Egy konkrét esemény késztetett ennek a posztnak a megírására.
Leánykánknak a minap az óvodában szegezte neki a csoporttárs öltözködés
közben: "Rajtad minden olyan csúnya!" (A ruhájára célzott)
Megdöbbenéssel hallgattam a leánykánk beszámolóját. Hogyan mondhat ilyet
egy 4 éves? A következő gondolatom pedig az volt, hogy egy gyermek
önmagától nem mond ilyet. Amit lát, hall az tükröződik vissza a
megjegyzéseiben. A külső. Csak a ruha, a megjelenés. Ez kevés. Ha csak
ez a fontos, akkor nagyon szegény az emberi lélek. Mindez olyan törékeny
és mulandó.
A gyermekeinken nem azért nincs a legdivatosabb ruha,
mert nem tudnánk megvenni nekik, hanem mert az értékrendjüket formáljuk
azzal, hogy nem adjuk oda magunkat az állandóan változó
divathóbortoknak, nem engedjük, hogy ide-oda rángassanak bennünket
divatdiktátorok, bekebelezve a pénztárcánkat, időnket, értékrendünket.
Mellesleg sokszor ízléstelen, harmóniát nélkülöző.
Éppen
olvassuk a Kotró Matyi történeteit, és olyan szépen adja vissza az
üzenet a következő igeverset: "Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van,
de az Úr azt nézi, ami a szívben van."
Leánykánknak csak annyit
tudtam válaszul közölni: Mondd meg, ha még egyszer hasonlókat hallasz:
"Hiába a szép ruha, ha a szíved nem kedves."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése