Csendesnap tanulságai

A tegnapi nap folyamán csendesnapon voltam Debrecenben. Mindannyiunkat érintő témában kaptunk eligazítást, bátorítást: Félelemmel és rettegéssel-Kiút a félelemből
A mottó, igevers: "Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." Máté 10, 31.
Az előadást Reimer Márta tartotta.

Az engem megszólító gondolatokat szeretném közre adni, hogy mások számára is megerősítésül szolgáljon.
Egy idézettel kezdődött: "Az aggodalom legmegdöbbentőbb jellemzője a teljes tehetetlenség. Az aggódás soha nem változtat meg egyetlen dolgot sem, kivéve az aggódó személyiségét." (Linda Dillow)

1. Ige
Máté 14, 22-33. Tanítványok a viharban c. történet alapján volt az igei bátorítás
Jézus a tanítványait hajóba parancsolta. Tudnunk kell, hogy, amikor Jézus elküld valahová, akkor nem hagy magunkra.
Ellenszél támadt a Galileai-tengeren. Az ellenszél kellemetlen, hátramozdító erő. Nem véd meg ezektől az Úr.
Jézus megjelent a háborgó tengeren, az erőt próbáló helyzetben. 5 szó, amely bennünket is biztathat:
"Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"
Ismételgethetjük magunknak, ha nehéz helyzetekbe kerülünk.

2. Mi a félelem és mi a haszna?
Minden emberben van félelemérzés, amely riaszt és gyors cselekvésre késztet. Egészséges, ha valami veszélyt jelez, ami elől menekülni kell. (pl. tűzeset)
De a félelem beteggé tehet, ha ellenségként látjuk vagy ha nem nézünk szembe vele, hanem letagadjuk.

Milyen fokozatai vannak? Mikor válik kórossá?
-bizalmatlanság
-aggódás
-szorongás
-pánikroham
-fóbia

3. Mik az okai a félelmeinknek?
-helytelen istenkép
Mit hiszek Istenről?

- hit-hitetlenség
Elhiszem azt, hogy amit én nem tudok megoldani, azokat Isten képes?

-igeismeret, imádság

-Isten üzenete

-Mi a fontossági sorrendem?
"Keressétek először Isten országát...!

4. Gondolati elakadásaink megvizsgálása
A reakcióink függnek:
-alkat, született természet
- gyermekkori tapasztalatok, élmények
- kívülről jövő, világban jelenlevő félelemforrások (Igen, sokszor gondolok a keresztyénüldözésekre, terrorizmusra)
- konkrét, aktuális élethelyzet (pl. egyre többen betegszenek meg körülöttünk, halnak meg fiatalon)

Ezek alapján alakulnak ki a félelem-megoldási stratégiáink, ezek rögzült minták.

Sok élethazugság ragad meg a fejünkben:
"Senkiben sem bízhatok, mindet magamnak kell megoldanom."
"Az én problémáim senkit sem érdekelnek."
"Mindig támogatásra és bátorításra van szükségem." ...

Sokszor gyermekkorban szerzett tapasztalatok betonozzák le ezeket az életfelfogásokat. Ha egy gyermek félelmeivel nem törődtek, vagy túl aggódósak a szülők. Kényeztetés vagy túlterhelés is lehet oka ezeknek a gondolatoknak.
Szülők! Vigyázzunk, hogy milyen emléknyomokat, tapasztalatokat adunk útravalóul gyermekeinknek. 

