Kert-ihletettség

Tavasszal mindig megihlet a kirobbanó élet, a zöld színek tobzódása, a dús vegetáció, amely a tél után sem adja meg magát, hanem megújult erővel tör ki a földből hirdetve, hogy van megújulás.

Még eszközt sem vettünk a kezünkbe, amikor már láttuk, hogy imitt-amott kibújt a földből a mélyen alvó növényvilág. A fél kertben már ott zöldelltek a fűszerek, az eper, a málnahajtások versengve keresték útjukat a külvilágra.
Ebből szeretnék egy kis ízelítőt bemutatni.

Bodzaszezon van. Itt az ideje a gyűjtögetésnek. Már megszáradt az első teának való, és az utolsó kortyokat öntögetjük a bodzaüdítőből is. Nagyon szeretjük. Még a szörp gondolatával is kacérkodom, ha lesz egy kis időm.

Ez itt a melegágy (tégla+ használaton kívüli tetőtéri ablak), palánta-keltető. (A paradicsom próbál dacolni az ÉLŐ elemekkel:) Ez természetesen a gazda keze munkáját dicséri és a kapirgáló tyúk lábát, ami cseppet kifosztotta a gazda ültetvényét.

Kerti kakukkfű. Nagy örömünkre itt maradt nálunk a kertben, megfakadt, begyökerezett a földünkbe. Ezt is sokrétűen használjuk fel. Tea, fűszer és gyógyszer a számunkra.

A menta-egy kis folyófűvel (apró szulák) elegyítve. Szépen megbokrosodott és elérkezett a menta-aratás ideje.

Ez még mindig menta-olyan gyorsan terjeszkedik, nem fogja vissza magát.

Tárkony-kedvelt fűszerünk. Ideköltözésének története van. A Pennyben vásároltam őrölt tárkonyt, mikor az eladónő megkérdezte, hogy ha így szeretjük, nem kérnénk egy kis tövet? Én örömmel elfogadtam, de sajnos, nem fakadt meg. A hölgy megkérdezte, hogy van a tárkony, mire feleltem, hogy sajnos, nem maradt meg nálunk. Erre ő ismét hozott. (Hallott már valaki ismeretlenül is ilyen kedves kiszolgálóról?) És láss csodát, megerősödött, áttelelt nálunk, és eljött az aratás ideje is.

Érőben lévő eper. A múlt évben 20-25 tövet kaptunk mamáéktól. Idén mindenfele tele volt sok kis sarjadék, apró növény. Hihetetlen, hogy a természet szaporítja magát!

A málna már hozza a virágait. Ebből is kaptunk kb 10 tövet, mára már mindenfele dugják ki kis fejecskéjüket az újabb hajtások.

Paszternák-erdő. Ez is a múlt év maradványa.

Tök- ahogy a gazda tervezte...

...tök (cukkini)-ahogy a természet rendezte.

Citromfű-bokor. Nagyon finom a friss hajtása a limonádéban.

A szőlő (mely a fotón elfeküdt:) küldi mindenfelé az indáját, de már érleli a fürtjeit is.

Tankert, gyermekek kertje, a kertészkedésből kóstoló. Ebben aztán minden terem, mit a kis kezecskék elszórtak.

Egy kis érdekesség. Bár nem zöld, nem növény, de a kert része. A kültéri pottyantó mellé készült hordóból ez a kézmosó(hordócsapoló és golyóscsap került rá). A tetején töltjük meg vízzel szükség szerint.

Áldott anyák napja

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan!" (1. Jn 3, 18.)-írja, tanácsolja Isten Igéje.
Könnyű mondani, hogy "szeretlek", de tudok a másikért áldozatot is hozni?
Bár vannak, akik a tettek emberei. Nekik meg a szavak okoznak nehézséget.

A következő mese gyönyörűen fejezi ki mindezt. Anyák napi szolgálatunkban ezzel készültünk:

Jó éjt, bocsok!

Szereplők: mackómami és a 3 medvebocs

Mackómama: - Jó éjt, bocsok!

Dörmi, Lomposka, Brumcsi: - Jó éjt, mackó mami!

A medvebarlang hálófülkéjében mackó néni minden este ezek után a szavak után borított ibolyalevelet a jánosbogár lámpára, hogy három bocsa hamarabb elaludjék.

Azok pedig minden áldott este ilyenkor kezdtek élni, mintha egész napi erejüket és virgoncságukat mostanra tartogatták volna.
Látszólag engedelmesen ráhúzták a mohapaplant a fél fülükre, de a másikat szabadon hagyták, hogy hallják, mikor lépi át mackó mami a hálóbarlang küszöbét.
Abban a pillanatban elkezdődött a huncutságok sorozata, hol így, hol amúgy, de a cél mindig ugyanaz volt: húzni az időt, hogy ne kelljen még aludni.
A hét minden napjának estéjére tartogattak valami csalafintaságot. Hétfőn Dörmi szólalt meg, mielőtt mackó mama átlépte volna a küszöböt:

Dörmi: - Én nem kaptam puszit!

