Régen jártam már erre. Az utóbbi időben úgy felszaporodtak a feladataim, hogy nem érek a végére. Már nem látom át eléggé a rendszert, a kezemben pedig régen nem tudom tartani. Sok helyen ráférne az otthonunkra egy alapos portörlés, törölgetés, rendrakás. De ez még várat magára, most fő az építkezés.
A mai napon is így éreztem, hogy kezd összeomlani a rendszer, már csak a minimális működtetést tudom biztosítani. Aztán mégis erőt kaptam és pótoltam egy kicsit az elmaradt feladatokat. Míg mosogattam és főztem a másnapi ebédet, hallom, hogy Máté intézkedik, pakol, fogkefét oszt, öltözik. Nekem meg olyan jól esett ez a gondoskodó figyelem, amellyel felkarolta a kis húgát és intézte szükségleteit. Aztán még pakolok, rendezgetek egy kicsit, teregetek, hajtogatok, mikor hallom, hogy Boglárkánk mesét olvas. Bekukkantok és látom, hogy a csapat nagy figyelemmel üli körbe a nővérkét. Megint megmelegedett a szívem. Az Úr gondot visel. Kipótolja az én hiányaimat, segít időzavaromban. Jó volt látni az egymásra hangolódó testvérek segítőkészségét. Az Úré a hála!
Minden feladat mellett azt is látjuk, hogy erőteljes ütemben halad előre az otthonunk a kész állapot felé. Most megy a burkolás, egyre szebb és otthonosabb az egész. Hála!
2017. február 26., vasárnap
2016. december 18., vasárnap
Egy szombati nap
Régebb óta tervezem, talán magam miatt is, hogy számba veszem egy napom feladatait. Ezernyi részecskére szakadok szét egy nap, figyelmem sok apró részletre kell kiterjedjen. Persze ezt el sem tudja képzelni az apa, aki sokszor csak egyetlen dologra koncentrál, de arra nagyon:)
Szombat reggel van, így nem kelek korán. Én nem, de a gyerekek belső órája csörög, így 8 óra után mindenki az ágy körül tere-ferél, játszik. Lassan észhez térek, kikászálódok az ágyból. Ekkor beindul a mókuskerék, amelyből estig nincs kiszállás.
Bevetjük az ágyat, ruhát osztok, kócos hajat gubancolok. Közben figyelem, hogy a pizsamák is a helyükre kerültek-e.
Majd a konyhába indulok, főzöm a kakaót, tejeskávét, teát, mikor mit, ezek nélkül nem teljes a reggeli. Közben azon agyalok, hogy mit ettünk előző napokban, fontos, hogy változatos legyen a gyermekek táplálkozása. Ha van elég tojás, lehet, hogy egy gyors tojásrántotta kerül az asztalra, de lehet, hogy egy zsíros kenyér. Mi van a hűtőben? Ó, a mama hozott egy kis paprikát, akkor gyorsan megmosom, hiszen kell a zöldség, meg amúgy sem szeretném, ha a tönkre menne eme gazdag vitaminforrás. Az étkezés nem zajmenetes, sok minden probléma jelentkezhet. Így a gyermekeim fizikai szükségleteinek kielégítése mellett, beszélgetek, nevelek, rendre utasítok. (Imola és Boglárka egymás mellett ülnek, szűk a hely, így mindig van hatalmi harc) A reggeli befejeztével a kézmosás sem maradhat el. Hát persze, náthás időszak van, így elő a kanál (ja, az elfogyott, gyorsan mosnom kell egyet) és a szirup, senki sem maradhat le a C vitaminról sem.