Nagyon hálás a szívem a szüleimért, hogy nyugodt légkörben neveltek fel, amely nagyon nagy kihatással van az én életemre, gyermeknevelésemre is. Nem táplálták bennem a félelmeket, nem erősítették, inkább imádkoztak értem. Elengedtek, amikor eljött annak az ideje, szárnypróbálgatásaimat nem törték le szülői aggódásukra hivatkozva. Látom, milyen sok fiatal életét keseríti meg az aggódó szülő. Én arra vágyom, hogy a megfelelő időben, fokozatosan tudjam elengedni a gyermekeim kezét.
Van tapasztalatom abban is, hogy milyen negatív hatással bír, ha valaki állandó félelemkeltő, rémisztő történeteket mesél.
Érdemes megfigyelni már a megfogalmazásainkat! A gyermek fára mászik, erre mi:
"Vigyázz, le ne ess!" vagy
"Nem mászhatsz fel, mert veszélyes, és leeshetsz."
"Ne mássz fel, mert édesapád is egyszer megcsúszott, és eltörte a kezét!"
Ki lehet találni, melyik milyen hatással lesz a gyermekeinkre.
Lehet így is:
"Vigyázz, kapaszkodj erősen!" Én a biztatás híve vagyok, és a biztonságos közlekedés megtanítását helyezem előtérbe. Nekünk egyszerűbb a tiltás, a gyermeknek demotiváló, fejlődésében visszavető tényező.

5. Kiút a félelemből
Jézust behívják a tanítványok a hajóba. Ő jön, csak rajtunk áll, hogy hívjuk-e.
A csodát átélve a tanítványok leborultak, és megvallották: "Valóban Isten Fia vagy!"
Elismerem-e az Úr hatalmát, mindenhatóságát?

(Az aggódásaink mindig ennek a függvényében változnak!!!)

Az aggodalom ellenszere az Istenbe vetett bizalom. Szeretnék bizalomban növekedni, hogy aggodalmaim megfogyatkozzanak.

Betegség áldásai 2.

Bennünket is elértek a vírusok. Legyengítettek, ágyba vetettek. A nehézségek között is sok boldog pillanatot tölthettünk el együtt. Bár sokszor gondoltam, hogy ez az utolsó, aztán még követte újabb és újabb megpróbáltatás. (Jelenleg engem gyötör a köhögés, de tudom, ennek is vége lesz egyszer.)
A hányás-hasmenés egyszerre kapta el a családot, így édesapával az élen együtt lehetett az egész család. Ritka pillanat.
Ahogy erősödött a csapat, úgy lett egyre aktívabb. Sok játék, főzőcske (tudtátok, hogy vízzel sem olyan rossz a puding?), sütögetés, kertészkedés, kinti mozgolódás (motorozás, görkorcsolya), olvasás-számolás, rajzolás váltotta egymást nap mint nap. Két hét szabadságot kaptunk, amit próbáltunk tartalmasan eltölteni. Csodálatosan elteltek a napok, a gyermekek nagy egyetértésben játszottak. Nehéz volt a mai reggelen óvodába indulni. Ez is az életünk része, feladata.

Természetes fejlődés folytatódik:
A gyermekeimnek megmutattam az összeadás-kivonás jelrendszerét, erre másnap 10-es számkörben összeadásokat-kivonásokat írtak maguknak.
Egyik nap rögtönzött diktálás következett, 2-3 betűs szavakat mondtam (só, hó, tó, mi, ház,...), amelyeket papírra kellett vetni. Meglepődtem, hogy milyen ügyesen írták le a kétbetűseket, Boglárkánknak a hárombetűs szavak sem okoztak fennakadást.

Boglárka szépen rendszerezett szavai

Imola sem unatkozott

Máté girbegurba betűi

Soli Deo Gloria! 