Mackómami: - Már hogyne kaptál volna, kisfiam!

Dörmi: - De én eggyel kevesebbet kaptam, mint Brumcsi! - És hozzátette szemrehányó tekintettel: - Megszámoltam!

Még a szája is legörbült.
Mackó mamának sürgősen igazságot, azazhogy pótpuszit kellett osztania. De addigra már a másik két bocs is lerúgta a paplant és körülugrálta:

Lomposka, Brumcsi: - Én is kérek még! Én is keveset kaptam! Én is!

Mire vége szakadt a nagy cuppogásnak, hízelkedésnek, kilencet kakukkolt az óra.

Mackómami: - Mélységes rengeteg! Még nem is mosogattam! - kiáltott fel mackó néni és szigorúan toppantott: - Ilyen aztán nem lesz többet!

Hát nem is lett, mert keddre más műsort eszeltek ki a bocsok.

Brumcsi: - Pók van az ágyamban! - kiáltott fel Brumcsi másnap este, aminek az lett a következménye, hogy mind a három ágyat össze-vissza kellett túrni. A pókot természetesen nem találták, hiába bizonygatta Brumcsi, hogy nagy volt és fekete - de mire vége lett a hajcihőnek, az óra tízet kakukkolt.

Mackómami: - Jóságos mézesputtony! - kapott a fejéhez mackó mama. - Még ezután kell kimosnom a mackónadrágotokat!

Szerdán Dörmi kért vizet elalvás előtt. Egy negyed óra múlva Brumcsinak száradt ki a torka, valamivel később pedig Lomposka akart egy pohár harmatvízért elepedni.
Mackó mama háromszor hagyta félbe a vasalást, amire csak ilyenkor jutott ideje, mert napközben egy málnásban dolgozott. Egyedül nevelte a három bozontos bocsot, és sohasem volt szíve nemet mondani, ha valamit kértek. Azok pedig viháncoltak, kuncogtak, pompásan szórakoztak. Így ment heteken keresztül, míg egyszer furcsa dolog történt.
Azon az estén Lomposka lett volna soron a huncutságban, de elkésett a nyöszörgéssel, mert Mackó néni szokatlanul gyorsan köszönt el tőlük és ment ki az ajtón. Valami olyasmit dörmögött, hogy mindig fáradt, nem csoda, ha elszámolta magát a málnával. Most aztán kezdheti elölről az egészet...
Lomposkát megszidta két testvére, amiért ügyetlenkedett, de azután hamarosan készen volt a tervük.

Dörmi: - Szúnyogokat fogunk csapkodni! - jelentette ki diadalmasan Dörmi. - Erre majd bejön a mami a nagy partvissal, és az olyan mulatságos, hogy legalább tizenegyig fent maradhatunk.

El is kezdődött a csetepaté. Először csak a mancsukkal csapkodtak, de mackó mami nem jött be megkérdezni, hogy mi az.

Lomposka: -Elő a papucsot!

Brumcsi: -Elő a kispárnát! Elő a tegnapi újságot!

Piff-puff! Dirr-durr!
Odakint néma csend.
Dörmi már visongatott.
Odakinn semmi nesz.
Brumcsi véletlenül nyakon csapta Lomposkát, mire az bőgni kezdett. (Lomposka szipog.)
Erre már csak bejön mackó mami...
De nem jött.
A bocsok hirtelen elhallgattak. Valami furcsa volt a levegőben. Lábujjhegyen, egymás után osontak ki körülnézni.

A konyhában égett a jánosbogár lámpa, s ott állt a mosatlan edény nagy halomban. De hol lehet mackó mami?
Dolgavégezetlenül aludni ment volna?
Dehogyis ment szegény! Ott aludt el málnaszámolás közben az egyik barlangmélyedésben az asztalra borulva.

Dörmi odaszaladt, hogy felköltse, de Brumcsi hirtelen erélyesen visszahúzta:

Brumcsi: - Csitt!

Brumcsi eddig mindig csak egy bocs volt, fára mászó, mézet torkoskodó, huncut kölyök, mint a két öccse, de most egyszerre úgy érezte, hogy ő okosabb. Okos és jó mackó kislány, akinek ilyen esetben ki kell találnia, hogy mi a teendő.
Lomposka ráásított.

Lomposka: - Ááá! Igazad van. Gyerünk mi is aludni!

Brumcsi: - Nem addig, öcskös! Hiszen tizenegyig fent akartál maradni!

Dörmi: - Most már minek? - kérdezte Dörmi. - Mulatság úgysem lesz.