Első felvonás véget ért, a gyerekek elvonulnak játszani, én pedig agyalok, hogy mit is főzzek, mi volt már régen, mihez van meg az alapanyag. Előkerül a fagyasztóból a meggy, lesz belőle egy kis leves. Gyorsan felteszem (tenném, ha a fazekak nem volnának foglaltak, ezért gyorsan kiürítek, kimosok egyet), a mosogatáshoz készülve gyorsan elpakolom a száraz edényeket. Tegnapról van egy kis maradék krumplipüré, elég lesz egy kis sült virslit készítenem hozzá, így legalább a másodikkal nem kell bajlódnom. Míg fő a leves, mosogatok. Ez a legjobb idő erre. Ekkor villan az agyamba, hogy még el sem csendesedtem, az Ige mellett nem töltekeztem. Félreteszem a feladataim, próbálok elcsendesedni. Közben egyik gyermek jön, hogy rajzoljak neki egy bálnát, a másiknak feneket kellene törölni, a harmadik meg furulyát szeretne tanulni, csak mutassam meg neki az egyik éneket. Ekkor értem meg igazán a reggeli csend fontosságát és a csendes kamra jelentőségét. Imádság után gyorsan behabarom a levest, kisütöm a virslit, majd beteszek egy adag ruhát mosni. Az ebéddel végeztem, de most lendülök csak bele igazán a takarításba, amelyre minden szombaton sort kell kerítenem. A mosogatás kész, de ezután jön a törölgetés, seprés, felmosás. Ja, a mikro már nagyon rászorul egy alapos takarításra és a hűtőben is kiborult valami. Lassan végzek, jöhet a fürdőszoba. Ezt a területet kedvelem a legkevésbé. Mivel kazánházként is üzemel, minden csupa fekete por egy hét után (a lignit nagy "előnye"), alapos törölgetést igényel. A szárítótól leszedem a tiszta ruhát, gyorsan összehajtogatom, majd a helyére pakolom. Míg a fürdőszobát rendezem, a gyermekeket próbálom beizzítani egy kis segítségre. Persze lassabban haladok, hiszen sokszor kell szólni, segíteni kell, eszközt biztosítani, de a rendre nevelés mindennél fontosabb! :) Ezt szem előtt tartva sikerül összepakolnunk (én lassan felmosok és végzek a mellékhelységgel) Alakul a szobákban a rend.
Persze, ha egyedül vagyok, akkor így télvíz idején még a tüzelésre is ügyelek, etetem a kecskét, ha nincs bent tüzelő, hozok. De ma legyünk boldogok, itthon van édesapa.
Portörlés után ki egyik, ki másik szobát porszívózza fel, vagy éppen a folyosót mossa. Egy kicsit elszaladt az idő, mindenki gyomra jelzi, hogy itt az ebédidő, ezért gyorsan asztalhoz ülünk. (Itt már ki sem térek a részletekre, hogy kinek kellett a ruháját letörölni, mert kiborult rá a leves, vagy kezet mosni, vagy rábeszélni, hogy egye meg mindazt, ami a tányérjában van, mert ez örök harc, mégha nem is beszélünk róla) Jöhet a mesenézés! (Mármint a gyerekeknek) Ja nem, mert előbb meg kell csinálni a házi feladatot. Elő a táska, de hol is a táska, a tolltartó sincs meg, a hegyes ceruzákról nem is beszélve. Végre minden készen áll, hol egyiknek, hol másiknak magyarázok, közben a legkisebbnek is csinálok "házi feladatot", hiszen igényli, ő sem maradhat ki. A lecke elkészül, a ceruzák hegyét leellenőrizzük, az órarend szerint bepakolunk, friss tornaruha és törölköző kerül a táskába. (A hegedűgyakorlást másnapra halasztjuk.) Végre, jöhet a mese. "Anya, nekem ezt írd be, anyaaaa, nem működik a program, nekem a másik gép kell,..." Már kezdek örülni, hogy jön egy kis nyugi (lehet, hogy ledőlök egy kicsit, ha éppen nem most csengetnek rám), vagy csendben folytatom a házi munkát. Figyelem az időt, hiszen ez sem