Szülői együttműködés

A fejlesztő foglalkozások végén mindig küldök haza feladatot. A célom több szempontú:

1. Szeretném a szülőket bevonni egy közös alkotói tevékenységbe, ahol a gyermek fejlődése a cél. Mindketten a gyermekekért vagyunk.

2. A felelősséget nem szeretném a szülő válláról átvenni a gyermek fejlesztését illetően. Nem csak a pedagógus feladata a gyermek oktatása. Minél kisebb a gyermek, a szülőnek annál nagyobb a felelőssége, feladata e téren. 

3.  A közös munka során ismeri meg a szülő a gyermek képességeit, erősségeit és lemaradásait.

4. Szeretnék ötletekkel szolgálni, hogyan lehet egyszerűen gyermekeinket tanítani az alapvető ismeretekre. Otthon, sokszor minimális eszközszükséglettel, segíthetjük a gyermekeink fejlődését.

5. Az otthoni gyakorlók irányítják a szülőt a fontos, elsajátítandó ismeretekre. Iránymutatást kapnak, hogy milyen ismeretekkel kell gyarapítaniuk a kis utódokat.

Nagyon szeretném kérni a szülőket, hogy tegyék félre az okoseszközöket, tabletet, laptopot, televíziót a gyermekek fejlődése érdekében. Tudom, tudom, hogy nagy harc. Én is benne vagyok. De ezek az eszközök gátlásként hatnak a gyermek valós ismereteinek növekedésére.

Egy autóban utazunk (szülő-pedagógus), egy a cél (a gyermek fejlődése),

 még ha nem is látjuk pontosan a végét és hogy mi vár ránk az úton. (Bárna-ősz)

Óvoda, iskola áldásai

Meglepő a cím, tudom, hiszen én magam is sokszor negatívan nyilatkozom a közoktatási intézményekről. A férjem és én is pedagógusok vagyunk, és van 2 iskolás gyermekünk, így mindkét oldalról van belelátásunk a jelen helyzetbe.
Most szeretném még is számba venni mindazt, amiben áldásként érkezett hozzánk az óvoda és iskola által.
Néhány évvel ezelőtt kóstoltunk bele a köznevelésbe. Szívem mélyén inkább otthon tartottam volna a gyermekeimet, így minden óvoda- és iskola előnyeit firtató pedagógust kicsit kétkedve figyeltem.
Emlékszem, mikor beléptem az óvoda kapuin, úgy éreztem, hogy mindenki valami olyat akar ránk erőltetni, amivel én nem is értek egyet. Azóta nagyon sokat változott a véleményem. Sokat nevelt, tanított az Úr is ebben a kérdésben.

1. Nehezen tudom beosztani az időmet. Különösen a felkelés és lefekvés okoznak gondot a számomra. Én külső kényszer nélkül nem kelek korán. Gyakran bújtunk ki későn az ágyból, mikor nem kellett az időnkkel elszámolni senkinek.
Aztán jött az óvoda, majd az iskola, meg kellett érkezni 8 órára. Engem csak ez tudott rávenni, hogy a napomat kora reggel kezdjem el.

2. Elengedés. Rábízni másokra. Én akartam mindent kézben tartani, gondolva, hogy én tudom, mi a legjobb a gyermekeimnek. Jó volt látni, ahogy a gyermekeim sok mindent megtanultak jó pedagógusok munkája nyomán.
Nemcsak a szakmai rész vagy a nevelés, hanem a fizikai elengedés is fontos. Nem azért engedem el 1 hétre a nagyszülőkhöz a gyermekeimet, mert meg akarok tőlük szabadulni, hanem mert mindenkinek szüksége van erre. A nagyszülőnek, aki az unokáival tölthet el néhány felejthetetlen napot, a gyermeknek, akik nagyon szeretnek a sámsoni nagyszülőknél időzni, és valljuk meg őszintén, nekem is felüdülés ez az idő. Kezdetben még én pityeregtem, amikor meghallottam a hangjukat a telefonban, mondtam is, nem kell telefonálgatni, mert nekem nehezebb így. Most már annyira ki tudok kapcsolni, minden lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy élvezni tudom minden percét, hogy csak a férjemmel kettesben lehetek.

