nem vagyunk egyformák. Itthon de sokszor kerül Máté fiúnk előnybe, nincs igazi "versenytársa". Az iskolában van, és jó ez a kontroll. De Boglárkánk is volt már számkirály, és az imola virág fotóját is Máté ismerte fel csak egyedül. (Vajon miért? :)

5. Új környezet, kimozdulás, új arcok, ingerek, élmények, más mint, ami otthon éri. Valljuk meg őszintén, hogy nem tudjuk anyaként biztosítani azt a sok ingert, utazást, programot, amire az iskola ráfókuszál. Az otthonnak nem is ez a feladata. Oázisként működik, ahova vissza lehet vonulni, fel lehet töltődni. A sok barát. Nálunk ez itthon teljesen megoldatlan. 5 év alatt nem sikerült még tartós barátságokat kiépíteni, amelyre az iskolában lehetőség nyílik.

6. Napi rutinok. Ezt különösen az óvodában tapasztaltuk meg. Sok mindenre szoktatgattam a gyermekeinket, de nem olyan következetesen, mindennaposan, ahogy az óvodában tették. Kezdetben szőrözésnek, túlzott merevségnek értékeltem ezeket a mindennapos rutinokat, de amikor otthon is elkezdte alkalmazni, akkor láttam meg, hogy nekem mennyire nem volt energiám ezekre az "apróságokra" annyira figyelni. (Pl. ha felhúzom a pólót a karjaimon, mikor kezet mosok, akkor nem lesz vizes. Nálunk hányszor vizes lett, még sem jutottam el erre az egyszerű következtetésre.)

Talán ezek voltak hangsúlyosabbak az áldásokban, de van sok apróság is.

Két iskolás gyermekünk van, és kétféleképpen értékeli az iskolai szituációt. A határozott, irányító leánykánk erősen visszahúzódó az iskolában, akinek a hangját is alig hallani. Erre nem is derült volna fény, ha nem kerül el a közösségbe. Nehéz látni, ahogy üldögél magában és nem találja a helyét. Meg kell tanulnia kezelni ezt a személyiségjegyet. Sokat imádkozunk igaz barátokért, akivel őszinte, szeretetteljes kapcsolatba kerülhet.
A legényként határozott, irányító az iskolában. Sokszor mondta az óvónéni róla, hogy képes motiválni, jó irányba terelni a társait. Ő egy nyitott alkat. Neki nem kell a szorongással megküzdenie, hamar barátkozik.

Szeretném megkímélni minden sérelemtől a szemünk fényeit. Az Úr vajon így bánik-e velünk? Megóv minden sérüléstől? Nem használja fel a formáltatásunkra? A krízisekben formálódik a jellem. Ezek a szorongató helyzetek tettek bennünket is azzá, akik most vagyunk.

Ezek a gondolatok érlelődnek bennem az utóbbi időben. Az Úr próbálja ezeket a dolgokat megértetni velem, bár nehezen jut velem előrébb.

Kötelező?

Már több beszélgetés során szegezték nekem ezt a kérdést: "Hát nem kötelező az iskolaotthon, hogy hazaviszed a gyermekedet ebéd után?"
Az otthonovis időszakunkban nagyon szerettem volna az iskolai oktatást is családi keretek között megoldani. Már korábban írtam, hogy nem kaptunk erre  felhatalmazást az Úrtól. Elfogadtam. Így kezdtünk bele az óvodába, majd az iskolába. Nagyon sok jó tapasztalattal gazdagodtunk, teljesen meg voltam elégedve a gyermekeim óvodai nevelésével-oktatásával kapcsolatosan.

Három éve találkoztam egy édesanyával, aki minden délben jött a gyermekéért és hazavitte a tanórák után. Én éppen hittant tanítottam az iskolában, és megkérdeztem tőle, hogy nem kötelező a gyermekek egész napos iskolai oktatása? Akkor szembesültem először ezzel a lehetőséggel, hogy NEM.
Nekünk is elérkezett az iskola választásának ideje, fő szempont volt, hogy az iskola lehetőséget biztosítson az ebéd utáni hazamenetelre. Az iskolai ismerkedős délutánokon finoman puhatolóztunk. Nem kerteltünk, a vezetőség elé tártuk a kéréseinket. Az első perctől kezdve mind a vezetőség, mind a tanító nénik részéről teljes támogatást kaptunk. Biztosítottak, hogy megoldhatóvá teszik a délutáni szabad órákat. A hivatalos része mindennek az volt, hogy év elején nem írtuk alá a nyilatkozatot, melyben beleegyezésünket kell adni gyermekünk iskolaotthonos rendszerben való részvételére. A tanító nénik az órarend összeállításánál figyelembe vették kérésünket, így az első hat órában (melyben 1 tanóra mindig az ebéd) a kötelező órák lemennek. A házi feladatokat pedig hazavisszük. (Nagyon hálásak vagyunk mindezért!:)

A másik kérdés, amit rendszeresen nekem szegeznek: "Miért? Miért viszem el gyermekemet a jó kis közösségből, miért vonom el az iskolai programokról? Talán valami nem tetszik?"