mindegy, hogy a gyermek mennyi időt tölt a gép előtt! A takarítás a végére ért, gyorsan kiveszem a gépből a ruhát, a mosás már régen lejárt, kiteregetek. A csendet kihasználom egy kis varrásra vagy egyéb kézműveskedésre. A meseidő véget ért, jön egy kis harc, hogy minden gép ki legyen kapcsolva. Egy kis játék még belefér, majd a vacsora, a fürdés következik (szombat van, így hajmosás, körömvágás sem maradhat el). Fürdetés közben is próbálgatjuk az önállóságot. Segítek, magyarázok, hogy a hajmosás, körömvágás, törölközés, öltözködés minél gördülékenyebben menjen (és lehetőleg önállóan, Imolát leszámítva, neki még sok mindenben segítek). Lassan az utolsó fogacska is tiszta lesz, így gyülekezünk a gyerekszobában. (Jaj, az esti szirupot elfelejtettem, gyorsan pótoljuk) Előkerül a pontozótábla, átbeszéljük, ki mennyi pontot érdemel, áhítatot tartunk (persze, ezt nem jelentem ki, csak úgy olvasunk, imádkozunk, és mindenki nagyon szereti és igényli), majd jöhet a személyre szabott könyvválasztás. Ezután kerül megrendezésre az esti fektetés c. előadás (finale). Ez egy hosszabb színjáték, amelyben mikor milyen sorrendben kerül megrendezésre a "szomjas vagyok", "nekem pisilni kell", "kérlek simogassál", az élet nagy kérdéseinek megválaszolása, egy kis hancúrozás, nyüzsi részletek. Lassan mindenkire sor kerül a simogatásban, elcsendesedik a csapat. Ekkor jöhet a másnapi bibliaórára való készülés, vagy egy kis gépezés (e-mailek, fb), vagy esetleg nagy ritkán egy jó film, majd elérkezik a pihenés. Másnap pedig minden kezdődik előről.
Valahogy így telik egy szombat, vagy hasonlóan, vagy egészen másképpen. Hiszen ilyenkor a legalkalmasabb az idő egy kis kimozdulásra, utazásra, vásárlásra. Olyankor borul minden. A hosszú monológ még így sem elég részletes, akinek pedig még több gyermeke van, annak még szaporodnak a teendői.
Néha olyan sok minden fér bele egy napba, hogy úgy érzem, hogy csoda, hogy még egyben vagyok.
Édesanyák, ezek után mondja valaki, hogy "én ma nem csináltam semmit"!
Krónikák 2. könyve 15:7
Szombat reggel van, így nem kelek korán. Én nem, de a gyerekek belső órája csörög, így 8 óra után mindenki az ágy körül tere-ferél, játszik. Lassan észhez térek, kikászálódok az ágyból. Ekkor beindul a mókuskerék, amelyből estig nincs kiszállás.
Bevetjük az ágyat, ruhát osztok, kócos hajat gubancolok. Közben figyelem, hogy a pizsamák is a helyükre kerültek-e.
Majd a konyhába indulok, főzöm a kakaót, tejeskávét, teát, mikor mit, ezek nélkül nem teljes a reggeli. Közben azon agyalok, hogy mit ettünk előző napokban, fontos, hogy változatos legyen a gyermekek táplálkozása. Ha van elég tojás, lehet, hogy egy gyors tojásrántotta kerül az asztalra, de lehet, hogy egy zsíros kenyér. Mi van a hűtőben? Ó, a mama hozott egy kis paprikát, akkor gyorsan megmosom, hiszen kell a zöldség, meg amúgy sem szeretném, ha a tönkre menne eme gazdag vitaminforrás. Az étkezés nem zajmenetes, sok minden probléma jelentkezhet. Így a gyermekeim fizikai szükségleteinek kielégítése mellett, beszélgetek, nevelek, rendre utasítok. (Imola és Boglárka egymás mellett ülnek, szűk a hely, így mindig van hatalmi harc) A reggeli befejeztével a kézmosás sem maradhat el. Hát persze, náthás időszak van, így elő a kanál (ja, az elfogyott, gyorsan mosnom kell egyet) és a szirup, senki sem maradhat le a C vitaminról sem.