3. Szocializáció. Erről is úgy hittem, hogy a legtökéletesebben csak a családban sajátíthatja el a gyermekem. Lassan értettem meg, hogy a családi szocializáció teljesen más mint a nagyközösségi, társadalmi szocializáció. Ezt a gyermekeim viselkedéséből tudtam lemérni. Míg itthon sokat harcolunk, állandóan emlékeztetem őket a szabályokra, tanítgatom őket az egymással való viszonyulásra, addig az óvodában-iskolában példásan viselkednek. Mindent alkalmaznak abból, amit otthon megtanultak, nincs probléma a viselkedésükkel. (Hangsúlyozom, azt alkalmazzák, amit megtanultak, megtanítottunk itthon nekik) Nincsenek dühkitörések, engedetlenségek, visszaszájalás, egymás sértegetése, agresszió. Vajon miért nem?
Mások a közösség szabályai. Más erők érvényesülnek. Hatalmas hála töltött el, amikor először visszajelzést kaptam a pedagógusoktól a gyermekeim reakcióit illetően. Itt tudtam lemérni a nevelésünk eredményeit. Ha otthon maradtak volna, csak annyit látnék belőlük, amit a mindennapos harcainkból szűrtem volna le. Sokkal negatívabb képem lenne róluk. A gyermekeinknek egyre inkább meg kell tanulni ebben a közegben HELYESEN élni. Igen, nem csúfolódhatnak, ha körülöttük mindenki azt tesz, nem használhatnak csúnya szavakat, ha körülöttük mindenki csúnyán beszél, nekik nem hullik az ölükbe a tablet, még ha a fél osztály azzal dicsekszik is, ... Úgy alakul ki bennük az immunitás, hogy éri őket sokféle hatás. Steril környezetben nem dolgozik a szervezet védekezőképessége. Féltem a gyermekeimet, nagyon. Kivonnám őket minden rossz hatás alól. Biztos, hogy kimaradnának bizonyos kérdések az életünkből: mehetünk-e farsangra, szülinapi buliba elengedem-e őket, elmehetnek- e minden múzeumpedagógiai előadásra (ahol alkalomadtán hagymából jósolgatnak őrizve nem túl dicsőséges hagyományainkat),...?
Ezekre a kérdésekre előbb vagy utóbb úgy is választ kell adjunk. Sokkal jobb a fokozatosság, mint a mélyvíz. Nem mindig könnyű venni a kanyart nekünk sem!

Még egy dolog: a pedagógus szava megkérdőjelezhetetlen. Az én szavam annál inkább a gyermekeink szemében. Én hiába bizonygatom, hogy pedagógus vagyok, én is tanítottam, ... Ha a pedagógus mondja, akkor azt meg kell csinálni. Ez is döbbenetes a számomra, hogy mennyire képesek alárendelni magukat a felnőttnek. 

4. Kudarcok, nehézségek. Vannak. Egy leuraló osztálytárs, bátortalankodás, ... Sok okos, jó képességű gyermek között elvegyül az én jóeszű gyermekem is. Nem ő a legjobb, legokosabb, első mindenben. Nem őt küldik el a mesemondóra, mert van jobb is. Ilyen az élet is. Nem vagyunk egyformák. Itthon de sokszor kerül Máté fiúnk előnybe, nincs igazi "versenytársa". Az iskolában van, és jó ez a kontroll. De Boglárkánk is volt már számkirály, és az imola virág fotóját is Máté ismerte fel csak egyedül. (Vajon miért? :)

5. Új környezet, kimozdulás, új arcok, ingerek, élmények, más mint, ami otthon éri. Valljuk meg őszintén, hogy nem tudjuk anyaként biztosítani azt a sok ingert, utazást, programot, amire az iskola ráfókuszál. Az otthonnak nem is ez a feladata. Oázisként működik, ahova vissza lehet vonulni, fel lehet töltődni. A sok barát. Nálunk ez itthon teljesen megoldatlan. 5 év alatt nem sikerült még tartós barátságokat kiépíteni, amelyre az iskolában lehetőség nyílik.