Csodás megtapasztalás

Vasárnap leutaztunk Sarkadra, hogy a kivitelezővel tárgyaljunk az építkezés részleteiről. Elhúzódott az idő, invitáltak vacsorára is. Nyolc óra után végre autóban ültünk. Az üzemanyag visszajelző vészesen a legalsó részen járt már. Gondoltuk, hogy útközben pótoljuk a hiányt, vagyis a benzint. Kisebb településeken keresztül vitt az utunk. Sok helyen már régen bezártak a benzinkutak. A motor néha nyekkent egyet, jelezve, hogy már nem bírja sokáig. Imádkoztunk, hogy elérjük Berettyóújfalu benzinkútját. Éppen elértük a körforgalmat, behajtottunk az üzemanyag-állomásra, és ekkor szép csendesen leállt a motor. Az imánk igaz meghallgatásra talált, de csak pillanatokkal később vettük észre, hogy a benzinkút már bezárt:(
Vajon kitől kérhetnénk segítséget? Félreeső helyen észre sem vesznek. Végül a férjem úgy döntött, hogy családostól átnavigálja az autót egy forgalmasabb útszakaszra. Engem a kormány mögé rendelt, ő pedig minden erejét megfeszítve tolta hosszú métereken keresztül a cseppet sem könnyű járgányt. Szép lassan átbicegtünk a körforgalmon, éppen kiértünk, amikor egyszer csak megállt egy kedves, segítőkész úriember, és felajánlotta a segítségét, hogy elvontat bennünket a város másik végében levő non-stop benzinkútig. Nagyon hálásak voltunk a segítségéért. És még boldogabbak, mikor újra teletankolva az autót, száguldozhattunk hazafele.
Minden utunkat imával kezdjük, és jó megtapasztalni, hogy a kellemetlenségek között is velünk van az Úr!

Természetes fejlődés

Gyönyörködöm, a gyermekeink értelme nyílik, feltartóztathatatlanul, nem mintha útjába szeretnénk állni a változásoknak.:)

Amikor a gyermekeink megszülettek, nem is jutott eszünkbe, hogy beleszóljunk a mozgásfejlődésükbe. Egyik napról a másikra megtanultak átfordulni, kúszni, mászni, állni, járni. Csak azt vettük észre, hogy már futnak.
A nyelvfejlődéssel már nem így voltunk. Nem ment a beszéd, ezért sürgettük, magyaráztunk, hiába. Ha az idegrendszer nem akarja, kár minden fáradozásért. Feladtuk, és egyszer csak beszéltek.
Ja, a szobatisztaságról ne is beszéljek!

Az utóbbi időben elgondolkoztam, hogy a többi területen nincs-e ugyanígy belénk programozva a fejlődés? Az otthonovi során nagy hangsúlyt fektettem a mindennapos fejlesztésre. Biztos, hogy ez a legmegfelelőbb út, elmélkedtem sokat magamban.

Aztán leálltam, háttérbe húzódtam, figyeltem. És csoda szemtanúja lehettem. A gyermekeim tanultak, bővültek az ismeretei anélkül is, hogy én nyúztam volna őket.
Minden az órával kezdődött. "Anya, mikor nézhetünk már mesét?"- "Majd ötkor."-"De mikor lesz már öt óra?" Nem bírtam az állandó kérdezősködést, megmutattam az órát: "Ha a kismutató ehhez a számjegyhez ér,..."
Erre beindultak az agykerekek. Elkezdte leszámolni, hozzáadni a számjegyeket, így hamarosan a leánykánk az egész órákat pontosan meg tudta határozni. Ezután jöttek a számjegyek. "Anya, hogy írják az egyest,..." Na ezzel beindult a bomba. "Anya, mi következik 20 után? Anya, te meddig tudsz elszámolni, számolj el, kérlek! Anya, hogy számolunk 100 után?"
A mai nap Boglárka számjegyeket írt, magától sorban 1-től 70-ig. Itt már elfáradt, és letette a ceruzát. Na jó, Boglárka végül is iskolába megy, neki már illik érdeklődnie a számok iránt. A szám-láz olyan fertőző, mint az influenza. Néhány napja Máté is rákezdett. (4 éves) Először csak egytől 10-ig kellett leírni a számokat, aztán a mai nap már ő is a 100-as számkört feszegette.
Az én feladatom mind ebben a folyamatban az volt, hogy csak válaszoljak a feltett kérdésekre. És álmélkodjak az Isteni csodán, amelyet belénk helyezett megformáltatásunkkor.