Brumcsi: - Dehogynem! - emelte fel a hangját Brumcsi, de csak annyira, hogy mackó mamit fel ne ébressze. - Ezután jön csak az igazi mulatság!... No, mit néztek úgy rám? Hát olyan buták vagytok, hogy magatoktól ki sem találjátok, mire gondolok?

...A bocsok nem voltak buták.

Mackó mami csak hajnaltájt ébredt fel mély álmából, de akkor úgy meglepődött, hogy azt sem tudta mondani: "Mélységes rengeteg!"

A konyhában olyan rend és tisztaság volt, mint vasárnap délután. A nagy kosár málnán pedig egy cédulát talált: "Pontosan kilencszáztizenegy szem. Megszámoltuk."

A puszit és simogatást, amit a bocsok kaptak, nem számolta meg senki. De attól kezdve, ha mackó mami azt mondta este: "Jó éjt, bocsok!" - minden mackófül eltűnt a paplan alatt és olyan áldott csend lett, hogy még a betévedt esti pille szárnya zizzenését is meg lehetett hallani.

Fésűs Éva

Képekkel is készültünk illusztrálni a mesét. Itt tekintheted meg.
Minden édesanyának Istentől jövő erőt kívánok hivatása betöltéséhez! És sok örömet a harcok között is, hiszen a kincseink között fáradozhatunk nap mint nap.

Kabai szolgálat

Anyós-meny kapcsolat

Kaba, 2018. április 28.

Szolgálat-segítségnyújtás (támogatás)

? Ki van itt közöttünk, mint meny? Kézfeltartással jelezze!

Ki ül már anyósként is közöttünk?

A beszélgetések során jött ki, hogy milyen sok problémája van a keresztyén asszonyoknak ezen a területen.

A durva anyós viccek is jelzik, hogy a menyek legszívesebben megszabadulnának az anyósaiktól.

Vajon hogy van ez mivelünk?

Isten lelke arra kért, hogy ezen az alkalmon tisztelettel beszéljek az anyósomról, mintha itt ülne a sorok között.

Amikor elkezdtem elmélkedni ebben a témában, először a sérelmek jöttek elő, soroltam magamban a sebeimet. Majd 1-2 hét múlva Isten Lelke segített emlékezni. Eszembe juttatta azt a sok jót is, amit kaptam az anyósomon keresztül.

Bevezetésként:”Amikor Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa lázasan fekszik. Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki.” (Máté 8, 14-15.)

Ezzel a 2 szóval tudnám jellemezni, hogy mi az anyós és a meny feladata:

a meny segítsen az anyósának, az anyós szolgáljon a meny felé.

A 2 szó akár szinonimája is lehet egymásnak. Igen, az Úr Jézus példája nyomán szolgálnunk kell egymás felé.

Az Ószövetséget áttekintve nem találkoztam erre a kapcsolati formára nézve paranccsal, tanáccsal. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy teljesen másképpen gondolkodtak a családról. Több generáció élt együtt, az asszony mindig az anyósával élt (hiszen a férje családjához költözött a menyegző után). Abban az időben nem volt olyan individuális személyiség (egyedi, önálló), mint a ma feminista asszonya. A döntésekben sokszor az idősebb asszonynak volt szava.

Ez nem jelenti azt, hogy abban az időben nem ismerték az anyós-meny konfliktust.

Az ősz hajú embernek alapvetően kijárt a tisztelet.

„Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öregembert!” (3. Mózes 19, 32.)

A tiszteletet, amit a gyermeknek a szülő felé kellett gyakorolni, már a 10 parancsolatban is megtaláljuk.

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!” 2. Mózes 20, 12.

Bár rendelkezéseket nem találunk ebben a témában, de egy egész könyv foglalkozik az anyós-meny kapcsolatáról, meglepően szép példával járva előttünk. (Különlegessége ennek a szituációnak, hogy özvegységre jutottak az asszonyok, amelyet figyelembe kell vennünk, mikor az életüket vizsgáljuk.)

Ruth könyve talán mindenki előtt ismerős.

2 meny kétféle reakcióját láthatjuk a következő filmben: Ruth könyve c. film

(28.30 -tól)

1,6. „útra kelt menyeivel, hogy hazatérjen”

1,8. „menjetek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába”

Nem kötelességük az anyóssal visszatérni Betlehembe. A menyek kétféleképpen döntenek. Ruth anyósával megy, Orpa visszatér Moáb földjére.

Talán ma sincs ez másképpen. Az egyik meny magához veszi az anyósát, vagy költözik az anyósához, vagy elválnak az útjaik.

Az első 5 évet külön töltöttük a családjainktól. Nagyon jó volt, egy új család született, és érzelmileg és fizikailag is függetlenséget élvezhettünk. Hozhattunk önálló döntéseket, élhettük szabadon a mindennapjainkat, senki sem mondta meg, hogy mit hogyan tegyünk. Ha tanácstalan voltam valamiben, felhívtam édesanyámat, vagy megkérdeztem egy idősebb asszonyt a gyülekezetben.