1. Egyszerű, néhány szavas válaszomban ennyit felelek rá:  "Mert én családotthont szeretnék, nem iskolaotthont!"

Találó az elnevezés is: iskolaotthon. Ebben nincs mellébeszélés, kertelés, mindent leleplez. A gyermek legfőbb nevelési-tanulási színtere az iskola.
Igen, sokan így gondolják. Istentől kapott gyermekeink nevelése elsősorban ránk ruháztatott, szülőkre. Szeretjük ezt mi áthárítani az iskolára, a pedagógusokra, de ez mégis tőlünk lesz számon kérve.(Nagy hiba a pedagóguson leverni a mi nevelési hiányosságainkat!)

Ez csupán az egyik érv, amit válaszul adhatok.

2. Egy első osztályos gyermek, aki éppen most lépte át az óvoda kapuit, sem fizikailag, sem szellemileg nem képes 8 órai irányított (az önálló tanulás, a szabad foglalkozás is az) tevékenységben részt venni. Minden tiltakozik benne. Még bennünket, edzett felnőtteket is megterhel a 8 órás műszak. A szabad mozgást sem lehet mindennapos kötelező testnevelésekkel helyettesíteni.

3. érv: a gyermekem is minden ízében hazavágyik. Sokan elmondták, hogy csemetéik nagyon szeretik az óvodát, iskolát. Az enyéim azon kivételes csoportba tartoznak (szerintem minden gyermek ide szeretne tartozni:), akik nagyon szeretnek otthon lenni (együtt lenni a testvérrel), és ezért minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy együtt is lehessünk.

4. Hatékonyabb a tanulás. Amit délután 2-3 órában tanulnak meg a gyermekek, otthon, kétszemélyes helyzetben 45 perc alatt is elvégezhető. Egy tanórai foglalkozás lényegi része max. 15 perc alatt elsajátítható otthoni helyzetben. Ez azért nem utolsó érv!
Egy gyermekre a családban mennyivel több idő jut, mint egy osztályban, ahol 19 gyermekkel kell osztozkodni a tanító nénik figyelmén.

5. Most éppen megtehetjük. Otthon vagyok, mert ezt választottam. Igen, választottam. Személyesen nekem, a 3 év alatt, 3-4 munkalehetőséget is kínáltak fel, de Istentől kapott elhívásomban, az anyaságot választottam. Mindig azt a választ adom:"Tudom, a gyógypedagógusokra is nagy szükség van, de édesanyákra még inkább. A gyermekeimnek most van szüksége rám. Dolgozhatok még eleget!"
A nagyszülők háttérszolgálata elengedhetetlen a számunkra. (Ezt is mindig figyelembe kell venni.)
Tudom, hogy nem teheti meg mindenkit, mindez nem is nekik szól. Csak biztatni szeretném az anyatársaimat, hogy ha otthon vannak egy kisebb testvérkével, akkor a nagyobbtól se váljanak meg olyan könnyen.

(Szakirodalmi ajánlás)

Ez az iskolás rész. Van ennek egy megelőző szakasza: az óvoda. Az óvodai kötelező nevelést is levitték hároméves korra. Éppen, amikor a legnagyobb szüksége van még a gyermeknek az édesanyára, akkor adják be az óvodába. (Más eset, ha a szükség diktál.) Mivel otthon voltam a kisebbel, a nagyobbat sem szerettem volna az óvodába vinni. Imolánk jövő júniusban tölti a 3 évet. Jöhetne az óvoda, de lehet felmentést kérni. Szeretnénk ezzel is élni. (Erről a lehetőségről sem tudnak sokan!)
Máté fiúnkat is hazahozom ebéd után (kötelező napi 4 óra letelte után).
Így egyesül a családunk délután. Mindenkinek van ideje szusszanni, leereszteni, pihenni, játszani, hangosan veszekedni (a délelőtti fegyelmezett magatartás után otthon ezt mindenki be is pótolja).

Szeretnék mindebben hűséges maradni Isten erejével, és biztatni másokat is, hogy válassza a családot, amíg lehet!

Síkfőkút 2015.