6. Napi rutinok. Ezt különösen az óvodában tapasztaltuk meg. Sok mindenre szoktatgattam a gyermekeinket, de nem olyan következetesen, mindennaposan, ahogy az óvodában tették. Kezdetben szőrözésnek, túlzott merevségnek értékeltem ezeket a mindennapos rutinokat, de amikor otthon is elkezdte alkalmazni, akkor láttam meg, hogy nekem mennyire nem volt energiám ezekre az "apróságokra" annyira figyelni. (Pl. ha felhúzom a pólót a karjaimon, mikor kezet mosok, akkor nem lesz vizes. Nálunk hányszor vizes lett, még sem jutottam el erre az egyszerű következtetésre.)

Talán ezek voltak hangsúlyosabbak az áldásokban, de van sok apróság is.

Két iskolás gyermekünk van, és kétféleképpen értékeli az iskolai szituációt. A határozott, irányító leánykánk erősen visszahúzódó az iskolában, akinek a hangját is alig hallani. Erre nem is derült volna fény, ha nem kerül el a közösségbe. Nehéz látni, ahogy üldögél magában és nem találja a helyét. Meg kell tanulnia kezelni ezt a személyiségjegyet. Sokat imádkozunk igaz barátokért, akivel őszinte, szeretetteljes kapcsolatba kerülhet.
A legényként határozott, irányító az iskolában. Sokszor mondta az óvónéni róla, hogy képes motiválni, jó irányba terelni a társait. Ő egy nyitott alkat. Neki nem kell a szorongással megküzdenie, hamar barátkozik.

Szeretném megkímélni minden sérelemtől a szemünk fényeit. Az Úr vajon így bánik-e velünk? Megóv minden sérüléstől? Nem használja fel a formáltatásunkra? A krízisekben formálódik a jellem. Ezek a szorongató helyzetek tettek bennünket is azzá, akik most vagyunk.

Ezek a gondolatok érlelődnek bennem az utóbbi időben. Az Úr próbálja ezeket a dolgokat megértetni velem, bár nehezen jut velem előrébb.

Kötelező? 2.

Korábban írtam már a kötelező óvodai nevelésről. Szerettünk volna élni a törvény adta lehetőségekkel, és benyújtottuk Imolánk részére a felmentési kérelmünket. Hálásak vagyunk, ma érkezett meg a határozat, melyben elfogadták a beadványunkat.
1. A jegyzőnek nyújtottuk be a kérelmet. Formanyomtatvány itt (odt formában )és itt (pdf)
2. Védőnő látogatott el hozzánk felmérve a helyzetet. Az óvodavezetőjével is egyeztetett a jegyző.
3. Megszületett a végleges határozat:

Én ismét csak biztatni tudok minden édesanyát, hogy ha lehetőségei engedik, vállalja a gyermekének az otthonnevelését.

Házunk táján ...

Boglárkánk is elballagott. Szeptembertől kezdődik az iskola.
Számomra nagyon kellemes tapasztalatokkal zárult az idei tanév. Nagyon sok mesével, dallal, élménnyel gazdagodhattak a gyermekeink. (Nagyon tartalmas projektekben vehettek részt az óvodások) Az óvónénik mindent megtettek a fejlődésük érdekében.
Most kezdtem egy kicsit jobban megérteni, hogy mit is jelent a közösségbe való beilleszkedés, a szocializáció csoportos szinten való megvalósulásának a lényege. Elengedhetetlenül fontos, hogy megtanuljanak a gyermekeink beilleszkedni egy közösségbe. (Ez már sokkal tágabb, mint a család.) Fontos, hogy megtanulják a "szabályokat", odafigyeljenek egymásra, segítsenek, elfogadják a különbözőségeket.
Azt tapasztaltam, hogy az a napi 4 órás kimozdulás kellett. Változatosabbak voltak a napjaik. De elég is volt ebből napi 4 óra. Minden alkalommal nagy örömmel tértek haza, az év végét is nagyon várták már. A ballagást ki is használtuk a búcsúra, és elköszönve az óvodától megkezdtük nyári szünetünket. Leeresztettünk. Nem kell korán kelni, este még lehet sokáig kint tevékenykedni, játszani. Kellettek a keretek (korlátok), de jól esik ez a fajta szabadság is.

Máté átadja az óvodai búcsúajándékot Boglárkának.