Első felvonás véget ért, a gyerekek elvonulnak játszani, én pedig agyalok, hogy mit is főzzek, mi volt már régen, mihez van meg az alapanyag. Előkerül a fagyasztóból a meggy, lesz belőle egy kis leves. Gyorsan felteszem (tenném, ha a fazekak nem volnának foglaltak, ezért gyorsan kiürítek, kimosok egyet), a mosogatáshoz készülve gyorsan elpakolom a száraz edényeket. Tegnapról van egy kis maradék krumplipüré, elég lesz egy kis sült virslit készítenem hozzá, így legalább a másodikkal nem kell bajlódnom. Míg fő a leves, mosogatok. Ez a legjobb idő erre. Ekkor villan az agyamba, hogy még el sem csendesedtem, az Ige mellett nem töltekeztem. Félreteszem a feladataim, próbálok elcsendesedni. Közben egyik gyermek jön, hogy rajzoljak neki egy bálnát, a másiknak feneket kellene törölni, a harmadik meg furulyát szeretne tanulni, csak mutassam meg neki az egyik éneket. Ekkor értem meg igazán a reggeli csend fontosságát és a csendes kamra jelentőségét. Imádság után gyorsan behabarom a levest, kisütöm a virslit, majd beteszek egy adag ruhát mosni. Az ebéddel végeztem, de most lendülök csak bele igazán a takarításba, amelyre minden szombaton sort kell kerítenem. A mosogatás kész, de ezután jön a törölgetés, seprés, felmosás. Ja, a mikro már nagyon rászorul egy alapos takarításra és a hűtőben is kiborult valami. Lassan végzek, jöhet a fürdőszoba. Ezt a területet kedvelem a legkevésbé. Mivel kazánházként is üzemel, minden csupa fekete por egy hét után (a lignit nagy "előnye"), alapos törölgetést igényel. A szárítótól leszedem a tiszta ruhát, gyorsan összehajtogatom, majd a helyére pakolom. Míg a fürdőszobát rendezem, a gyermekeket próbálom beizzítani egy kis segítségre. Persze lassabban haladok, hiszen sokszor kell szólni, segíteni kell, eszközt biztosítani, de a rendre nevelés mindennél fontosabb! :) Ezt szem előtt tartva sikerül összepakolnunk (én lassan felmosok és végzek a mellékhelységgel) Alakul a szobákban a rend.
Persze, ha egyedül vagyok, akkor így télvíz idején még a tüzelésre is ügyelek, etetem a kecskét, ha nincs bent tüzelő, hozok. De ma legyünk boldogok, itthon van édesapa.
Portörlés után ki egyik, ki másik szobát porszívózza fel, vagy éppen a folyosót mossa. Egy kicsit elszaladt az idő, mindenki gyomra jelzi, hogy itt az ebédidő, ezért gyorsan asztalhoz ülünk. (Itt már ki sem térek a részletekre, hogy kinek kellett a ruháját letörölni, mert kiborult rá a leves, vagy kezet mosni, vagy rábeszélni, hogy egye meg mindazt, ami a tányérjában van, mert ez örök harc, mégha nem is beszélünk róla) Jöhet a mesenézés! (Mármint a gyerekeknek) Ja nem, mert előbb meg kell csinálni a házi feladatot. Elő a táska, de hol is a táska, a tolltartó sincs meg, a hegyes ceruzákról nem is beszélve. Végre minden készen áll, hol egyiknek, hol másiknak magyarázok, közben a legkisebbnek is csinálok "házi feladatot", hiszen igényli, ő sem maradhat ki. A lecke elkészül, a ceruzák hegyét leellenőrizzük, az órarend szerint bepakolunk, friss tornaruha és törölköző kerül a táskába. (A hegedűgyakorlást másnapra halasztjuk.) Végre, jöhet a mese. "Anya, nekem ezt írd be, anyaaaa, nem működik a program, nekem a másik gép kell,..." Már kezdek