Áldott, békességes, Jézust ünneplő karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!
Miért
Karácsony?
Volt
egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy
mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási
ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége
viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite
szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.
Egy
havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a
falusi templom karácsonyi
miséjére készülődtek. Hívták az apát, de ő persze hallani
sem akart arról, hogy elkísérje őket.
„Ez
a történet egy nonszensz,” mondta. „Miért alacsonyítaná le
magát Isten, hogy emberként jöjjön a földre? Teljesen
nevetséges!”
A
feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak.
Kicsit
később felerősödött a szél és a hóesésből hóvihar lett. A
férfi az ablakon kinézve csak vakító fehérséget látott. Leült
a kandalló elé és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet.
Néhány
perc elteltével egy nagy puffanást hallott odakintről. Valami
nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még
egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott
egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze mi adhatta a furcsa
hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat
vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli
hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni útjukat.
Eltévedtek és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék
nélkül. Ijedten csapkodtak szárnyaikkal, körbe-körbe repkedve a
mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár
nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta korábban.
A
férfi megsajnálta az állatokat és segíteni akart rajtuk. Az
istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta.
Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát és
biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta,
odament az istállóhoz és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt és
figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót és
bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul és úgy
tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy
mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára
terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek és
messzebbre húzódtak.
Bement
a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta és egy csíkban
elszórta a bejáratig. Még mindig nem értették meg, mit akar.
Most
már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott és
megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban
megijedtek és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen
az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni,
hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban
lehettek volna.
„Miért
nem követnek engem?” – morfondírozott magában türelmetlenül.
„Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a
vihart?”
Addig
törte a fejét, míg rájött, hogy a madarak soha nem követnének
egy embert. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az
életüket,” mondta ki hangosan.
Ekkor
eszébe jutott valami. Bement az istállóba és kihozta egyik saját
libáját és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor
elengedte, saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenes be a
meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.
A
férfi megállt és hirtelen eszébe ötlöttek néhány perccel
korábban kimondott saját szavai: „Ha én is lúd lennék, meg
tudnám menteni az életüket!” Azután a feleségére és a köztük
korábban lezajlott párbeszédre gondolt. „Miért akarna Isten
olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!” Hirtelen minden világos
lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi emberek vagyunk a vadlibák. Vakon
bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná
tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat és megmentsen.
Rájött, hogy ez a Karácsony értelme.
Ahogy
a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és
nyugodott meg lelke is, miközben ezeket a csodálatos gondolatokat
forgatta fejében. Végre rájött, hogy miről szól a Karácsony és
miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételyei és hitetlensége,
mint a múló vihar, szertefoszlottak egy pillanat alatt. Térdre
esett a friss hóban és elmondta élete első imáját: „Köszönöm
Istenem, hogy emberként eljöttél, hogy kivezess a
viharból!” - Ismeretlen szerzőtől