Olvasás. Az otthonoviban elég sok betűt tanultunk meg. A betűk passzív ismerete mélyen elraktározódott. Egyszer csak a mélyben fejlődésnek indult tudáskezdemények kezdtek felszínre törni.
Először csak a jelszó beírását gyakorolták (ezt is érdemesebb volt megtanítani:), majd a mesekeresésnél mesecímeket kellett lebetűzni. (Mi kisbetűket tanultunk, ajajjj, most nagybetűket kellett lenyomni a billentyűzeten és a kisbetűpárja jelent meg a monitoron, kész agymunka)
Aztán Boglárka hozta az olvasókönyvet, hogy gyakoroljunk, mert ő meg akar tanulni olvasni. Nem, nem, annak még nincs itt az ideje. "De, gyakoroljunk"-nyúztak ekkor már KETTEN. Hát ez a fiú, semmiről sem akar lemaradni?
A 2betűs összeolvasásig jutottunk el, de inkább félretették, a számok nagyobb vonzerővel bírtak.

Számomra elgondolkoztató. Csodás. Megható.

Rengeteg ismeretet elfelejtettem, amely nem ragadott meg, vagy kifejezetten ellenszenves volt a számomra. Mennyi volt ebből a hasznos, az életrevaló? Kevés.
Rengeteg tanulás, munkaóra, sok haszontalanságra. Ez is elgondolkoztató.
Sokszor úgy érzem, hogy most jutottam el arra a szintre megint, mint a gyermekeim: érdekel, kérdezek, utánajárok, olvasok, kutatok. De már nem külső erőszakra, hanem belső motivációból. És ez a tudás az enyém.
Talán erre is igaz, hogy "olyanná kell lennetek, mint a kisgyermekek"?

Talán olyan a mi tanításunk, mint a természetes közegétől megfosztott kisvirág, amelyet vázába helyezve nevelgetnek tovább mesterséges körülmények között.

Úgy látom, hogy az otthonoktatás sem tud teljesen ebben a természetes közegben dolgozni, mert kötelező tantervek, vizsgák kötik gúzsba az édesanyák kezét.

Akkor mi a megoldás?

Építkezés-vályogtégla

Férjem nagy álma volt, hogy a házunkat vályogból építsük fel. Nem is gondoltuk volna, hogy a valamikor bevett építkezési alapanyag beszerzése ilyen sok fejtörést fog okozni a számunkra. Kérdezősködtünk, de nem biztattak sehol. Sokat imádkoztunk, hogy Isten adjon útmutatást, ebben a nagyon fontos kérdésben.
A férjem elindult a városban kérdezősködni. Átirányították Karcagra, hogy ott még talán talál szakembert. Átkocsikázott, felkereste a megadott címet. Azzal fogadták, hogy sajnos, már nem készítenek vályogot, DE van a raktáron közel 4000 ezer darab 46 cm hosszú tégla. Két éve szárad, megfelelően tárolva. (Hasonlóan a telekhez, ezt is fenntartotta az Úr a számunkra 2 éven keresztül.)
Még hogy megfelel! Ez nagyon nagy örömünkre szolgál! Ez egyenesen csoda!
Terveink szerint tavasszal vettettünk volna vályogot, amely a száradás miatt eltolta volna az építkezés idejét. Arra már álmunkban sem mertünk gondolni, hogy készen kínálják fel a számunkra. Igaz, elég lett volna 40 cm hosszú is, de még éppen át lehetett írni a terveket. Még éppen az utolsó simítások alatt állt a tervezés.
Az értéke nem kevés, meg kell fizetni az árát.
Amikor hallottam a hírt, mélyen megindított Isten hozzánk való szeretete. Törődik velünk.

Az esti igeolvasásainkban is olyan sok bátorítást olvashattunk.
2. Mózes 33, 15-17.
"Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! 16Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. 17Az ÚR így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek."
Ez volt a mi imádságunk is Mózessel együtt.