Születtek kiskecskék is, amely nagy örömére szolgált a gyermekeknek. Sajnos, a háromból csak egy maradt meg. (Rendellenesség miatt, pedig nagy buzgalommal cumiztattuk a kicsiket, hogy életben tartsuk őket.) Ügyeske (a fehér színű  a fotón) átvészelte a születés utáni nehézségeket, és teljes életerővel ugrándozik, játszik mindenkivel, aki a közelébe kerül. Bújnak ki a kis szarvai, amivel már fenyegetően bökdös mindenki felé. Jó játszópajtás a lurkók számára. 

Ovi-ügy

Elérkezett a szeptember. Nagy izgalommal készültünk az óvodába. Nyáron megvarrtam az ovis-zsákokat, beszereztük a benti cipőket is. Boglárka az előző nap során mindenkinek a félelmeiről beszélt, az újtól való riadalmáról. Máténak ott volt a nővérkéje, egy biztos pont a bizonytalanban.
Megkezdődött az ovi, a lelkesedés, izgalom apadni kezdett. A legnagyobb problémaként a "barátkérdés" jelentkezett. Nem a tervek szerint sikerült ápolni a kapcsolatokat. Annyira elhúzódott ez a probléma, hogy már óvodába sem akartak menni. Kapóra jött az őszi szünet, egy kis pihenés.
Sokat imádkoztunk közben a barátokért. A szünet után valahogy kezdett megnyílni a gyermekeink szeme. Észrevették azokat a társakat is, akik korábban kiestek a rostán. Rájöttek, hogy a kisebbekkel is lehet jót játszani.
2 havi mérleg:
Hátrányait még nem tapasztaltuk a közösségnek, nagyon jó szemléletű óvónőik vannak.
Egy jövevényszavuk van: "Ez a játék nagyon UNI (unalmas) már!" Ne is legyen több!
Előnyei:
Bár nagyon merev szabályrendszerbe kell beleilleszkedniük, mégis beépülnek nagyon jó szokások a mindennapjaikba
Az állandó kontrollból bőven elég 4 óra, ezért ebéd után haza hozom őket. Fél óra átállás után (ezalatt hangoskodás, ugra-bugra, egymás hergelése zajlik-minden, amit a délelőtt folyamán vissza kellett fogniuk magukat) ismét megszelídülnek, szépen játszanak.
Boglárka szeretett volna egész napra maradni. De megbeszéltük, hogy akármilyen jól érzi magát az óvodában, szükséges, hogy együtt legyen a család, időt töltsünk egymással is. Egy egész napos távollét után már csak két fáradt, kimerült, ingerült gyermek jönne haza, akiket meg kell vacsoráztatni és le kell fektetni.
Máténak jót tett a szobatisztaságára nézve az óvoda, sokkal jobban figyel magára, nem csorgat be, hamarabb elmegy a mellékhelységbe is. A legénykénk ceruzafogása is sokat javult.
Ami csodálatos, hogy amikor megyek értük, akkor két boldog gyermek fut felém tárt karokkal. Máté minden alkalommal ezekkel a szavakkal fogad:- Már nagyon vártalak, anya! Szeretlek!

Ezzel szemben a reggeli felkelés nehézkes. Nehezen bújnak ki az ágyból. Máté minden reggel nagy meglepődéssel megkérdezi: -És hova megyünk, anya?
Minden reggel tudok meglepetéssel szolgálni:)

Az autót vissza kellett adjuk a nyár végén, így a gyermekeket kerékpár-utánfutóval szállítottam az óvodába. Ez nagyon szépen hangzik, de aggodalommal töltött el, hogy mi lesz, ha beköszönt az esős évszak, majd a hideg tél. Messze van az óvoda, és még szélmentes időben is nehéz tekerni a plusz 50 kg-ot. (100000000000000000000000000000000000-Imola helyesbített míg nem figyeltem:)
Nagyon imádkoztam autóért. Ha az Úrtól van, akkor tudjunk vásárolni egyet. Hosszas keresgélés után rá is találtunk az igényeinknek megfelelő járműre, édesapa haza is szállította. De miután hazaért vele, valamilyen oknál fogva az indításgátló aktivizálta magát, és nem tudott attól a perctől indulni. (Úgy éreztem a lelkemben, hogy az indításgátlás nem véletlenek összjátéka. Az Úr keze van a dologban. Szeretné még bennünket tanítani, türelemre inteni, megpróbálni a hitünket.)
Egyik szerelő a másikat követte, de mindenki széttárt karral értetlenül állt a probléma előtt.
Végül egy szerviz bevállalta a problémát. Hosszas keresgélés után (közel 1 hét múlva) nagy örömmel értesítettek, hogy megtalálták a gócpontot, kijavították a hibát. Nagy hálával vettük át ismét az autót.
Így most már az óvodába járásunk is könnyebbé vált.

