Az utóbbi időben nagyon fontossá vált a számomra, hogy szülői
kötelességünk a gyermekeinket felkészíteni a gyakorlati életre. Nincs
olyan indok, amely felmentene bennünket ez alól. Hallottam ilyeneket:
"Inkább nem bízom rá, mert csak nagyobb kár lenne. Lassít a készülésben.
Én sokat dolgoztam, neki ne kelljen. Túl beteges, gyenge szegény, amúgy
is analfabéta a gyakorlati dolgokhoz. Soha sem érdekelte,... Rábízni,
ááá dehogy, inkább egy könyvet venne a kezébe, mint a fakanalat."
Biztos,
hogy ezek is ütős érvek, de mi lesz később? Anyuci most mindent
megcsinál, de mi lesz a gyermekkel, ha felnő? Mindent mással csináltat
meg, mindenért pénzt ad ki, hazaviszi kimosatni a ruháit, jól nősül,
...?
Egy nagyon közeli példa hívta fel a figyelmemet arra, hogy mi szülők vagyunk számon kérhetőek gyermekeink életképtelenségéért.
Nemrég
bosszankodott egy idős édesapa a fia miatt, hogy mennyire idétlen. Nem
tud rendesen begyújtani, fát vágni, de még a csavarhúzó sem áll jól a
kezében. Persze, persze, gyermekként sokszor beteges volt, meg amúgy sem
érdekelte semmi műszaki dolog.
Igen, nem is volt rá sokáig
szüksége, mert megcsinálta más helyette. De a szükség egyszer
közbeszólt. Magára maradt sok kipróbálatlan dologgal, apai tanács és
minta nélkül. És az édesapa csak ingatja a fejét, hogy ez a gyermek
semmihez sem ért.
Kedves édesapák, honnan tanulják meg a fiúk a
favágást, a begyújtást, a kertészkedést, az állattartást, a csavarhúzó
használatát,... ha nem tőletek?
De nem kevesebb a felelősségünk
nekünk, édesanyáknak sem! A lányaink tőlünk tanulhatják meg a sütés-
főzést, a takarítás fortélyait, a praktikus mosást, kézműveskedést,
varrást, vasalást,...
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekeink
minél hamarabb sajátítsák el a praktikus, hétköznapi teendőket. Önálló
evés, öltözködés, pakolás, mosogatás, gépek használata, körömvágás,
cipőfűzés, gyufahasználat, fűrészelés, kecskefejés,...
Legyen szó
bármiről, adjunk mintát, mutassuk meg, legyünk ott, gyakoroljuk közösen,
adjuk át, engedjük önállóan használni, csinálni!
(Természetesen egészséges gyermekekről beszélek!)
Budai Evódiának olvastam egy nagyon egyszerű, követhető útmutatását az önállóság fokozatairól. Itt olvashatsz róla.
Sok
erőt és kitartást kívánok minden kedves szülőnek, hiszen a gyermek
önállóságáért mi vagyunk a felelősek! (Nem a pedagógus, és ne bízzuk az
életre sem, mert az kemény nevelőiskola)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése