A fejlesztő foglalkozások végén mindig küldök haza feladatot. A célom több szempontú:
1. Szeretném a szülőket bevonni egy közös alkotói tevékenységbe, ahol a gyermek fejlődése a cél. Mindketten a gyermekekért vagyunk.
2. A felelősséget nem szeretném a szülő válláról átvenni a gyermek fejlesztését illetően. Nem csak a pedagógus feladata a gyermek oktatása. Minél kisebb a gyermek, a szülőnek annál nagyobb a felelőssége, feladata e téren.
3. A közös munka során ismeri meg a szülő a gyermek képességeit, erősségeit és lemaradásait.
4. Szeretnék ötletekkel szolgálni, hogyan lehet egyszerűen gyermekeinket tanítani az alapvető ismeretekre. Otthon, sokszor minimális eszközszükséglettel, segíthetjük a gyermekeink fejlődését.
5. Az otthoni gyakorlók irányítják a szülőt a fontos, elsajátítandó ismeretekre. Iránymutatást kapnak, hogy milyen ismeretekkel kell gyarapítaniuk a kis utódokat.
Nagyon szeretném kérni a szülőket, hogy tegyék félre az okoseszközöket, tabletet, laptopot, televíziót a gyermekek fejlődése érdekében. Tudom, tudom, hogy nagy harc. Én is benne vagyok. De ezek az eszközök gátlásként hatnak a gyermek valós ismereteinek növekedésére.
Egy autóban utazunk (szülő-pedagógus), egy a cél (a gyermek fejlődése),
még ha nem is látjuk pontosan a végét és hogy mi vár ránk az úton. (Bárna-ősz)
Minden nap van matek óra. Értem. Fontos. Számolás életünk alapja. (Legalábbis azt hisszük.)
Minden nap van magyar óra. Értem. Fontos. Enélkül nem lehet boldogulni. Mivel ilyen fontos, ezért a tesi helyett, a szabad foglalkozás idején és felzárkóztatón is számolunk és szöveget értelmezünk. Mármint a gyermekeink. A továbbtanulás szempontjából fontosabb a sok szöveg elolvasása, értelmezése, mint a friss levegő, mozgás, szabadjáték. Igen, a továbbtanulás szempontjából.
De mikor lesz szempont a gyermek is? Az egészsége, lelki jó közérzete?
Én nem hiszek az ezer megoldott példában. Egyszer értse meg, de feltétlenül érte meg az összeadás lényegét. Aztán kapjon megerősítést jó néhány feladattal. De nincs szükség ezer példafeladatra. Egyetértek, hiszen én is ebben dolgozok, hogy akinek képességbeli elmaradásai vannak, annak többet kell gyakorolnia. Több oldalról meg kell közelíteni. Tevékenységbe kell ágyazni. Ez az, amit nagyon hiányolok. Egy tálentumos gyermek azonnal megragadja a tört lényegét. De, aki kevesebbet tud ebből befogni, annak át kell ültetni a gyakorlatba a tanultakat. Valahogy erre meg nincs idő. Pedig a gyermekeink 8 órát ülnek a padban. És ez szó szerint értendő. Ülnek és írnak.
Ha már iskolában kell lenni 16 óráig, akkor legyen idő mérőszalaggal körbemérni az iskola kerületét. Ha már nem mehetnek haza, akkor legyen idő eljátszani az olvasottakat. Ha kötelező az iskolaotthon, akkor legyen idő játékra, ujjtornára, logikai készletre. Nem a mennyiség, a tudás minősége számít. Nem kell minden feladatot kitölteni a munkafüzetben, minden érdekességet elolvasni. (Ha érdekes, akkor a diákok úgy is azt részesítik előnyben. Hamarabb elolvassák, mint a tananyagot. Ha meg nem érdekes, felesleges információ.)
Döbbenetes a számomra, hogy akikkel foglalkozok mennyire nem értik a tanultakat. Szeretném, ha ezen tudnánk változtatni. A gyakorlatba átültetett ismeret az igazi tudás.
Madártávlat-kellő magasságból talán jobban összeáll a kép, kitűnik a lényeg
Egy édesanyával beszélgettem ovis gyermeke ügyében. Éppen a Pedagógiai Szakszolgálatnál jártak gyermekük elmaradó fejlődése miatt. Azért hajtott a kíváncsiság, hogy mi hozta őket ide, hiszen az éveleji szűrésen nekem volt szerencsén felmérni a legénykét, és kiemelkedően jó teljesítményt mutatott a teszt. Ez nagy meglepődést váltott ki az óvodapedagógusból, aki úgy adta át a gyermeket, hogy "ez nem tud semmit, nem beszél, nem kapcsolódik be a csoportos tevékenységekbe, felmérhetetlen a tudása." Hálás voltam, hogy megtaláltam a kulcsot a gyermekhez, és nekem megnyílt és engedett betekintést rejtett világába, mélyben rejtőző tudásába. Ilyen kellemes tapasztalatom még nem volt.