"Köszönjük, Urunk, hogy mindig velünk vagy, megerősítesz, átsegítesz élethelyzeteinken!"

Mit és hogyan is tanítunk?

Egy korábbi poszt közreadása:

Az életünkkel mindent. Időbeosztásunk, rendszertelenségünk, rossz konfliktuskezelési módszereink mind maradandó nyomot hagynak gyermekeink személyiségében.
A napokban a következő párbeszédet folytattam le az egyik eladónővel:
- Akkor szeptemberben kezdik az ovit?
- Igen, a nagylányunk iskolaköteles lett.
- Ha nem volna kötelező, akkor nem vinné?
- Akkor elképzelhető, hogy nem.
- Pedig olyan jó módszerrel tanítanak az óvodában.
Ekkor az egyik vevő, aki az egyik óvodában teljesít konyhaszolgálatot, megjegyezte:
- Igen, igen, lassan már a konyhában is ezzel a módszerrel kell főzni.
- Szerintem az óvodásoknak nem ezekre a különleges módszerekre van szükség. Egy meleg, szerető családi légkörben, ha biztosítják a mozgás és a kreativitás szabadságát, akkor mindent megadtak neki az iskolakezdéshez- válaszoltam.

Vicces egy kicsi, de elgondolkoztató is. Egyre inkább látom, hogy az egészséges gyermekeknek kevés irányított foglalkozásra van szüksége.
Számomra a heti tervezések nagy élményt nyújtottak, a gyermekeink is élvezték a napi egy órás irányított feladatokat, de hiszem, hogy ezek nélkül is a gyermekeink mindazt elsajátították volna, amire a korosztályuk szintjén szükségük van.
Mégis úgy gondoltam, hogy egy kicsit összegyűjtöm magamnak mindazokat a területeket, amelyeket tudatosan, vagy kevésbé irányítottan, de fejlesztek a mindennapokban.
Mozgás: a mozgás szabadságára nagy hangsúlyt fektetek. Kipróbálni ezerféle módon egy eszközt, ugrálni, szökdelni, mászni, sárban tapicskolni, vízben pancsikolni mind- mind nagyon fontos a kiegyensúlyozott mozgásfejlődésben. Sokak számára fontos a tiszta ruha, cipő. Ha ezeket nem engedjük bemaszatolni a gyermekeinket megfosztottuk a fejlődésük egy fontos területétől.
A nagyobbaknál elkezdődött a fára mászás. Édesapa készített a diófára egy kis kuckót, amit a gyermekek lépcsőként használnak a nagyobb magaslatok meghódítására. Hajmeresztő, legszívesebben lerángatnám a magasból és a fenekükre ültetném őket, hogy le ne essenek. Tudatosan tanulom az elengedést, és az imádságot ezekben a helyzetekben. Nem indokolhatunk mindent azzal, hogy azért nem szabad, mert veszélyes. Mi nem veszélyes? Kérem, mondjon valaki egy példát!
Mindent kipróbálni, kipróbáltatni. Sütés, főzés, teregetés, ruhahajtogatás, pakolás, öltözködés, ...
Számomra a legnagyobb élmény, hogy eljutottunk oda, hogy már egyedül megtudnak a nagyobban mosakodni, törölközni, felöltözni, fogat mosni,...
Nem utolsó sorban hatalmas segítség is! Ki kívánna három gyermeket mindenben még kiszolgálni?
Sokat ártunk, úgy hiszem, ha nem engedjük át a gyermekeinknek a zokni felvételét, gombolást, cipzár felhúzását, cipő felvételét,... Sokat ártunk magunknak is!!!