Tegnap este a következőket olvastuk a honfoglaló izráeliekről. A nép lázadt a hatalmas túlerőt látva, legszívesebben visszafordult volna, és Egyiptomba vette volna az irányt. Ezzel szemben Káleb és Józsué így nyilatkozott:
4. Mózes 14, 7-8.
"A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, igen-igen jó föld. 8Ha az ÚR kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, ..."

Mi is legszívesebben meghátrálnánk. Számítgatunk, és mindig csak az anyagiak túlerejével találjuk szemben magunkat, de ezzel szemben mégis biztat az Úr.

Szeretnénk a hit emberei lenni és nem a meghátrálásé.

Gyermekszáj

Máté éppen a fürdőkádban játszik. Vödrök, tejfölös edények, kupakok sorakoznak a vízben. Összeállít egy különleges építmény.
- Anya, egy taktusz.
- ??? Nem értem.
- Egy olyan növényfaj, amely tárolja a vizet.
- Ja, kaktusz, már értem.

Nagy boldogan megyek ki édesapához jelenteni a legfrissebb híreket. A gyermekre biztos büszke édesapa a következőket válaszolja: (persze ő cseppet sem olvadt el a növényfaj kifejezése hallatán)
- Csak az a baj, hogy a kaktusz nem növényfaj, hanem egy család.
- :(

Persze most már tudjuk, hogy egy család, de azért később újra megdobogtatta a szívemet, és hálával töltött el a gondolat (hogy a gyermekeink fejlődnek, és nyílik az értelmük), amikor éppen a kaktusz részeit szedtem darabokra. És tényleg, a különböző összecsúsztatott elemek között még mindig ott tárolódott a víz.

Téli utazás

Nagy elhatározás született meg a téli szünetünkben: ellátogatunk szeretett hegyeink közé. Izgalommal készültünk, 1 nap csak a pakolásról szólt. Meleg hálózsákok, ruhák, élelmiszer, utazóágy, egy kis tűzifa, aksi töltő, fejlámpák és egyéb apróságok, amelyek elengedhetetlenek egy utazáshoz.
Az ünnepi alkalmak leteltek, a délutáni istentisztelet után indultunk neki a hosszú útnak. Már sötétedett, mikor beindítottuk az autó motorját.
Mindenki nagy aggodalommal kérdezte, hogy jól meggondoltuk-e? Ebben a hidegben hogy utazhatunk el három aprósággal? Tényleg, hogy is lehetünk ilyen bátrak? :)
Az út nagyon kényelmes volt. A sötétben a gyermekek csendesen durmoltak, a forgalom ritka volt, így könnyen haladhattunk a célunk felé. Az út második felében már nagyobb érdeklődéssel nézelődtek a gyermekeink. Beérkeztünk Gyöngyösre, utolsó vásárlási lehetőséget kihasználva a Tesco-ba szaladtam be 1-2 dolgot beszerezni. Az üzletben találtam rá egy könyvre (Bori és a téli vakáció), melyet meg is vettem, gondolva, hogy jó időtöltés lesz csendes fagyoskodásunkban olvasgatni belőle. Később, tényleg nagyon jó vásárnak bizonyult. A kis regény nagyon lekötötte a kis hallgatóságot, a benne leírtakkal teljesen tudtunk azonosulni.
Nagy álmunk volt, hogy havat lássunk. Erre volt is némi remény, hisz az előrejelzések ígértek egy kis fagyos csapadékot. A vásárlás után lefordultunk Gyöngyösoroszi irányába. Úgy gondoltuk, hogy a hó lehet elkerül bennünket, hiszen nyomát sem látjuk. Ekkor a fényben megcsillant néhány hópehely, majd egyre sűrűbb havazás váltotta fel a szállingózást. Az autóban fokozódott az izgalom. Itt van, amire már oly régóta vártunk. A hó, fehéren és hidegen.
Károlytáróra érkezve gyorsan kiszálltunk az autóból, majd a házat birtokba véve legelőször a meleget próbáltunk felizzítani a cserépkályhában, ill. a gázkonvektorban. Kabátban ugrabugrálva várták a gyermekek az esti lefektetést.
Mindenki bebújt a hálózsákjaiba, majd egy takaróval megtetőzve a meleg burokban lassan mindenki mély álomba merült. Kivéve édesapát, aki éjszaka rendszeres őrjáratot tartott ellenőrizve a takarókat.
Reggel frissen, kipihenve ébredtünk. (Kivéve a családfőt:) Megreggeliztünk, megfőztem az ebédet. Addig a gyermekek a szobában "csendes" játékkal töltötték az időt. Édesapa felügyeletével lehetne-e másképp? Vele lehet hancúrozni is.
Felöltöztünk nekivágtunk a hegyoldalnak. Hamarosan tapasztaltuk, hogy az avarral bevont havas meredélyen nem is olyan könnyű felkapaszkodni. Édesapa vágya teljesült. Télen is megismerkedhettünk a hegyi, erdős tájjal. (Bár korábban Regécen, 2010-ben is ismerkedtünk a hegyi zimankóval. Máté akkor még csak 8 hónapos volt.)
A gyermekek nagy élvezettel vágtak neki a sziklás magaslatoknak, le-lecsúszkálva a hegyoldalon.
Míg a nagyobbak felfedezőúton jártak, addig édesapa Imolánkkal szunyókált egyet az avarral betakart földanya ölén.

