Kabai szolgálat

Anyós-meny kapcsolat

Kaba, 2018. április 28.

Szolgálat-segítségnyújtás (támogatás)

? Ki van itt közöttünk, mint meny? Kézfeltartással jelezze!

Ki ül már anyósként is közöttünk?

A beszélgetések során jött ki, hogy milyen sok problémája van a keresztyén asszonyoknak ezen a területen.

A durva anyós viccek is jelzik, hogy a menyek legszívesebben megszabadulnának az anyósaiktól.

Vajon hogy van ez mivelünk?

Isten lelke arra kért, hogy ezen az alkalmon tisztelettel beszéljek az anyósomról, mintha itt ülne a sorok között.

Amikor elkezdtem elmélkedni ebben a témában, először a sérelmek jöttek elő, soroltam magamban a sebeimet. Majd 1-2 hét múlva Isten Lelke segített emlékezni. Eszembe juttatta azt a sok jót is, amit kaptam az anyósomon keresztül.

Bevezetésként:”Amikor Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa lázasan fekszik. Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki.” (Máté 8, 14-15.)

Ezzel a 2 szóval tudnám jellemezni, hogy mi az anyós és a meny feladata:

a meny segítsen az anyósának, az anyós szolgáljon a meny felé.

A 2 szó akár szinonimája is lehet egymásnak. Igen, az Úr Jézus példája nyomán szolgálnunk kell egymás felé.

Az Ószövetséget áttekintve nem találkoztam erre a kapcsolati formára nézve paranccsal, tanáccsal. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy teljesen másképpen gondolkodtak a családról. Több generáció élt együtt, az asszony mindig az anyósával élt (hiszen a férje családjához költözött a menyegző után). Abban az időben nem volt olyan individuális személyiség (egyedi, önálló), mint a ma feminista asszonya. A döntésekben sokszor az idősebb asszonynak volt szava.

Ez nem jelenti azt, hogy abban az időben nem ismerték az anyós-meny konfliktust.

Az ősz hajú embernek alapvetően kijárt a tisztelet.

„Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öregembert!” (3. Mózes 19, 32.)

A tiszteletet, amit a gyermeknek a szülő felé kellett gyakorolni, már a 10 parancsolatban is megtaláljuk.

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked!” 2. Mózes 20, 12.

Bár rendelkezéseket nem találunk ebben a témában, de egy egész könyv foglalkozik az anyós-meny kapcsolatáról, meglepően szép példával járva előttünk. (Különlegessége ennek a szituációnak, hogy özvegységre jutottak az asszonyok, amelyet figyelembe kell vennünk, mikor az életüket vizsgáljuk.)

Ruth könyve talán mindenki előtt ismerős.

2 meny kétféle reakcióját láthatjuk a következő filmben: Ruth könyve c. film

(28.30 -tól)

1,6. „útra kelt menyeivel, hogy hazatérjen”

1,8. „menjetek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába”

Nem kötelességük az anyóssal visszatérni Betlehembe. A menyek kétféleképpen döntenek. Ruth anyósával megy, Orpa visszatér Moáb földjére.

Talán ma sincs ez másképpen. Az egyik meny magához veszi az anyósát, vagy költözik az anyósához, vagy elválnak az útjaik.

Az első 5 évet külön töltöttük a családjainktól. Nagyon jó volt, egy új család született, és érzelmileg és fizikailag is függetlenséget élvezhettünk. Hozhattunk önálló döntéseket, élhettük szabadon a mindennapjainkat, senki sem mondta meg, hogy mit hogyan tegyünk. Ha tanácstalan voltam valamiben, felhívtam édesanyámat, vagy megkérdeztem egy idősebb asszonyt a gyülekezetben.

Lehet ez nem adatik meg mindenkinek. Új család születik, de mindez a szülők közelségében.

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez...” (Megint a korabeli helyzettel találkozunk, ahol a nő hagyta el minden esetben a családját) Márk 10, 7.

Tanácsolja az Ige 4-szer is.

Én úgy értem ezt az Igét, hogy nem feltétlenül fizikailag kell végbemennie ennek a folyamatnak, hanem lelkileg. A fiú gyermek most már nem az anyjának tartozik elszámolással, nem a szüleivel vitatja meg a nagy döntéseket, hanem a feleségével. Önálló döntéseket kell hoznia a családnak, felelősséget kell vállalnia, és le kell szakadnia, függetlenné válnia.