Beszéd: a nyiladozó értelemnek kielégíteni a végsőkig az igényeit. A könyvek olvasása, könyvtárba járás, nagy beszélgetések kérdez-felelek módon elengedhetetlenül fontosak.
Hetekig a vulkán témáját rágtuk (nem gondoltam volna, hogy egy 5 éves agy ennyi mindenre gondol, kíváncsi) Hogyan törhet ki a vulkán? Ma is vannak vulkánok? Mi történik az emberekkel, ha rájuk folyik a láva? Mi láttunk már vulkánt? Miért alszik ki? ....
Aztán sokszor előkerül az élet-halál gondolata. A gyermeket igenis érdekli mi lesz a halál után, miért halunk meg, mikor fejeződik be az életünk, kisgyermekek is meghalhatnak, mama miért él még, ha már megöregedett? A Mennyországba mindenki bekerül? ....
Dínók témája kimeríthetetlen:)
Ehhez a területhez kapcsolhatjuk a számlálás, betűismeret elsajátítását is. (A gyermek szintjén mindent, minden 2-5 éves korig az életkornak megfelelően kell kialakulnia a számfogalomnak. Egy 4 évesnek 4-ig kell felismerje a mennyiségeket. A gyermek sokszor a saját nevének betűit tanulja meg leghamarabb) Versek, mesék, mondókák mind ide sorakozhatnak fel.

Kreativitás: ebből a gyermeknek nagyon sok van, ha engedjük kibontakozni. Elég 1-2 szék, pokróc és kész a bunki. Engedjük- e "rendetlenkedni" a gyermekeinket? Vagy fontosabb a szoba rendje, tisztasága? Sokszor a gyermek kreativitási törekvéseit megfojtjuk a tisztaságra hivatkozva. Gyurma, festék, ceruza, lap és beindul a gyermeki fantázia. Álmélkodom, hogy milyen jókat tudnak rajzolni. Olyan egyedi még az ábrázolásmódjuk. Hihetetlen agyi tevékenység indul be, amikor a gyermek el kezd alkotni. Sokszor belefülelek a párbeszédeikbe, gyönyörűséges. Melyik módszer, program tudja a gyermekeinket erre fejleszteni. Egyik sem. Az óvoda a családot próbálja pótolni, természetesen sokkal gyengébb teljesítési mutatókkal.
A gyermekeink fürdenek, a dínók a vízben, beszélgetnek:
- Be kellene merítkeznie a Stegosaurusnak.

Lelkiség: Itt elsősorban a keresztyén nevelést tartom fontosnak. Ez egy hatalmas halmaz. Rengeteg erkölcsi szabály, együttélési problémamegoldás kerül feldolgozásra.
Úgy terveztem, hogy nem magam által megfogalmazott szabályt fogok a gyermekeimnek a szívébe írni, hanem nagyon fontos igeverseket fogok megtanítani, amit a hétköznapokban is fel tud használni.
Minden este gyakoroljuk az igeverseket, mikor már emlékezetünkbe beleült, újabbat veszünk elő.
Az Igeolvasás, imádság az életben a legerősebb kapaszkodó. Isten megismertetése, az imádság lehetőségének kulcsa minden élethelyzetben, az élet viharaiban igazi horgony lehet a gyermekeink számára.

Életminta: mindennel tanítunk, kezdtem, és most folytatom is. Amikor gyülekezetbe járunk, barátokkal beszélgetünk, vagy éppen a Madarasi-Hargita csúcsát vesszük célba, minden tettünkkel példát adunk. A szemetet összeszedjük, a természetet megbecsüljük, csodáljuk, tisztán tartjuk, példát adunk. Amikor kivesszük a kenyeret a sütőből, vagy éppen paradicsomot szedünk a kertből, vagy kecskéket etetünk, akkor megint csak nevelünk. Értékrend, szemlélet, személyiségformálás ezek által történik a legerőteljesebben.
Nagy kihívás ez minden család számára, de gyönyörűséges is.
Amikor Boglárka azt mondja a hegyekre pillantva: - Ez gyönyörű, igaz anya? Menjünk a hegyek közé! vagy Én felnőttkoromban a házamat a hegyek közé építem.- akkor gyönyörködöm, mert valamit sikerült elcsepegtetni, sikerült átadni. Vagy: "Én úgy szeretnék élni, hogy Istennek tetsszen." Igen, ez az életben a legfontosabb.