De mi is volt a probléma? Először is, hogy a gyermek nem szeret ceruzát venni a kezébe, minden ehhez kapcsolódó tevékenységből kivonja magát. Ez tényleg probléma egy iskolába készülő gyermeknél. Vagy ez nem kizáró tényező? Az iskolarendszerünk szemszögéből ez egy megbocsáthatatlan hiányosság. Hiszen az írás alapja a helyes ceruzafogás, jó grafomotoros (írásmozgás) képesség.
Két évvel ezelőtt dőlt meg az a tézisem, hogy a jó finommotorikájú gyermek szépíró is lesz. Ezt az elképzelésemet leánykám zúzta szét. Jó kézügyességgel megáldott, kreatív teremtés, aki néhány éves kora óta mindent vág, ragaszt és firkál. A vágás nyomást fellelhettem a függönyön, de az ágynemű lyukas textíliáján is. A kis nevét pedig belevéste minden könyvbe, párnahuzatra és a testvérek kártyajátékára is. Kiskorától sütötte velem a mézest, keverte a muffint,... Gondoltam, az írás meg se fog kottyanni neki. DE, egy kicsit megviselte. Talán nem is őt, mint inkább pedagógusait és édesanyját. Görbe betűi sehogy sem akartak szépen sorba állni. Kiradíroztam háromszor is, de a rakoncátlan betűknek eszük ágában sem volt kihúzni magukat, dőltek jobbra, feküdtek balra.
Ennek ellenére jól hallja a szóhatárokat, a szavakat alkotó hangokat pontosan felismeri, és elfogadhatóan le is írja.
Nem ír szépen. Ééés? Összedőlt a világ? Nem. Szépen halad a megfelelő kerékvágásban (mármint a gyermek világa).
Ma a helyesírás fontossága ütött szöget a fejembe. Vajon ezen múlik a jövőnk, sikeres boldogulásunk? Talán igen, ha magyar tanárok, esetleg könyvlektorok vagy valami ehhez hasonlóak szeretnénk lenni. És mi van, ha engem nem ezek a pályák hoznak lázba?
Mindig küzdöttem a helyesírással gyermekkoromban. A férjem sem volt ezzel másképp. Szegény gyermekeink, vajon mit kaptak kis batyujukba a boldogulásukhoz! Rossz helyesírást. Minden nap szembesülnek vele. Kijavított dolgozataik piros jelrendszerekkel vannak tarkítva. Értem én, egy fogalmazás dolgozatban nyomon követjük a helyesírás alakulását, de a töri dolgozatban ez számít valamit? Persze, hogy számít, megértem kedves kollégáimat, hiszen egy tagolatlan, ékezetek nélkül sorakozó szóegyvelegből, amiből hiányzik jó néhány lényeges betű is, nehéz kihámozni a lényeget. De azért lehet, csak egy kis jóindulat kell.
Lehet, hogy nem minden szó van leírva helyesen, de jó kézügyességgel áldott meg a Teremtő. Ha körbenézek, látom a nappaliban a megvarrt függönyöket, a saját tervezés alapján készült függönykarnisokat, kalaptartót, kabátakasztót. Boldogulunk? Naná. Ennek a helyesírás sem szabhat gátat.
Ne is csüggedjen el egy édesanya sem! Minden gyermekben vannak rejtett képességek, kincsek, csak felszínre kell hozni. Lehet nem az iskola által preferált képességek ezek, de a boldogulásunk útját segítik. Ezt tanultam a mai napon.
F:
Milyen jó, hogy itt a karácsony! Nagyon vártam már!
M:
Én is örülök az ünnepnek, de még inkább annak, hogy együtt
lehetünk.
F:
Ó, mama, miért ezt a terítőt tetted az asztalra? Nem túl
ünnepélyes.
M:
Drágám, nem a terítő mintája a lényeges, hanem hogy itt vagy
mellettem.
F:
Mama, nem lett túl kicsi a karácsonyfánk? A nagyobb fa sokkal
inkább illene ide!
Vehettél
volna rá néhány szebb és csillogóbb díszt is!
M:
Ezek a díszek sokkal kedvesebbek a számomra, a ti kis
mancsaitok alkotása.
F:
Mama, hagyd a díszítést, majd én megcsinálom, nem illenek össze
a színek sehogy sem!
M:
Fontoskám, hiába a színek harmóniája, ha a szívedben nincsen
béke!
F:
Jaj, tudom, de azért inkább hagyd rám, te ehhez nem értesz.
Szeretném látni a testvérkéim ámuló arcát, mikor hazaérkeznek.
Biztosan megdicsérik, hogy milyen szép lett a fa!
M:
Megyek, előkészítem a beiglit. Már begyúrtam a tésztát,
beleteszem a tölteléket és mehet is a sütőbe.
F:
Megint beigli lesz? És diós? Én jobban szeretem a mákosat.
M:
Most csak diónk volt hozzá, így azt teszem bele.
F:
És mama, megvetted nekem a rollert, amit olyan régóta várok?
M:
Kedveském, most nem futotta a rollelre, mert sokan vagytok, és a
sok betegeskedés miatt kevesebb volt a papa jövedelme. Érjétek be
egyszerűbbel is!
F:
Milyen régóta áhítozom utána! Egy vacak rollert sem tudtok
megvenni nekem! Szép kis karácsony! (durcásan kiszalad)
M:
Fontoskám, gyere vissza, hadd mondjak valamit! Fontoskaaa! (kiabál)
Fontoska
visszatér
F:
Mit akarsz mondani? (morgolódik)
M:
Ne felejtsd el, hogy már megkaptuk a legnagyobb és
legértékesebb ajándékot. Maga Jézus hozta el a földre. A
bűneink bocsánatával és a békességgel ajándékozta meg a
világot. Kell ennél több? Enélkül minden terítő, karácsonyfa
és ajándék jelentéktelen. Jézus nélkül az ünnep üres és
fénytelen.
Bennünket is elért a vírus. Az őszi szünet egy arcüreggyulladás kíséretében indult lázzal és szaglásvesztéssel édesapánál. Éppen elutaztunk Bárnára egy hegyi kis faluba, ahol megpihenni és feltöltekezni kívántunk. Ekkor sejtettük már, hogy ez egy hosszabb családi közös együttlét lesz a tervezettnél. Hazautazásunk után jelentkeztünk a háziorvosnál, aki 2 hét kényszerszabadságra rendelt bennünket. De most nem a vírussal járó kellemetlenségekről, vizsgálatokról, félelmekről szeretnék írni, hanem a hálaadásomat szeretném "papírra" vetni.
Hálásak vagyunk:
-hogy a szünetben tört ki rajtunk a kór, így nem fertőztük le a környezetünket,
-együtt lehetett a család,
-a gyerkőcök nyugodtak voltak,
-Máté 4 új könyvet is kiolvashatott ez idő alatt (így végzett a 10 kötetes Rumini sorozattal)
-enyhébb tünetekkel vészelhettük át, a levegőhiányból csak ízelítőt kaptunk (az is elég és ijesztő volt),
-hogy bár anyagi veszteséget okozott (kettőnk 2 heti táppénze), de az Úr kipótolta, kipótolja a hiányt,
-végre sikerült szekrényt vásárolni azokba a szobákba, ahol még nem volt, és volt elegendő időnk összeállítani,
-koncentrálhattam a tanulásra is, beadandókon dolgozhattam,
-a vírus ellenére sem maradt ki a hegyi kiruccanásunk, ahol a természetben elrejtőzve csodálhattuk meg a gyönyörű őszi átalakulást,
-2 hatalmas zsák almát hozhattunk el Bárnáról, amit aztán napokig tisztíthattunk, főzhettünk, reszelhettünk, préselhettünk (sok lekvár, almalé lett mindennek a gyümölcse)
-felértékelődött a munka, a tanulás, a közösség értéke,
-hogy az elején már kaphattunk a vírusból egy kis ízelítőt, így egy kis időre védettek is lehetünk,
-jobban értékelhetjük az illatokat, ízeket,
-Kadosa finom ebédekkel lepett meg bennünket (persze mindezt ízlelés nélkül kellett érzésből beízesítenie),
-hogy nem került ki a piros papír, így nem voltunk megbélyegzettek sem, és nem kellett napi szinten ellenőrzéseknek alávetni magunkat.
Tovább is van, mondjam még?
Hálásak vagyunk, hogy a múlt héten már munkába állhattunk. Dicsőség az Úré!