Ez biztosan nagyon fájdalmas egy édesanyának, nem könnyű tudomásul venni. De Isten így tervezte el.

Amikor a 4 évesem azzal fogad, hogy „anya, ma este átmegyek mamáékhoz aludni, megbeszéltem”, akkor elképedek, hogy ez a gyermek már nélkülem hoz döntéseket, és nekem már csak a végeredményt közli. Már a 4 évesem sem függ tőlem? Már ő is önállósítja magát, nincs rám szüksége?

1, 14.„tovább sírtak hangosan”-együttérzésüket, szeretetüket fejezték ki egymás felé. Ha leválok a családomról, az nem azt jelenti, hogy nem szeretjük egymást.

Kinek mi az útja? Személyenként változik.

5 év függetlenség után 1 udvarba költöztünk az anyósomékhoz. A hátsó kis épületet kaptuk meg. Közös udvarral. Míg távol éltünk, nem volt közöttünk soha konfliktus. Amikor közössé vált az életterünk, akkor nagyon sok harc következett. Ezek az összezördülések általában a gyermekeink körül robbantak ki. Nem adtam rájuk sapkát, felmásztak a fára, ami életveszélyes, kergetik a tyúkokat, nyitva hagyták a kert kaput a tyúkok előtt, … Nem okoztak ezeknél nagyobb problémát (öltözködés, viselkedés), de éppen elegendő volt, hogy sértődések legyenek.

Mit tegyek, ha istentelen az anyósom, rossz példával jár elől, …?

Majd ezekben szeretném a ti véleményeteket megkérdezni.

Ruth az anyósával megy. Megérkeznek Betlehembe. Ruth azonnal aktívvá válik, hiszen az ereje teljében levő asszony érzi, hogy az ő feladata a kenyérkeresés. Segítve ezzel anyósát. Ez teljesen természetes, hogy a fiatal végzi az aratás-gyűjtögetés nehéz fizikai munkáját. Pl. Amikor az anyósoméknál éltünk, a fahordásban-begyújtásban nekem is aktív rész jutott.

Naomi pedig jártas népe dolgaiban, szokásokban, hagyományokban, Isten parancsolataiban. Tanácsával segíti a fiatal moábita asszonyt a társválasztásban. A tanács mellett imádságban kíséri Ruthot, bízik Istenben. Nem kezd el közbenjárni, intézkedni, tárgyalásokat folytatni Boázzal. A fiatal asszony cselekszik.

Nekem annyira tetszik, ahogy az Ige írja: „mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolat”.

(3,6.)

Istentől jövő tanács volt, mely Ruth életére (később egész Izráel és a világ életére) áldássá lett.

Anyósok, bárcsak tudnátok ilyen Istentől jövő tanácsokat adni. De nem kell intézkedni.

Apósomnak ez nagyon nehezen megy. Ő szeret elől járni, háttérben ügyeskedni. NEM KELL!

Látjuk, hogy mikor Ruth újra férjhez megy, Naominak is marad hely a szívében.

4,14. „Legyen Ő életed megújítója, és gondviselőd öreg korodban!”

Itt van a szerepe annak, hogy a gyermekeknek kötelességük a szüleikről gondoskodni. (Elsősorban a magát már ellátni nem tudó szülőkre vonatkozik.) Az idősek otthona nem megoldás. Mikor egy édesanya mindent megtesz a gyermekeik fejlődése érdekében, eljön a hála ideje is, mondhatnánk, törlesztés ideje.

Anyósomék egyre nehezebben boldogulnak a komolyabb fizikai munkák terén. A kert felrotálása, favágás, jövés-menés is terhessé vált. Egyre többször kérik a segítségünket. Miért fizessenek mindenért, ha van 3 gyermekük?!

De majd ebben is kérlek benneteket, hogy osszátok meg a tapasztalataitokat!

Néhány következtetést szeretnék levonni, csokorba gyűjteni:

- az anyósom tapasztaltabb (bár nem mindig bölcsebb is)

- tanulhatok sok mindet tőle

Az anyóson keresztül kapott áldások:

(A sérelmeket nem sorolnám, abból is volt bőven.)