Én is erre vágyok, hogy a helyemet betöltve, minden pillanatot élvezve, megköszönve tudjam a gyermekeinket vezetni a férjemmel együtt.

Miért éppen óvodai ill. otthonnevelés?

Már kezdem megszokni, hogy ha egy kisgyermekes anyukával találkozom, akkor értetlenkedik egy sort, hogy miért nem írattam még óvodába a gyermekemet. Az óvónőkről nem is beszélve!
Miért nem? Magam is rágódom, sorolom magamban az érveket, mert elszomorít, hogy az alaphelyzet az óvodai nevelés és nem az otthoni.
Miért járjon a gyermekem óvodába, ha otthon vagyok én is, és nem dolgozom?
Mivel van több ideje egy óvónőnek a gyermekemre a másik 24 gyermek mellett, mint nekem, akinek csak 3 van? (Van még papa, mama és nagynéni is)
Miben különböznek a tevékenységek az óvodában, amelyet nem nélkülözhet a gyermekem egy percre sem? A mese, amelyet én is olvasok minden nap? Az éneklés, amely nálunk sem maradhat el? Kézműveskedés, amely az én kedvenc időtöltésem is? Az udvari játék, amely nálunk is megoldható?
A szocializáció. Első legerősebb érv, a kortársak, néhány verekedős, agresszív gyerek, igen, ez tényleg hiányzik. Három gyermeknél már nem elhanyagolható az otthon adta szocializáció. Állandó érdekegyeztetés, konfliktuskezelés és békés együttjáték zajlik a két nagyobb között. Nehéz elképzelni, hogy a legjobb barát lehet a testvér is? (Az én legjobb barátnőn kizárólagosan a nővérem volt.)
Önállóságra nevelés? Elnézést, de nem az én feladatom megtanítani a gyermekeimet illendően enni, kezelni a WC-t, köszönni, kérni, öltözködni?
Mégis mivel tudok többet nyújtani itthon, amely megér minden harcot a szembeszéllel szemben?
Állandóan kell mérlegelni, hiszen mindent az eredményekben mérnek le. Mit tudok felhozni mentségként?
Ki tudja megadni azt a szeretetet, kötődést, meleg fészket, ha nem a gyermek édesanyja?
Mikor van idő megbeszélni az élet nagy kérdéseit, ha nem az együtt töltött megfelelő mennyiségű idő alatt?
(A tegnapi nap a Mennyország kérdéseit boncolgattuk, nem mindennapi kérdések hangzottak el a gyermekeink szájából!)
Mikor lesz alkalma a gyermeknek tésztát gyúrni, szaggatni, limonádét kutyulni, panírozni, teafüvet szedni, befőzni, mosogatni, teregetni, kistestvérkét vigasztalni, varrógéppel varrni, porszívózni, kertészkedni, kecskét gondozni, betűket tanulni, összeolvasni,...?
A gyermek hitben nevelését hogyan várhatnám el egy nem keresztyén embertől?
Ki beszélte bele az édesanyák fejébe, hogy csak az óvoda tudja a gyermekeiket az iskolára felkészíteni? Mit tud adni, amit én nem tudok biztosítani a gyermekeim számára? Miben marad le, miből marad ki, ha nem az intézményes nevelést választjuk?(Vannak élethelyzetek, amikor indokolt lehet, de most nem a kivételekről beszélek,)
Nem vagyok óvónő, nem is szeretném felvenni a versenyt senkivel, de az Úrtól kapott tálentumaimmal szeretném a gyermekeimet szolgálni.
Igen, egyszerűbb odaadni őket, és kevesebb a harc, a gond, nagyobb a csend, háborítatlanabb a főzés, takarítás. Engem is kísért ez.