Lehet ez nem adatik meg mindenkinek. Új család születik, de mindez a szülők közelségében.

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez...” (Megint a korabeli helyzettel találkozunk, ahol a nő hagyta el minden esetben a családját) Márk 10, 7.

Tanácsolja az Ige 4-szer is.

Én úgy értem ezt az Igét, hogy nem feltétlenül fizikailag kell végbemennie ennek a folyamatnak, hanem lelkileg. A fiú gyermek most már nem az anyjának tartozik elszámolással, nem a szüleivel vitatja meg a nagy döntéseket, hanem a feleségével. Önálló döntéseket kell hoznia a családnak, felelősséget kell vállalnia, és le kell szakadnia, függetlenné válnia.

Ez biztosan nagyon fájdalmas egy édesanyának, nem könnyű tudomásul venni. De Isten így tervezte el.

Amikor a 4 évesem azzal fogad, hogy „anya, ma este átmegyek mamáékhoz aludni, megbeszéltem”, akkor elképedek, hogy ez a gyermek már nélkülem hoz döntéseket, és nekem már csak a végeredményt közli. Már a 4 évesem sem függ tőlem? Már ő is önállósítja magát, nincs rám szüksége?

1, 14.„tovább sírtak hangosan”-együttérzésüket, szeretetüket fejezték ki egymás felé. Ha leválok a családomról, az nem azt jelenti, hogy nem szeretjük egymást.

Kinek mi az útja? Személyenként változik.

5 év függetlenség után 1 udvarba költöztünk az anyósomékhoz. A hátsó kis épületet kaptuk meg. Közös udvarral. Míg távol éltünk, nem volt közöttünk soha konfliktus. Amikor közössé vált az életterünk, akkor nagyon sok harc következett. Ezek az összezördülések általában a gyermekeink körül robbantak ki. Nem adtam rájuk sapkát, felmásztak a fára, ami életveszélyes, kergetik a tyúkokat, nyitva hagyták a kert kaput a tyúkok előtt, … Nem okoztak ezeknél nagyobb problémát (öltözködés, viselkedés), de éppen elegendő volt, hogy sértődések legyenek.

Mit tegyek, ha istentelen az anyósom, rossz példával jár elől, …?

Majd ezekben szeretném a ti véleményeteket megkérdezni.

Ruth az anyósával megy. Megérkeznek Betlehembe. Ruth azonnal aktívvá válik, hiszen az ereje teljében levő asszony érzi, hogy az ő feladata a kenyérkeresés. Segítve ezzel anyósát. Ez teljesen természetes, hogy a fiatal végzi az aratás-gyűjtögetés nehéz fizikai munkáját. Pl. Amikor az anyósoméknál éltünk, a fahordásban-begyújtásban nekem is aktív rész jutott.

Naomi pedig jártas népe dolgaiban, szokásokban, hagyományokban, Isten parancsolataiban. Tanácsával segíti a fiatal moábita asszonyt a társválasztásban. A tanács mellett imádságban kíséri Ruthot, bízik Istenben. Nem kezd el közbenjárni, intézkedni, tárgyalásokat folytatni Boázzal. A fiatal asszony cselekszik.

Nekem annyira tetszik, ahogy az Ige írja: „mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolat”.

(3,6.)

Istentől jövő tanács volt, mely Ruth életére (később egész Izráel és a világ életére) áldássá lett.

Anyósok, bárcsak tudnátok ilyen Istentől jövő tanácsokat adni. De nem kell intézkedni.

Apósomnak ez nagyon nehezen megy. Ő szeret elől járni, háttérben ügyeskedni. NEM KELL!

Látjuk, hogy mikor Ruth újra férjhez megy, Naominak is marad hely a szívében.

4,14. „Legyen Ő életed megújítója, és gondviselőd öreg korodban!”

Itt van a szerepe annak, hogy a gyermekeknek kötelességük a szüleikről gondoskodni. (Elsősorban a magát már ellátni nem tudó szülőkre vonatkozik.) Az idősek otthona nem megoldás. Mikor egy édesanya mindent megtesz a gyermekeik fejlődése érdekében, eljön a hála ideje is, mondhatnánk, törlesztés ideje.

Anyósomék egyre nehezebben boldogulnak a komolyabb fizikai munkák terén. A kert felrotálása, favágás, jövés-menés is terhessé vált. Egyre többször kérik a segítségünket. Miért fizessenek mindenért, ha van 3 gyermekük?!

De majd ebben is kérlek benneteket, hogy osszátok meg a tapasztalataitokat!

Néhány következtetést szeretnék levonni, csokorba gyűjteni:

- az anyósom tapasztaltabb (bár nem mindig bölcsebb is)

- tanulhatok sok mindet tőle

Az anyóson keresztül kapott áldások:

(A sérelmeket nem sorolnám, abból is volt bőven.)