örülni, hogy jön egy kis nyugi (lehet, hogy ledőlök egy kicsit, ha éppen nem most csengetnek rám), vagy csendben folytatom a házi munkát. Figyelem az időt, hiszen ez sem mindegy, hogy a gyermek mennyi időt tölt a gép előtt! A takarítás a végére ért, gyorsan kiveszem a gépből a ruhát, a mosás már régen lejárt, kiteregetek. A csendet kihasználom egy kis varrásra vagy egyéb kézműveskedésre. A meseidő véget ért, jön egy kis harc, hogy minden gép ki legyen kapcsolva. Egy kis játék még belefér, majd a vacsora, a fürdés következik (szombat van, így hajmosás, körömvágás sem maradhat el). Fürdetés közben is próbálgatjuk az önállóságot. Segítek, magyarázok, hogy a hajmosás, körömvágás, törölközés, öltözködés minél gördülékenyebben menjen (és lehetőleg önállóan, Imolát leszámítva, neki még sok mindenben segítek). Lassan az utolsó fogacska is tiszta lesz, így gyülekezünk a gyerekszobában. (Jaj, az esti szirupot elfelejtettem, gyorsan pótoljuk) Előkerül a pontozótábla, átbeszéljük, ki mennyi pontot érdemel, áhítatot tartunk (persze, ezt nem jelentem ki, csak úgy olvasunk, imádkozunk, és mindenki nagyon szereti és igényli), majd jöhet a személyre szabott könyvválasztás. Ezután kerül megrendezésre az esti fektetés c. előadás (finale). Ez egy hosszabb színjáték, amelyben mikor milyen sorrendben kerül megrendezésre a "szomjas vagyok", "nekem pisilni kell", "kérlek simogassál", az élet nagy kérdéseinek megválaszolása, egy kis hancúrozás, nyüzsi részletek. Lassan mindenkire sor kerül a simogatásban, elcsendesedik a csapat. Ekkor jöhet a másnapi bibliaórára való készülés, vagy egy kis gépezés (e-mailek, fb), vagy esetleg nagy ritkán egy jó film, majd elérkezik a pihenés. Másnap pedig minden kezdődik előről.
Valahogy így telik egy szombat, vagy hasonlóan, vagy egészen másképpen. Hiszen ilyenkor a legalkalmasabb az idő egy kis kimozdulásra, utazásra, vásárlásra. Olyankor borul minden. A hosszú monológ még így sem elég részletes, akinek pedig még több gyermeke van, annak még szaporodnak a teendői.
Néha olyan sok minden fér bele egy napba, hogy úgy érzem, hogy csoda, hogy még egyben vagyok.
Édesanyák, ezek után mondja valaki, hogy "én ma nem csináltam semmit"!
Krónikák 2. könyve 15:7
"Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el,
mert tetteiteknek meglesz a jutalma!"
2016. december 17., szombat
Tanítsuk őket!
Az utóbbi időben nagyon fontossá vált a számomra, hogy szülői
kötelességünk a gyermekeinket felkészíteni a gyakorlati életre. Nincs
olyan indok, amely felmentene bennünket ez alól. Hallottam ilyeneket:
"Inkább nem bízom rá, mert csak nagyobb kár lenne. Lassít a készülésben.
Én sokat dolgoztam, neki ne kelljen. Túl beteges, gyenge szegény, amúgy
is analfabéta a gyakorlati dolgokhoz. Soha sem érdekelte,... Rábízni,
ááá dehogy, inkább egy könyvet venne a kezébe, mint a fakanalat."
Biztos, hogy ezek is ütős érvek, de mi lesz később? Anyuci most mindent megcsinál, de mi lesz a gyermekkel, ha felnő? Mindent mással csináltat meg, mindenért pénzt ad ki, hazaviszi kimosatni a ruháit, jól nősül, ...?
Egy nagyon közeli példa hívta fel a figyelmemet arra, hogy mi szülők vagyunk számon kérhetőek gyermekeink életképtelenségéért.