Az én leánykám az első perctől kezdve hatalmas önállóságot követelt meg magának. Ő már bontogatja a szárnyait, kortársakra vágyik. Szeret mindent egyedül csinálni, kipróbálni (legszívesebben olvasni is nélkülem tanulna meg:), nem szereti megfogni a kezem az utcán, és minden alkalommal megkérdezi:"Anya, mikor fogsz egyedül elengedni a tejért?"
Boglárka, ha tehetné, már holnap óvodába menne, ott is aludna. Nem hatódik meg anya egyedi gondolatain, van egyéni véleménye, melyet tudomásomra is hoz, ha kérem, ha nem.
Ezekkel az önállósági törekvésekkel is szembe kell néznem.
Azon sem kell meglepődnöm, ha nekem a fehér tetszik, neki pedig a (vad) rózsaszín. Nem egyezik az ízlésünk, van is elég vitánk belőle. ("Miért nem lehet már fülbevalóm?")
Nem is szeretném mindenben korlátozni, hozhat döntéseket, érvelhet.
Élvezi az otthonovit, követeli minden nap, számon tartja, hogy volt-e, vagy elmaradt valami miatt. Nagyon tud dicsérni, hozzánk bújni, simogatást követelni. Szeretem, mert mindig újragondolásra késztet engem is. Hihetetlen jól átlátja a dolgokat, vág az esze, nem marad rejtve semmi susmusolás előtte. Jó tükör, amelyben gyakran meg kell vizsgálnom magam is.

Így állunk az óvodával. Kíváncsian várom a "hozományait".

Változások

Néhány hónappal ezelőtt elém állt Boglárka lányom, és tolmácsolta felém a kérését: óvodába szeretne menni. Azonnal sorakoztattam fel az érveket, aztán elég hamar kifogytam az ellenérvekből és magamnak is feltettem a kérdést: és miért ne próbálhatnánk meg? 

Szeretek otthon lenni, nem vonz vissza a munka világa, az önértékelésemet sem cibálták meg az otthon töltött évek. Anyának lenni hihetetlen kreativitás. 

Szeretek a gyermekeimmel együtt lenni otthon. Eszembe sem jutott, hogy keressem a módját annak, hogy megszabaduljak a gyermekeim jelenlététől. Nem okoznak gondot a számomra, nem akadályok, nem terhes batyuk a vállamon. 

Szeretek a gyermekeimmel otthon foglalkozni is. Tudom, hogy az én feladatom megtanítani illendően viselkedni őket, önállóan öltözni, rendet rakni maguk után, táplálni őket egészségesen testileg-lelkileg, konfliktusokat elsimítani, boldogulni az életben. Ez nem az óvónénik feladata, hanem az én számomra jelölte ki ezeket a tevékenységeket a mennyei Atya. 

A gyermekekkel otthon lenni nem csupa móka és felhőtlen öröm, van benne sok harc, magyarázkodás, türelmes-türelmetlen kérlelés, fegyelmezés. És hol van csupa nehézségmentes övezet? Sehol. Isten az életünk részévé tette, mikor elhagytuk az Éden kapuit. "Fáradsággal ... arcunk verejtékével"

Sokan foglalkoztam az utóbbi időben a gyermekeink otthon nevelésével-oktatásával. Nagyon rádobbant a szívem. Kerestem a lányom kérése után az Úr vezetését, útbaigazítását. Nincs békességem az otthonoktatást illetően, számunkra az Úr mást jelölt ki. Ezt nehezebb elfogadnom, mint a gyermekeim otthonnevelését. Nehéz elengednem őket, más gondjaira bízni. Elsősorban az Úréra. Tudnom azt, hogy nem őrizhetem meg mindentől, és eszembe vésni, mástól is kaphat hasznosat, tanulhat áldásos dolgokat. Nehéz elengednem őket, mert féltem a testüket-lelküket. Az Úr az utóbbi időben azt kérdezi tőlem, hogy Rá tudom-e bízni magamat és a családomat? Az Ő kezébe helyezni, tudva, hogy onnan nem eshetnek ki? 

Nem csak a bizalom szempontjából látom fontosnak a döntésünket. Szükségünk van egy kis napi időbeosztás-rendezésre. Elkényelmesedtünk az utóbbi időben. Nem sürgettük a lefekvést, de a felkelést sem. 

Terveink szerint, csak a délelőtti foglalkozásokon venne részt a lánykánk, délután együtt lehetne a család.

Az iskolába hogyan tovább, még várjuk a vezetést, én nyitott vagyok a rendhagyó megoldásokra is! :)