Nagyon ránk fért már egy kis kimozdulás, a hétköznapok mókuskerekéből való kiszállás. Nagy szükségünk van ezekre a megállásokra, az együttlétekre. Sűrű az életünk. Kadosa portfóliózott, én meg utolsó félévemet töltöm az egyetemen, logopédiát tanulva. A kiruccanásra a testnek és a léleknek is szüksége van. A testmozgás nagyon beszűkült az én életemben is, így tudatosan kell keresnem a fizikai aktivitást. Így kezdtünk el hétvégente ismét nagyobb sétákat tenni. A kirándulás is ezt a célt kívánta megvalósítani.
Egyre nehezebben viselem, hogy sok mindent kell csinálni, ami a hiábavalóságra van ítélve. Egy jegyért annyi sok felesleges írásbelit kell leadni. Sok hűhó semmiért. Sajnálom rá az időmet. Az örökkévalóság szempontjából is szemétnek ítélem. Elvon a családomtól, a szolgálattól, a kreatív tevékenységeimtől. De az Úr vezetett erre az útra, így szeretnék hűségesen kitartani, megfutni a pályát, a célt elérni.
Március 12-én indultunk el Bárna felé, felkészülve a nagy hidegekre. Mikor elterveztük az utazást, nagyon jó idők voltak, de mire eljött az utazás napja, éjszakára komoly mínuszokat tapasztalhattunk. Gyorsan be is szereztünk ágymelegítőket, amely már a korábbi (őszi) utunkon nagyon nagy segítségnek bizonyult. 10-11 fokban nem túl komfortos a pihenés, hacsak a takaró alatt nincs megfelelő hőmérséklet. Az első nap az utazással, fűtéssel telt. Vasárnap ellátogattunk a Salgótarjáni Baptista Gyülekezetbe, ahol kedves testvérekkel ismerkedhettünk meg. Jó volt lelkitársakra akadni. Az alkalom után elmentünk a kishartyáni Kőlyukhoz. Érdekesség volt a számunkra, hogy a sziklabarlangnál megismerkedhettünk egy zarándokkal, aki 6 éve a természettel teljes egységben él. Igyekszik elcsendesedve keresni Istent és ha alkalom adódik, élni a szeretet parancsa szerint, szolgálni az embertársai felé. Hazaérve kiflit sütöttünk, készült a birkapörkölt és a fasírt is.
Hétfőn nagy útra szántuk el magunkat. Kedves barátaink invitálásának engedve vágtunk neki a Magas-Tátrának. Szánkóval felpakolva indultunk el az ismeretlenbe. Nem gondoltuk, hogy ilyen hamar lesz lehetőségünk a gyermekeinkkel megosztani a magashegyi tapasztalatainkat, amelyeket a nyáron szereztünk. Szánkókkal vágtunk neki a hegyoldalnak. Mindent hó borítót. A porcukros hegycsúcsok különleges élményt nyújtottak a gyermekeink számára. Jó volt csodálni a teremtett világot és a Teremtő fenségét is. Felfele nehezen vettük az akadályt, de lefele annál nagyobb élmény volt a szánkókra ülve több km-en keresztül lecsúszni. Kifáradva, izomlázzal tértünk vissza a szálláshelyünkre, de annál boldogabban. Kedden összeszedelőzködtünk, tettünk egy kis sétát a Kálváriához, Békás-tóhoz, apa bújócskázott még egyet a gyermekekkel, míg csak el nem jött a búcsúzás ideje, és ismét felkerekedtünk, hogy visszatérjünk hétköznapjaink helyszínére, a családi otthonunkba.
Néhány képet megosztok ízelítőül:
