Egy édesanyával beszélgettem ovis gyermeke ügyében. Éppen a Pedagógiai Szakszolgálatnál jártak gyermekük elmaradó fejlődése miatt. Azért hajtott a kíváncsiság, hogy mi hozta őket ide, hiszen az éveleji szűrésen nekem volt szerencsén felmérni a legénykét, és kiemelkedően jó teljesítményt mutatott a teszt. Ez nagy meglepődést váltott ki az óvodapedagógusból, aki úgy adta át a gyermeket, hogy "ez nem tud semmit, nem beszél, nem kapcsolódik be a csoportos tevékenységekbe, felmérhetetlen a tudása." Hálás voltam, hogy megtaláltam a kulcsot a gyermekhez, és nekem megnyílt és engedett betekintést rejtett világába, mélyben rejtőző tudásába. Ilyen kellemes tapasztalatom még nem volt.
De mi is volt a probléma? Először is, hogy a gyermek nem szeret ceruzát venni a kezébe, minden ehhez kapcsolódó tevékenységből kivonja magát. Ez tényleg probléma egy iskolába készülő gyermeknél. Vagy ez nem kizáró tényező? Az iskolarendszerünk szemszögéből ez egy megbocsáthatatlan hiányosság. Hiszen az írás alapja a helyes ceruzafogás, jó grafomotoros (írásmozgás) képesség.
Két évvel ezelőtt dőlt meg az a tézisem, hogy a jó finommotorikájú gyermek szépíró is lesz. Ezt az elképzelésemet leánykám zúzta szét. Jó kézügyességgel megáldott, kreatív teremtés, aki néhány éves kora óta mindent vág, ragaszt és firkál. A vágás nyomást fellelhettem a függönyön, de az ágynemű lyukas textíliáján is. A kis nevét pedig belevéste minden könyvbe, párnahuzatra és a testvérek kártyajátékára is. Kiskorától sütötte velem a mézest, keverte a muffint,... Gondoltam, az írás meg se fog kottyanni neki. DE, egy kicsit megviselte. Talán nem is őt, mint inkább pedagógusait és édesanyját. Görbe betűi sehogy sem akartak szépen sorba állni. Kiradíroztam háromszor is, de a rakoncátlan betűknek eszük ágában sem volt kihúzni magukat, dőltek jobbra, feküdtek balra.
Ennek ellenére jól hallja a szóhatárokat, a szavakat alkotó hangokat pontosan felismeri, és elfogadhatóan le is írja.
Nem ír szépen. Ééés? Összedőlt a világ? Nem. Szépen halad a megfelelő kerékvágásban (mármint a gyermek világa).
Ma a helyesírás fontossága ütött szöget a fejembe. Vajon ezen múlik a jövőnk, sikeres boldogulásunk? Talán igen, ha magyar tanárok, esetleg könyvlektorok vagy valami ehhez hasonlóak szeretnénk lenni. És mi van, ha engem nem ezek a pályák hoznak lázba?
Mindig küzdöttem a helyesírással gyermekkoromban. A férjem sem volt ezzel másképp. Szegény gyermekeink, vajon mit kaptak kis batyujukba a boldogulásukhoz! Rossz helyesírást. Minden nap szembesülnek vele. Kijavított dolgozataik piros jelrendszerekkel vannak tarkítva. Értem én, egy fogalmazás dolgozatban nyomon követjük a helyesírás alakulását, de a töri dolgozatban ez számít valamit? Persze, hogy számít, megértem kedves kollégáimat, hiszen egy tagolatlan, ékezetek nélkül sorakozó szóegyvelegből, amiből hiányzik jó néhány lényeges betű is, nehéz kihámozni a lényeget. De azért lehet, csak egy kis jóindulat kell.
Lehet, hogy nem minden szó van leírva helyesen, de jó kézügyességgel áldott meg a Teremtő. Ha körbenézek, látom a nappaliban a megvarrt függönyöket, a saját tervezés alapján készült függönykarnisokat, kalaptartót, kabátakasztót. Boldogulunk? Naná. Ennek a helyesírás sem szabhat gátat.
Ne is csüggedjen el egy édesanya sem! Minden gyermekben vannak rejtett képességek, kincsek, csak felszínre kell hozni. Lehet nem az iskola által preferált képességek ezek, de a boldogulásunk útját segítik. Ezt tanultam a mai napon.
Életre nevelés-készül az almás sütemény