- kertészkedést tanultam tőle

- tésztagyúrást,- készítést

- sokat vigyázott Imolánkra (mindenben pontosan úgy járt el, ahogyan én kértem)

- sokszor kaptam tőle kölcsön dolgokat pl.vaniliacukor, margarin,… mikor elfogyott

- jókat tudunk beszélgetni (meg vitatkozni is)

- tudott bocsánatot kérni is, mikor nagyon megbántott

- tőle kaptam a férjemet

Amikor tiszteletlenül beszélünk az anyósunkról, gondoljunk rá, hogy a férjünk édesanyját sértegetjük!

- a spórolás művészetét éli

Ennek a gyümölcse az a megtakarítás, melyet a házunk építésére bocsátottak!!

- fenntarthatóan élnek

Minden ősszel elrakják a magvakat a tavaszi vetéshez, betárolják az almát, mindent befőznek, nagy gonddal csirkéket nevelnek, még az elromlott kenyérsütő formát is újrahasznosítják akár egy csirkeetető formájában, ...

-fáradhatatlan, ha segíteni kell

Én magam nem költöztem volna az anyósomék közelébe. Nem is építkeztem volna melléjük. Ez az Úr döntése volt. Formáló közege. Ahol tanulhattam a megbocsátást, szeretetet. Közelebb vont magához.

Mit tanultam meg mindebből?

- Legyek őszinte! Ahogyan ő is az velem.

- Beszélgessük meg a problémát sértődés helyett!

- A tisztelet elengedhetetlen! Erre parancsunk van!

- Egészséges távolságtartás nem árt.

- Húzzuk meg a határokat! Ha kell fizikailag is! (Pl. kerítés)

- Nem árt jóhiszeműnek lenni! (Feltételezzem először a jó szándékot!)

- A férj nagyon sokat segíthet, ha a felesége mellé áll és fordítva! Mi egy csapat vagyunk.

A ti további tanácsaitokra is kíváncsi vagyok, a végén adunk rá alkalmat.

Ezt nagyon nehéz megélni, ha egy fedél alatt élünk. Nálunk a kert probléma volt.

Tudnunk kell, hogy ahol élünk az az ő házuk, az ő váruk. Minden úgy van elrendezve, ahogyan az ő igényeik diktálják, ízlésük szerint. (Nem értettem soha, miért kell annyi ajtó, kerítés) Nem véletlenül vágyik egy fiatal külön, saját otthonra. Nekünk 10 év után adatott meg, addig mindig más területén gyakorolgattuk az együttműködést.

De van olyan, amikor annyira nehéz egy kapcsolat, egyenesen romboló (gyermekek számára is), hogy a kapcsolatot nem lehet aktívan megélni.

Nemcsak az anyós meny között lehet ilyen terhes a kapcsolat, hanem anya-lánya között is. Az én anyósom elmondta, hogy soha nem tudott olyat főzni, ami az édesanyjának megfelelt volna.

De tegyünk különbséget hívő és hitetlen között! Nem várhatom el a hitetlen anyóstól, hogy keresztyén énekekre tanítsa az unokáit, meg együtt imádkozzon velük.

A Krisztus indulatát sem fogom felfedezni benne.

A kérdés mégis az: de ő (a meny vagy az anyós) meglátja bennem a Krisztust? Én krisztusi módon reagálok? Keresem a békességet, munkálom?

Volt olyan időszak, amikor úgy megterhelődött a kapcsolatunk, hogy azt mondtam nem engedem át a gyermekeinket, minimalizálom a találkozások lehetőségét.

Isten Lelke mégsem hagyott a kis csigaházamban. Kérte, hogy menjek, keressem a kapcsolatot, bocsássak meg, engedjem a gyermekeim, ne uszítsam a nagyszülők ellen. És ahogy ezeket idézem fel, megint megkísért az Ellenség, hogy felhozza bennem a sérelmeket. És ha engedném, könnyen utat találna, és kezdeném sorolni a sebeimet.

Az Úr ezekkel az igékkel biztatott, mikor nyalogattam a sebeim és kerestem, hogy ebben a helyzetben most mit kell tennem?

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12, 8.)-az a szándék, az a törekvés nagyon fontos

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kol 3, 13.)

------------------------------------------------

És most hallhassuk meg egy anyós szemszögéből a dolgokat. Kértem édesanyámat, hogy beszéljen nektek erről a területről, ő tud erről hitelesen nyilatkozni. Együtt élnek a szüleim öcsém családjával. Hogyan élitek meg a hétköznapokat? (Erről sajnos, nem készült hangfelvétel, sem jegyzet.)

Fórumbeszélgetés