Nemrég bosszankodott egy idős édesapa a fia miatt, hogy mennyire idétlen. Nem tud rendesen begyújtani, fát vágni, de még a csavarhúzó sem áll jól a kezében. Persze, persze, gyermekként sokszor beteges volt, meg amúgy sem érdekelte semmi műszaki dolog.
Igen, nem is volt rá sokáig szüksége, mert megcsinálta más helyette. De a szükség egyszer közbeszólt. Magára maradt sok kipróbálatlan dologgal, apai tanács és minta nélkül. És az édesapa csak ingatja a fejét, hogy ez a gyermek semmihez sem ért.
Kedves édesapák, honnan tanulják meg a fiúk a favágást, a begyújtást, a kertészkedést, az állattartást, a csavarhúzó használatát,... ha nem tőletek?
De nem kevesebb a felelősségünk nekünk, édesanyáknak sem! A lányaink tőlünk tanulhatják meg a sütés- főzést, a takarítás fortélyait, a praktikus mosást, kézműveskedést, varrást, vasalást,...
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekeink minél hamarabb sajátítsák el a praktikus, hétköznapi teendőket. Önálló evés, öltözködés, pakolás, mosogatás, gépek használata, körömvágás, cipőfűzés, gyufahasználat, fűrészelés, kecskefejés,...
Legyen szó bármiről, adjunk mintát, mutassuk meg, legyünk ott, gyakoroljuk közösen, adjuk át, engedjük önállóan használni, csinálni!
(Természetesen egészséges gyermekekről beszélek!)
Budai Evódiának olvastam egy nagyon egyszerű, követhető útmutatását az önállóság fokozatairól. Itt olvashatsz róla.
Sok erőt és kitartást kívánok minden kedves szülőnek, hiszen a gyermek önállóságáért mi vagyunk a felelősek! (Nem a pedagógus, és ne bízzuk az életre sem, mert az kemény nevelőiskola)
Biztos, hogy ezek is ütős érvek, de mi lesz később? Anyuci most mindent megcsinál, de mi lesz a gyermekkel, ha felnő? Mindent mással csináltat meg, mindenért pénzt ad ki, hazaviszi kimosatni a ruháit, jól nősül, ...?
Egy nagyon közeli példa hívta fel a figyelmemet arra, hogy mi szülők vagyunk számon kérhetőek gyermekeink életképtelenségéért.
Nemrég bosszankodott egy idős édesapa a fia miatt, hogy mennyire idétlen. Nem tud rendesen begyújtani, fát vágni, de még a csavarhúzó sem áll jól a kezében. Persze, persze, gyermekként sokszor beteges volt, meg amúgy sem érdekelte semmi műszaki dolog.
Igen, nem is volt rá sokáig szüksége, mert megcsinálta más helyette. De a szükség egyszer közbeszólt. Magára maradt sok kipróbálatlan dologgal, apai tanács és minta nélkül. És az édesapa csak ingatja a fejét, hogy ez a gyermek semmihez sem ért.
Kedves édesapák, honnan tanulják meg a fiúk a favágást, a begyújtást, a kertészkedést, az állattartást, a csavarhúzó használatát,... ha nem tőletek?
De nem kevesebb a felelősségünk nekünk, édesanyáknak sem! A lányaink tőlünk tanulhatják meg a sütés- főzést, a takarítás fortélyait, a praktikus mosást, kézműveskedést, varrást, vasalást,...
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekeink minél hamarabb sajátítsák el a praktikus, hétköznapi teendőket. Önálló evés, öltözködés, pakolás, mosogatás, gépek használata, körömvágás, cipőfűzés, gyufahasználat, fűrészelés, kecskefejés,...
Legyen szó bármiről, adjunk mintát, mutassuk meg, legyünk ott, gyakoroljuk közösen, adjuk át, engedjük önállóan használni, csinálni!
(Természetesen egészséges gyermekekről beszélek!)