- kertészkedést tanultam tőle

- tésztagyúrást,- készítést

- sokat vigyázott Imolánkra (mindenben pontosan úgy járt el, ahogyan én kértem)

- sokszor kaptam tőle kölcsön dolgokat pl.vaniliacukor, margarin,… mikor elfogyott

- jókat tudunk beszélgetni (meg vitatkozni is)

- tudott bocsánatot kérni is, mikor nagyon megbántott

- tőle kaptam a férjemet

Amikor tiszteletlenül beszélünk az anyósunkról, gondoljunk rá, hogy a férjünk édesanyját sértegetjük!

- a spórolás művészetét éli

Ennek a gyümölcse az a megtakarítás, melyet a házunk építésére bocsátottak!!

- fenntarthatóan élnek

Minden ősszel elrakják a magvakat a tavaszi vetéshez, betárolják az almát, mindent befőznek, nagy gonddal csirkéket nevelnek, még az elromlott kenyérsütő formát is újrahasznosítják akár egy csirkeetető formájában, ...

-fáradhatatlan, ha segíteni kell

Én magam nem költöztem volna az anyósomék közelébe. Nem is építkeztem volna melléjük. Ez az Úr döntése volt. Formáló közege. Ahol tanulhattam a megbocsátást, szeretetet. Közelebb vont magához.

Mit tanultam meg mindebből?

- Legyek őszinte! Ahogyan ő is az velem.

- Beszélgessük meg a problémát sértődés helyett!

- A tisztelet elengedhetetlen! Erre parancsunk van!

- Egészséges távolságtartás nem árt.

- Húzzuk meg a határokat! Ha kell fizikailag is! (Pl. kerítés)

- Nem árt jóhiszeműnek lenni! (Feltételezzem először a jó szándékot!)

- A férj nagyon sokat segíthet, ha a felesége mellé áll és fordítva! Mi egy csapat vagyunk.

A ti további tanácsaitokra is kíváncsi vagyok, a végén adunk rá alkalmat.

Ezt nagyon nehéz megélni, ha egy fedél alatt élünk. Nálunk a kert probléma volt.

Tudnunk kell, hogy ahol élünk az az ő házuk, az ő váruk. Minden úgy van elrendezve, ahogyan az ő igényeik diktálják, ízlésük szerint. (Nem értettem soha, miért kell annyi ajtó, kerítés) Nem véletlenül vágyik egy fiatal külön, saját otthonra. Nekünk 10 év után adatott meg, addig mindig más területén gyakorolgattuk az együttműködést.

De van olyan, amikor annyira nehéz egy kapcsolat, egyenesen romboló (gyermekek számára is), hogy a kapcsolatot nem lehet aktívan megélni.

Nemcsak az anyós meny között lehet ilyen terhes a kapcsolat, hanem anya-lánya között is. Az én anyósom elmondta, hogy soha nem tudott olyat főzni, ami az édesanyjának megfelelt volna.

De tegyünk különbséget hívő és hitetlen között! Nem várhatom el a hitetlen anyóstól, hogy keresztyén énekekre tanítsa az unokáit, meg együtt imádkozzon velük.

A Krisztus indulatát sem fogom felfedezni benne.

A kérdés mégis az: de ő (a meny vagy az anyós) meglátja bennem a Krisztust? Én krisztusi módon reagálok? Keresem a békességet, munkálom?

Volt olyan időszak, amikor úgy megterhelődött a kapcsolatunk, hogy azt mondtam nem engedem át a gyermekeinket, minimalizálom a találkozások lehetőségét.

Isten Lelke mégsem hagyott a kis csigaházamban. Kérte, hogy menjek, keressem a kapcsolatot, bocsássak meg, engedjem a gyermekeim, ne uszítsam a nagyszülők ellen. És ahogy ezeket idézem fel, megint megkísért az Ellenség, hogy felhozza bennem a sérelmeket. És ha engedném, könnyen utat találna, és kezdeném sorolni a sebeimet.

Az Úr ezekkel az igékkel biztatott, mikor nyalogattam a sebeim és kerestem, hogy ebben a helyzetben most mit kell tennem?

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12, 8.)-az a szándék, az a törekvés nagyon fontos

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kol 3, 13.)

------------------------------------------------

És most hallhassuk meg egy anyós szemszögéből a dolgokat. Kértem édesanyámat, hogy beszéljen nektek erről a területről, ő tud erről hitelesen nyilatkozni. Együtt élnek a szüleim öcsém családjával. Hogyan élitek meg a hétköznapokat? (Erről sajnos, nem készült hangfelvétel, sem jegyzet.)

Fórumbeszélgetés

Húsvéti szolgálat

Az idei húsvéti jelenetünk váljon más számára is áldássá!