Átázott kesztyűkkel tértünk vissza szálláshelyünkre. Senkit sem kellett biztatni az evésre. Máté háromszor is repetázott. Az utóbbi napok étvágytalansága után hatalmasra nőtt az étvágya. Mit tesz egy kis hideg hegyi túra?
Délután sokat olvastunk, játszottunk, néztünk mesét.
A vacsora után ismét jól esett nyugovóra térni.
Másnap egy kicsit részt vettünk mi is a fagyűjtésben, amely édesapa idejének nagy részét töltötte ki. Így láthattuk csak meg igazán közelről, hogy hogyan is kerül a kályhánkba a tüzelő. A fát össze kell gyűjteni, aprítani, amely cseppet sem könnyű feladat, inkább időrabló tevékenység.
Így tudtuk jobban értékelni a meleget is. Sokszor olyan természetes a fűtött otthon. A gyermekekben fel sem merül, hogy lehetne másképp is. Talán jár is.
Miért is jöttünk el a legnagyobb hidegbe a hegyek közé? Hogy az értékrendünk formálódjon. 
Estebéd után Boglárka és Máté pudingot főztek, mesét néztek. Ezen a napon is elfáradtunk.
Másnapunk pakolással, takarítással telt. A nagyobbak addig önállóan próbálták felfedezni a terepet. Találtak egy befagyott patakmedret, ahol egy hatalmasat csúszkáltak. Nagyon élvezték, mi is, hiszen a csomagolásunk akadálymentesítve lett:) Délután végül búcsút intettünk a hegyeknek, abban a reményben, hogy hamarosan a nagyszülők társaságában tölthetünk el újabb két napot Hajdúsámsonban.

A fagyos felszín alatt patak csordogál

Egyéni akció Boglárka vezényletével

Kis növény dacol a hideggel

Rózsás arcú legénykénk

Édesapa és legkisebb leánykánk délutáni sziesztája

Máté a sok csuszka után megpihent

Imola komolyabban ismerkedett a téllel

Édesapa idejének nagy részében "fázott"

Mire lehet még jó egy szánkó? Még hogy nem használtuk a hegyekben, csak másképpen:)

A videót a csúszkálásokról itt tekintheted meg.

Sok kedves ajándékot kaptunk a családtagjainktól, most csak egyet szeretnék megmutatni, amely hatalmas örömet okozott:

 Emellett kaptunk szép könyvet, gyümölcsöt, édességet, sütiport, muffin sütőformát, ruhákat,... is.
Mindezekért és az élményekért hálás a szívünk, dicsőség a mi Istenünké!