Budai Evódiának olvastam egy nagyon egyszerű, követhető útmutatását az önállóság fokozatairól. Itt olvashatsz róla.
Sok erőt és kitartást kívánok minden kedves szülőnek, hiszen a gyermek önállóságáért mi vagyunk a felelősek! (Nem a pedagógus, és ne bízzuk az életre sem, mert az kemény nevelőiskola)
2016. november 15., kedd
Ötletek ajándékozásra
Adventi naptár
Az adventi csomagok kibontását októberben kezdtük el. Minden hétre jut 2-2 csomag, esetleg 3. A naptárban bejelöltem azokat a napokat, amikor a csomag esedékes.
Milyen dolgok kerültek a csomagokba?
Idén 2-2 könyv részleteit lehet kigyűjteni (1 könyv 4 részletre lett szétosztva), kirándulások, látogatások, közös hamburgerkészítés, sütizés, teázás gyertyafény mellett, forrócsoki, muffin és mézes sütés, édesapa születésnapjára készülődés és természetesen csemege (lehetőleg egészséges formában:)
Ahogy készülődtem az ajándéközönre (varrogatok, festegetek), arra gondoltam, milyen jó lenne szétosztani ezt a sok kedvességet az év egyéb, szürke hónapjaira is. Ez természetesen csak rajtunk áll! Lehetünk kreatívak az év többi napján is.
2016. november 12., szombat
Egy különleges lehetőség-Kalotaszentkirály
 |
| Királyhágónál még felhőben |
Csodálatos őszi erdő, gyönyörű hegyoldalak szegélyezték az utunkat.
Kalotaszentkirályon megnéztük a templomot, majd ízlelgettük a csipkeízt. (A csipkebogyót nevezik a helyiek csipkének.) Éppen a csipkefesztivál ideje volt, így egy nevezetes ünnep résztvevői lehettünk. Megfigyelhettük, hogy hogyan készül a lekvár, kóstolgathattuk is, szomjunkat pedig csipketeával olthattuk. Jó érzés töltött el, hogy gyermekeink nem csak hírből és a fesztiválokról ismerhetik a lekvárfőzés fortélyait, hanem otthonról is. Az üst, a nagy fakanál és egyebek nálunk sem ismeretlenek.
Néhány órás nézelődés után ismét buszba szálltunk, hogy megnézzünk egy csodálatos vízesést. A Havasrekettyei-vízesésért meg kellett dolgoznunk. A gyermekeink, anyjukat is megszégyenítő módon, lendületesen haladtak a cél felé. Visszafele már Máté megadta magát, ezért édesapának kellett őt is (Imola mellett) a nyakába vennie. Így sikerült belátható időn belül utolérni a csoportot, és felszállni a buszra, ahol sajgó lábainkat végre megpihentethettük. (12 km volt mögöttünk) A hazavezető út szunyókálósan (Imolának egy kicsit nyűgösen) telt.
 |
| Kalotaszentkirály- díszes homlokzat |
 |
| Kalotaszentkirály-népviselet |
 |
| A "vásári" birka, akivel lehetett fényképezkedni is |
 |
| Havasrekettyei-vízesés |
 |
| Erőltetett menet-utunknak ilyen része és oldala is mindig van |
 |
| Apabusz (ha már a lábbusz megadja magát) |
Szösszenet
Mi édesanyák mennyire ismerjük ezt a jelenetet, amely alkalomadtán lejátszódik az asztal mellett, amelyet nagy szeretettel terítettünk meg! Gyermekeink a tápláló étel mellett is válogatnak.
A mi mennyei Atyánk is milyen nagy gonddal készít el mindet a számunkra, mégis milyen sokszor eltoljuk magunktól és elégedetlenkedünk: én másképp képzeltem, de ne most, miért éppen én, miért itt, miért vele?...
Szeretném megtanulni, hogy minden élethelyzetben tudjak hálás lenni, hiszen ez csupán az én és környezetem javára van.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)