Szemtanú

Szereplők: Mária és az angyal, kis gyermekek

Mária (nagykendőben, kezében illatszer)

Szomorú a szívem nagyon,

Mesterem harmad napja halott.

Nem tudom, miért ítélték el,

hisz, semmi bűnt nem követett el?!

Keresztjét vitte Golgota hegyére,

bűneink hordozta a megmentésünkre.

Mi lesz velünk nélküle?! (kezeit ég felé tartva rázza)

Legalább a testét balzsamozzam be! (feltartja az illatszert)

De nézd csak, mi ez a szikrázó fényesség? (szemét eltakarva hunyorog)

Ez nem mindennapi jelenés!

Angyal ül a sírkövön,

örömhírrel üdvözöl:

Angyal (fehér lepelben széken ül vagy guggol)

Az élőt a sírban miért keresed?

Az Élet Ura nincsen odabent.

Most már nem kell félned,

megmentve az életed.

Ne lógasd az orrod tovább,

inkább szaladj és kiabáld:

Jézus él,

van remény! (minden szó hangsúlyos)

Hiszel-e ebben, kedves Hallgató,

vagy még kételkedsz a hallottakon?

Járj utána te is,

és szíven üt a hír:

Ovisok

„Én vagyok a feltámadás és az élet,

aki hisz énbennem,

ha meghal is él…!”

(János 11, 25.)

írta: nagnus

Kedvenceink-könyvek

Az elmúlt hónapokban jó néhány regényen rágtuk át magunkat. Az esti rituálénk része a közös olvasás. Mikor mindenki lefürdött, fogat mosott, pizsamába bújt, kezdődhet az olvasás.
Szeretem azokat a könyveket, amelyeknek bibliai, lelki tanulsága is van.
Akkor jöjjenek a kedvencek:



A dzsungeldoktor és a deformált arcú fiú-t most fejeztük be. Kezdünk megérni az élettörténetekre! Sokat tanultunk a népcsoport életéről, szokásairól, nyelvhasználatáról is-



Ezeket nem lehet megunni. Nagyon sok ismeretre tettünk szert az állatokkal kapcsolatosan is.

  

 Patricia olyan izgalmasan fogalmaz, hogy nehéz letenni a regényeit.

És az a legjobb, mikor én már befejezem és elvonulok, Boglárka kézbe veszi és olvassa tovább a többieknek.

Boglárka kedvencei:

    

Ezeket már egyedül is olvassa minden olyan könyvvel együtt, ami lovakról szól!

Építkezés lépésekben

December 6-a. Nekünk ez a nap más oknál fogva is nevezetessé vált, ezen a napon kaptuk meg a lakhatási engedélyünket, így hivatalosan is birtokolhatjuk új otthonunkat. Hála érte! De sokat álmodoztunk erről a pillanatról!

A telek megvásárlásáról már írtam ebben a posztban. Csodaként éltük meg, ahogyan Isten kijelölte új otthonunk helyét.
Eljött a nagy nap, mikor elkészültek a tervek és kijelölésre került az alap. Isten a kezdetektől kirendelte számunkra a segítséget. Itt olvashatsz mindezekről.
Az aljzatbeton kiöntése után a nagy melegben mindenki segédkezett az öntözésben. Az unokatestvérek sem maradhattak ki belőle.

Ezután egy izgalmasabb szakasz következett az életünkben, amit próbának is nevezhetünk. Nagy hálaadással számoltunk be a vályogtégla vásárlásáról. Hatalmas leszervezések után végre megérkezett az első szállítmány. Míg rakodtak lefele, közben derült ki, hogy olyan silány a minősége, hogy nem alkalmas beépítésre. A férjem azonnal intézkedett, a következő kört lemondta. Anyagi veszteség sem volt elhanyagolható, de lelkileg is megviselt. Honnan vegyünk vályogot, ki fogja kivetni nekünk, mennyi idő alatt készül el? Csúszott is rendesen emiatt a folytatás, de sikerült találni egy mestert, aki vállalta, hogy kiveti a szükséges mennyiséget. Itt volt a szép idő, de az építkezés mégis szünetelt egy időre. (Várakozás, várakozás, sokszor nekem ez igen nagy próba volt) De elkészült a fal alapanyaga végül, és megindult a falazás. Feladta a leckét a mesterembereknek! A vályogtéglák között nem sok egyforma volt. :)

Míg emelkedtek a falak, addig mi a födém gerendáit, deszkáit készítettük elő. Hatalmas munka volt egyesével megcsiszolni az irdatlan mennyiségű faanyagot. (Sokszor úgy éreztem, hogy soha sem érünk a végére! De megérte. Mindezt azért vállaltuk be, mert ezeken lehet ám százezreket spórolni!)

A megcsiszolt gerendákat, deszkákat egyesével favédő szerrel is le kellett festeni. Ebben kaptunk némi segítséget a családtagjainktól is. (Minden segítség sokat ér!! Sokszor lelkileg is.)

A gerendák szépen a fal tetején sorakoztak, a deszkák is a helyükön pihentek már, mikor elkészült a koszorú kiöntése és az aljzatbeton is.

A falak épültek tovább, hiszen tetőtér beépítését terveztük. Végre elértük a kívánt magasságot, ismét egy koszorúval zárták a falak tetejét. Erre került rá a talpszelemen, majd a cserepeket tartó szarufák. Fóliázás, lécezés és a cserepezés követték egymást. (Az építkezés tökéletes a szókincs fejlesztésére is. Tanultunk néhány új kifejezést. Azóta tudom megkülönböztetni egymástól a gerendát, szarufát, pallót, deszkát és a lécet :)

A cseréphordás végeláthatatlan munkáját is sikerült néhány nap alatt teljesíteni. Minden elismerésem azoknak a szakembereknek, akik ezt a munkát végzik nap mint nap. Lehet nekem nem olyan jó a monotóniatűrésem, de legalább edződtem ezen a téren is. Néhány tonnát megmozgattunk ezekben a napokban.

Az építkezés nehézsége az anyagszerzés területén is gyakran jelentkezett. Megrendelni, utána járni, beszerezni. Sokszor voltunk tanácstalanok. De gyakran emlékeztettem az Urat az ígéretére: "Tanácsot adok...!"

Rákerült a cserép a házra, és ezzel le is zártuk az építkezésünk első ütemét. A pénzünk, erőnk is igencsak megfogyatkozott. Hagytuk, hogy ülepedjen a vályog. (1 év alatt ülepedett is rendesen, 2-3 cm különbségek több helyen is mérhetőek voltak.)

Nem tudtuk, hogyan fogjuk folytatni az építkezést. Eredeti terv az volt, hogy szép komótosan összegyűjtögetjük a rávalót, és minimalista stílusban évek alatt befejezzük. De az Úr másképp tervezett felőlünk. Következő év elején jelent meg a CSOK, amit elsők között tudtunk igénybe venni! Ez teljesen átformálta a terveinket. Nagyon hálásak vagyunk ezért a támogatásért, amely lehetővé tette az intenzív folytatást.

Ahogy beköszöntöttek a jó idők, elkezdődtek a belső munkálatok. A falat kellet előkészíteni a vakolásra. Az egyenetlenség miatt baltával kellett először is kiegyengetni, síkba hozni a falakat. Közben a villanyszerelő is elkészítette a vezetékelést. Megkezdődött a tapasztás. Ez ellen is kézzel-lábbal hadakoztam. Közel 200 m2 várt reánk. A tapasztásban teljesen tapasztalatlanok voltunk. De a férj nem adta fel olyan könnyen. Kísérletezett. Egyre jobban érezte az arányokat. Először a vályogot kellett vízben megáztatni, majd törekkel és homokkal keverni. Ezt a műveletet rajtam kívül mindenki nagyon élvezte. Még kedves barátaink is beálltak közénk. (Ahogy ők mondták: Jöttek kosz és kvártély fejében segédkezni.)

De sokat énekeltük a munkafolyamatok közben: "Minden egyszer véget ér,..." Véget ért a tapasztás is egyszer, és rabicolás után (drótozás+ csirkeháló felrakása) folytathatták a mesterek a munkát. Egy előgyártott vályogvakolat került a tapasztás fölé, amely végre szép simává tette a felületet. (Sajnos, őszintén megvallva, nem hozta a várt eredményeket ez a vakolat, mert bár természetes volt, mégis nagyon drága és nem adott elég erős felületet).
A padlóba bekerültek a fűtéscsövek, majd ismét jött a betonozás.
Kívül is kapott szigetelést a ház. (Így értük el az 56 cm-es falakat, melynek előnyeit érezzük télen-nyáron.) Ablakok is bekerültek!! Egészen otthonos lett a kinézete. (Az ablakok bontottak voltak, de nagyon jó minőségűek. Ezzel is sikerült sokat megtakarítani) A teraszajtókat is kaptuk. Mindez a Gondviselő Istent dicséri!

Ekkor beköszöntöttek a hűvös évszakok, így a benti munkákat lehetett folytatni. Burkolás és a felső szint kialakítása következett. Könnyűszerkezetes falak kerültek az emeletre, mert ezzel is kímélni szerettük volna a fafödémet. Egyre szebb lett az otthonunk! Mertünk már álmodozni arról is, hogy egyszer még a végére érünk és birtokba vehetjük tágas fészkünket.

Elő az ecsetet és a festéket! Belekezdtünk a festésbe, amely hónapokig jó kis "kikapcsolódásnak" bizonyult. Lekötötte minden szabadidőnket. A testvéreim mellénk álltak, így közös erővel sokkal gyorsabban ment a szobák kifestése.
A gyermekeknek de sokat kellett hallaniuk: "Most szépen játszatok egyedül, segítsetek egymásnak, anyának most dolga van." Kicsúszott sok minden a kezemből ez idő alatt. A gyermekek felügyelete, ellátása, a takarítás rendszeressége,... Azzal vigasztaltam magam, hogy egyszer csak véget ér! (És igaz lett!)
A lambériázás után jött a szegélylécezés. Nem tudom hány száz métert szegeltünk fel! Megtanultuk a gérvágó fűrész használatát, amely nagyon hasznosnak bizonyult.

A mesterek lassan a munkájuk végéhez közeledtek. A nemesvakolattal véget is ért a küldetésük. Mi pedig meg kellett újuljunk, mert a falvakolat gyengesége miatt teljesen le kellett glettelnünk mindent, majd pedig lemeszelni. Ehhez is megkaptuk a bölcsességet. (De sokat aggódtam miatta! Hogyan fogunk glettelni?) Ráéreztünk, belejöttünk. Egyre gyorsabban haladt a munka. Közben sürgetett az idő. Mert tettünk egy felajánlást, hogy a gyülekezetünk által szervezett angol tábor tanárait az új otthonunkban szállásoljuk el. Ez jó kis határidő volt! Nem tudtuk volna teljesíteni, ha a gyülekezet tagjai meg nem jelennek és be nem állnak segíteni. Volt, aki glettelt (éppen jókor jött a segítség, mikor úgy éreztem, hogy a karomat sem tudom felemelni), volt, aki meszelt, volt, aki a víz bevezetéséhez ásta az árkot, volt, aki takarított vagy éppen a karnisokat fúrta fel. Készült a lépcső, a kapu. A villanyszerelő a lámpabúrákat tette fel. Minden egyszerre, szegény Kadosám, azt sem tudta hol a feje! Édesanyám eljött egy hétre, és biztosította a hátteret. Főzött, rendezte a gyermekeket, kiszolgálta a vendégeket. Hatalmas segítség volt ő is a számunkra! Ha egy rövid pillanatig úgy gondoltuk, hogy mi szolgálhatunk az otthonunkkal, akkor hamarosan rájöhettünk, hogy mi lettünk megáldva.
Bár a vizet nem vezették be hivatalosan (ilyen a bürokrácia, mikor egy aláíráson múlik minden), de a szülőktől, a szomszédból rá tudtunk kapcsolódni a rendszerre.

Nagyon kimerültünk a végére (volt, amikor az éjszaka közepén abba hagytuk a munkát, úgy ahogy voltunk, porosan bújtunk az ágyba, hiszen fürödni sem volt már erőnk). Mikor letettük az eszközöket, egy hétig szinte a feladatokra sem tudtunk nézni, minimális energiaszinten mozogtunk. Hetek kellettek, mire ismét visszanyertük az erőnket, kedvünket a folytatáshoz, hiszen mindig azzal vigasztalnak bennünket, hogy egy családi házban, soha sem ér véget a munka. :)

Nagyon sok mindennel gazdagodtunk az építkezés alatt. A legértékesebb minden tapasztalat közül az volt, hogy amit az Úr megígér, azt meg is cselekszi. Évekkel ezelőtt elképzelni sem tudtuk volna, hogy hogyan teljesíti be az Úr a következő verseket:
"Evezz a mélyre és vesd ki a háló!" "De Uram, egész éjjel nem fogtunk semmit, de a Te szavadért... kivetem" Nagy zsákmány lett az engedelmesség gyümölcse.
Ezt az Igét mi szóról szóra láttuk beteljesedni.

Építkezés-alapozás

Elkezdtük. (2015. nyara) Nem kis izgalommal indult a szervezés. Az alapásás napjára a következő bátorító igét kaptuk: "Dolgozzatok, mert én veletek vagyok." (Hag 2,4.)
A gyülekezetből és családból sok szorgos kéz adatott. Az idő nem mindig volt napfényes, de a fiúk kedvét semmi sem szegte, még az átázott pólók és sáros cipők sem állíthatták meg a munkát.
Az ásás után jöhetett a betonozás, amelyet már a kivitelező segítségével folytathattunk.
A lábazat feltöltése (föld hiánypótlása) a család összefogásával történt. Csodálatos volt látni, ahogy a kis csapat összeállt, és mindenki a saját erejével, képességeivel egy közös célt szolgált.
A föld tömörítését, a békázást, édesapa végezte. Megérezte estére a munkát!
A mai nap elkészült a vízcsövek behelyezése is, most már jöhet a aljzatbeton!

A mély verem egy sündisznót is megfogott.

Imola nagyon élvezte a kis tüskésbőrűt.

Zsalukő betonozása-készül a lábazat

Máté egy lapátfejjel hordta a földet...

...Boglárka kis lapáttal.

Imola sem maradhatott ki.

A békát nem volt könnyű mindig irányítani!